Egy fénykép szerencsés esetben alkalmas arra, hogy visszarepítsen a gyerekkorunkba. Amikor ünnep volt metróval utazni, a technika világvárosias csodájának számított a mélyben száguldó szerelvény, és a nyugati filmeket idézte a sok króm és műbőr. Az ember gyűjtögette az egyforintosokat, hogy ha nem utazik is ­sehova, legalább mozgólépcsőzhessen egy kicsit. A Kossuth tér és a Batthyány között pedig a biztonság kedvéért mindig becsukta a szemét, úgy képzelte el a feje fölött hömpölygő Dunát.

Veres Viktor / Népszabadság

Metrózni persze akkor nem volt veszélyes. Nem úgy, mint ma: éppen azért, mert gyerekkorunk óta semmi sem változott. A hármas metróról csak a beengedő automaták összecsapódó karjait szerelték le az elmúlt harminc évben, de érintetlenül maradtak a régi szerelvények és pályák. Vízben ázó alagutakban, töredezett síneken robognak a lyukasra rozsdásodott szerelvények, amelyeket talán már csak a graffiti tart össze.

A megoldásról sokat beszélnek, egymásra mutogat a főváros és a kormány, majd mindketten az EU-ra, csak épp a felújítás kezdődátuma tolódik folyton sohanapjára. A metró meg közben, mit is tehetne mást, jár. Bizonyság rá ez a fénykép.