galéria megtekintése

Kalandok abban az átkozott teknőben

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 12. számában
jelent meg.


Dési András
Népszabadság

Néha „átkozott teknőnek” hívja, de mélységesen tiszteli a Csendes-óceánt. Biztonságos távolságból. Sohasem hajózott és nem is szerepel a terveiben.

– A Csendes-óceán nem is olyan csendes. Szerintem az a legnagyobb, a legerősebb dolog a földön. Arról nem is szólva, hogy milyen keveset tudunk arról, ki és mi él, mozog meg pusztul el benne – mondja Brian Doyle, a Csendes-óceánon játszódó tengeri kalandregény, a Ne hagyd el a hajót! írója.

A számos amerikai irodalmi díjjal elismert szerző tisztes távolságra, mintegy 120 kilométerre él a fantáziáját annyira megragadó óceántól az oregoni Portlandben. A regény a mese, a misztérium, a kalóztörténet és a thriller sajátos keveréke. A történet a világból kivonuló Declan O’Donnellről szól, aki a Lile (The Plover) nevű hajóján nekivág az „átkozott teknőnek”. Hamarosan útitársai akadnak, emberek és állatok, furcsa, elgondolkodtató múlttal és történetekkel.

Az amerikai kritikusok a hömpölygő, magával ragadó és Herman Melville-t idéző nyelvezet mellett Doyle humorát emelik ki.

 
– A humor a legjobb fegyver a sötétség, az arrogancia ellen. Mark Twain is azt hirdette, a hazugságokat a humorral lehet kipukkasztani

– mondta lapunknak a költőként, publicistaként és a Portlandi Egyetem lapjának (Portland Magazine) főszerkesztőjeként egyaránt ismert 58 éves irodalmár. Doyle New Yorkban született, de élt Bostonban is, ott gyakran élőben látta játszani a legendás Larry Birdöt, s ezért a mai napig is a Boston Celtics a kedvenc kosárlabdacsapata. Majd negyedszázaddal ezelőtt költözött északnyugatra, a kanadai határ mellé.

Azt mondja, hogy egyetért az amerikai nyugatot a „remény földrajzának” nevező novellistával és környezetvédővel, Wallace Stegnerrel. A keleti part az USA legrégebbi részeként Doyle szerint a kelleténél magabiztosabb. északnyugaton kevésbé számít a társadalmi státusz, a származás, hogy ki milyen autót vezet, s hova járt egyetemre.

A kreativitás, az innováció és a környezet védelme itt többet nyom a latban, és jobban összetartja az embereket.

Az ír-amerikai katolikus családban nevelkedett Doyle-t mindig is az írás érdekelte. Apja újságíró, anyja tanárnő és szenvedélyes történetmesélő volt. Lakásukat elborították a könyvhegyek, újságkupacok, egymásnak adták a kilincset a mamájához hasonlatos varázslatos sztorimondók. A tengerek és óceánok már gyerekkorában lenyűgözték,kedvenc olvasmányai Jack London, Joseph Conrad és Robert Louis Stevenson alkotásai voltak.

Az utóbbi a mai napig első számú bálványa. A skót író minden művéből – legyen szó esszéről, horrorról, kalandregényről vagy újságcikkről – lehengerlő hév, életigenlő elevenség sugárzik. A zsémbes, magányra vágyó Declan és a kosárlabda mellett a főleg John Wayne főszereplésével forgatott régi westernfilmekért rajongó Brian között kevés a hasonlóság.

Brian Doyle
Brian Doyle
Fotó: László Bence / Népszabadság

– A feleségem szerint a megtévesztő hajlíthatatlanságom, a néha álcaként használt ridegségem miatt hasonlítok a kapitányra, aki az előző regényemben, a Mink Riverben (2010) lépett színre. S persze Declannel együtt csodáljuk Edmund Burke tiszta gondolkodását, szónoki képességeit. Az ír-angol konzervatív liberális államférfi és filozófus gyakran felbukkan a tengeri kalandregényben. Declan nehéz helyzetekben sűrűn fordul hozzá szellemi segítségért.

Burke élete külön regényt érne: az ír kultúrát szétzúzni hivatott, legszigorúbb angol büntető törvények alatt felnőtt dublini fiúból a westminsteri parlament tagja lett, aki folyamatosan ostorozta londoni képviselőtársait, amiért azok olyan brutálisan kezelték az amerikai gyarmatokon élőket, és ezzel megágyaztak a forradalomnak. A francia forradalmat viszont szívből gyűlölte. Az a szemében nem voltmás,mint hogy az egyik gyilkos banda megbuktatta és kinyírta a másik gyilkos bandát.

Doyle-t szenvedélyesen érdekli a politika. Hazugságokkal, képmutatással és bohóckodással teli előadóművészetnek tartja. Igazi színháznak, azzal a különbséggel, hogy itt az előadás roppant komoly következményekkel jár a nézőkre nézve.

A dzsesszimádó családapa adóügyekben konzervatívnak, társadalmi kérdésekben liberálisnak vallja magát. Például semmi baja a melegházassággal.

– Mi a gond azzal, hogy két egymást szerető ember a lehető legmélyebb jogi és erkölcsi kötelezettséget akar vállalni egymás iránt? A környezet védelmében viszont maximálisan konzervatív. Kapzsi idiótáknak nevezi azokat, akik szennyezik a vizet, a levegőt, a talajt, s azokat is, akik fedezik vagy éppen ösztönzik ezeket – a felnövő generációkat veszélyeztető – gazfickókat. Egy dologban viszont szembemegy a liberálisokkal.

– Ellenzem az abortuszt, mert bárhogy nevezzük, de a lényeg, hogy megölünk egy gyermeket – tette hozzá. Mielőtt az emberek elől „menekülő” Declan sorra felvenné a fedélzetre különösebbnél különösebb utasait, egyben legénységét, első barátja a Lile kormányosfülkéjének tetejére leszálló sirály lesz.

Majd végtelen sorban követi egymást a madársokaság. Albatroszok, csérek, fövényfúvók, lilék, pintyőkék, sólymok.

Doyle-t több olvasója madárbolondnak tartja, de ez őt nem zavarja.

A Mink River főhőse is egy bölcs varjú. A feleségét azzal gyötri, hogy következő életében csak karvalyokat tanulmányozna. Mert a karvalyok meg az a rengeteg többi madár nála sokkal-sokkal könnyebben megteheti, hogy egyik pillanatban testközelben van az óceánnal, a másikban viszont már tisztes távolságra tőle.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.