galéria megtekintése

Attitűdváltás

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 28. számában
jelent meg.

L. Ritók Nóra
Népszabadság

A segítő szervezetek többfélék. Az egyik csoport adományt gyűjt, hidat ver a két szélsőséges világ között az egyiktől, ahol minden elérhető a másikig, ahol semmi.

Megáll itt, a pillanatnyi krízis torokszorító határáig megy, nem akar mélyebbre ásni a problémában, erre van ereje, ideje, itt húzza meg a vállalható határt önmaga számára. Az adományt átadja, nem követi, elkerüli a „biztosan célba ér-e?” nehéz kérdéskörét.

Egy másik csoport nem adományoz. Ők változást akarnak, fejlesztést, efféle segítségnyújtás nélkül. Bár ebben az is benne van, hogy az adományosztás konfliktusos terület, és sok energiát vesz el a „másik többet, jobbat kapott” cirkuszok elsimítása azoktól, akik a területen dolgoznak. Nyilván nehéz ez is, hiszen a „nincs” nagy úr, és az alapvető megélhetés biztosítása a változáshoz elengedhetetlen.

 

Nem lehet azt mondani, hogy egyik jobb, vagy másik. Mindkettőnek megvan az előnye és a nehézsége is.

Az Igazgyöngy rendszerbe állította a kettőt. Mi abban hiszünk, hogy a nélkülöző ember egy közösség tagja, és a közösségen belül kell kialakítani a segítségnyújtás és a változást hozó fejlesztés egymást támogató rendszerét.

Ez azt jelenti, hogy nem „jár” mindenkinek a segítség, mert ez nem indít meg változást. A generációk óta beépült, tanult tehetetlenség csak erősödik bennük, hiszen más megoldja, nem hagyja, odaadja, megszervezi. Ebből a szerepből azonban nálunk el kell mozdulni annak, aki segítséget akar. Tenni kell érte. Be kell kapcsolódni az alapítvány által nyújtott lehetőségek valamelyikébe.

Élhetőbbé kell tenni a falut.

A gyerekek miatt. Mert ők a legfontosabbak.

Az aktivitást a közösség tagjai jegyzik, és ennek arányában, minden esetben közös mérlegeléssel, a közösség előtt is vállalva, nyíltan kaphatnak segítséget. Ez határozza meg azt, hogy a krízishelyzeteikben mire számíthatnak. Abból pedig sok van. Segítő kézből pedig kevés.

Érdemes az alapítvánnyal együttműködni. Az együttműködés pedig változást hoz. Lassan, de biztosan épül be a személyiségbe a viszonyulások egy másik rendszere.

Támogassa az Igazgyöngyöt!

Az Igazgyöngy Alapítvány adószáma 18557882-1-09, a szervezet ide várja az 1%-os szja-összegeket.

(A cikk a Népszabadság Jótett című szponzorált oldalán jelent meg.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.