A herendi porcelán csaknem kétszáz éves történetéről számos tanulmány született, olyan átfogó monográfia azonban még nem készült, amely a vállalat teljes iratanyagát feldolgozta volna. Mostanáig. A megyei levéltár és a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. megállapodása értelmében azonban 2016-ra elkészül a Bevezetés a Herendi Porcelánmanufaktúra történetébe című kézikönyv, amely nemcsak a művészeti formakincs bemutatását tartalmazza majd, hanem a manufaktúrára vonatkozó teljes levéltári és könyvészeti forrásanyagot is.
– Nyolcvanöt iratfolyóméter anyagról van szó – vázolja a feladat nagyságát Szűts István Gergely. – A Herendről szóló eddigi tanulmányok jórészt a porcelánok motívumrendszerével, a vállalat történetének fordulópontjaival, kiemelkedő vezetőivel foglalkoztak, a cég hétköznapjairól azonban mostanáig viszonylag keveset tudtunk. A levéltári anyag feldolgozásával erről a területről is jóval több információnk lesz.
Például arról, hogy honnan érkeztek és milyen körülmények között éltek a porcelánfestők. Az egyes korszakok között jelentősek az eltérések. A dokumentumok szerint például a dua lizmus korában 40-50 ember dolgozott a cégnél, többségük környékbeli földművesként került be a manufaktúrába. A paraszti léttel összefüggésben évtizedeken át a nyári hónapokban lelassult, sőt egy időre le is állt a termelés Herenden, mert az emberek elmentek aratni a földekre.
A két világháború között viszont – amikor már 400-500, jórészt távolabbról érkezett szakembert foglalkoztattak – komoly munkásjóléti intézkedéseket vezettek be: munkáslakások épültek a faluban, lakhatási támogatást nyújtottak az alkalmazottaknak, valamint kialakítottak egy munkásfürdőt is, amit szigorú beosztás szerint használhattak az emberek. A vállalati dokumentáció feldolgozása során kiderült az is, hogy Herendnek időről időre szembe kellett néznie a zugfestéssel, azaz a porcelánhamisítással.
A módszer alig változott két évszázad alatt: az eredetinél jóval olcsóbb alapanyagra – úgynevezett fehérporcelánra – kiugrott egykori porcelánfestők vitték fel a különböző mintákat, majd a kész árut herendi porcelánként próbálták meg értékesíteni. Szűts István Gergely a dokumentumokat tanulmányozva a két világháború között például két nagyobb porcelánhamisítási ügy aktáit fedezte fel.
A vállalati levelezésben számos olyan irat is található, amelyben a cég kereskedelmi partnerei (a világ különböző pontjain) azt jelzik, hogy feltehetőleg hamis áru bukkant fel a piacon – legalábbis olyanok árulnak herendit, akikkel a magyar társaságnak nincs szerződése. A kézikönyv összeállításával párhuzamosan a megyei levéltár kiadásában egy kismonográfia-sorozat is készül, amely a porcelánmanufaktúra kiemelkedő korszakait és vezetőit mutatja be.
Ebből az első már megjelent: A Műhelytől a szalonig című opus egyrészt a gyárat 1896 és 1923 között irányító Farkasházy Fischer Jenőt, másrészt a vállalat dualizmus kori időszakát mutatja be. A szerző, Szűts István Gergely most a két világháború közötti korszak kismonográfiáján dolgozik. Ennek meghatározó figurája, Gulden Gyula 1923 és 1947 között vezette a vállalatot, ám az életének korábbi, illetve az emigrálását követő időszakáról alig maradt fenn forrás.
A levéltáros-történész várja azoknak a leszármazottaknak-rokonoknak a jelentkezését, akik családi történetekkel, iratokkal, fotókkal egészíthetik ki a cégvezető portréját. Gulden Gyula munkájának utólagos megítélését egyébként megkönynyíti, hogy – mivel Budapestről irányította a herendi céget – fennmaradtak a terjedelmes napi levelezései. Egészen 1928-ig. Akkor ugyanis bevezették Herendre a telefont. Onnantól kezdve jórészt távbeszélőn intézte a vállalati ügyeket. A levéltárosok nagy bánatára.
Kiállítás Fertődön
A fertődi Esterházy-kastélyban egész nyáron látható a herendi porcelánmanufaktúra és a kastély közös kiállítása, amelyen bemutatják a herendi porcelán legjelentősebb korszakainak legszebb termékeit. Az évtizedek óta legnagyobb méretű tárlaton a közelmúlt és a régmúlt motívumait is láthatjuk.
