galéria megtekintése

Tetszeni akart valakinek a mocsok közepén

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 26. számában
jelent meg.


Forgács Iván
Népszabadság

A két idősebb újságíró köszönti egymást a Mafilm előterében. Hát ez bizony már nem az egykori álom- és szellemgyár. De nyílik az ajtó, és belibben egy mesebeli hősnő. Új magyar filmből érkezett. Van itt még varázslat. Páros interjú Balsai Mónival és Megyesi Gusztávval.

MAGAZIN: Az idei nagy magyar filmsiker, a Liza, a rókatündér fiktív történelmi közegben játszódik. Csudapesten, ahol kapitalizmus van. De miért a „hetvenes években”?

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

BALSAI MÓNI: A rendező, Ujj Mészáros Károly tudná igazán megfogalmazni, de ahogy én képzelem, például szüleim elbeszélései alapján, a hetvenes években az emberek nyitottságra, egy kis lazaságra vágytak, amit mozaikokból, külföldről érkező pici kis foszlányokból raktak össze maguknak. Próbáltak színesebben élni, és ehhez létrehoztak egy különös, hibrid „mesevilágot”. Ez nagyon illett a film történetéhez, jól lehetett vele játszani.

 

MEGYESI GUSZTÁV: Jó meglátás, bár számomra ez kevéssé lényeges a filmben. A gyönyörű, öntörvényű, ázsiai mesét minden korban el lehet helyezni.

De ha a hetvenes évekről beszélünk, valóban „mesevilágra” hasonlított.

Akkoriban üzemi újságnál dolgoztam, huszonéves voltam, elbohóckodtuk az egészet. És néha beköszöntött a szabadság is, mert elmehettünk Prágába. Vagy Lengyelországba, ahol sefteltünk a forinttal, dollárral, aztán Krakkó legelőkelőbb éttermében vacsorázhattunk. De a rókatündér nagyon hiányzott a meséből.

MAGAZIN: Már a forgatás közben is érezték, hogy a film be fog jönni a közönségnél?

BALSAI MÓNI: A forgatás széttördelt folyamat, nagyon kell tudni az egész ívét, hogy kézben lehessen tartani. És az ember csak a végén látja, hogy sikerült-e, amit gondolt vagy nem. De ahogy teltek a napok, érezhető volt, hogy a stáb tagjai egyre nagyobb lelkesedéssel, örömmel és boldogsággal vannak jelen. Felvetődött, hogy a nézők nem fogják érteni a filmet. Ez nagyon meglepett volna. Járunk közönségtalálkozókra. A legnagyobb dicséret, amikor azt mondják, hogy a film után még fél napig mosolyognak.

MAGAZIN: Publicisztikában megoldható lenne egy derűsebb hangütés?

MEGYESI GUSZTÁV: Nem.

Hogy írjak derűsen a menekültüldözésről?

De a panelcikkek borzasztó unalmasak. Afféle publicisztikagyárosként működöm. Csinálom, csinálom, próbálok csavarni egyet a témán, keresem a formát. Még azt tanultam a hetvenes években, hogy a jó publicisztika nem didaktikus, hogy „véleményem szerint mondjon le a kormány”, hanem olyan, mint egy háromperces, szépen felépített zeneszám. Amúgy se szeretnék senkit mozgósítani a cikkeimmel. Megijednék, ha írnék valamit, és az emberek kék színű póló helyett elkezdenének zöldben járni.

MAGAZIN: A Magyar Ifjúságnál dolgozni mennyire volt derűs?

MEGYESI GUSZTÁV: Sok mindent megengedtek nekünk. Az Élet és Irodalomban pedig már eleve kedvező helyzetben voltunk, mert a kulturális minisztériumhoz tartozott, nem pedig a párt agitprop osztályához. A Magyar Ifjúságnál elmehettem Pusztavacsra, az ország középpontjára riportot írni, hogy miért olyan népszerű a fiatalok körében.

Kiderült, hogy van ott egy kivágott asztal, és a lányok szívesen vesztik el rajta a szüzességüket. A csősz mesélte, leírtam, és megjelenhetett. A botrány abból lett, hogy azt is megjegyezte, nem itt van az ország közepe, hanem a szarvasi arborétumban...

Három tabutéma volt: mit keresnek itt az oroszok, miért van egypártrendszer, miért nem szabadítjuk fel Erdélyt.

MAGAZIN: Ma tudna olyan témát mondani, amiről nem írna?

MEGYESI GUSZTÁV: Ez nemcsak öncenzúra, hanem gusztus kérdése is. Nagyon nehéz például a nincstelenekről írni. Nemrég láttam egy megrázó jelenetet. Negyven fok van napon, egy kis szürkés-őszes hajú, ötven év körüli hajléktalan nő felteszi a padra a lábát, és elkezdi pirosra lakkozni a körmeit. Tetszeni akart. Megmutatni, hogy ő nő, és ebből a mocsokból is ki tud emelkedni.

De ezt nehéz úgy megírni, hogy ne én hatódjak meg a cikkben,

hanem az olvasó.

BALSAI MÓNI: Ez is valami olyasmi, amire a Liza próbál rezonálni. Valahogy kiemelkedni a hétköznapok reménytelenségéből.

MAGAZIN: Akkor ma Lizát életre kelteni súlyosabb feladat, mint Lady Macbethet játszani a színpadon?

BALSAI MÓNI:Ez túlzás, de valahol igen. Láttam egy felmérést a fesztiválfilmek témáiról: nemi erőszak, családon belüli, gyerek elleni erőszak, menekültek, az összes borzalom. Humor, pozitív szemlélet alig. Döbbenetes, mennyire zárt a szellemi életünk. Több reményt, hitet kellene adni, felfedezni, minek lehet örülni az életben.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

MEGYESI GUSZTÁV: Úgy ráközelíteni a valóságra, ahogy például a cseh film tette. Az emberek nagyon unják az okoskodó cikkeket. Az ismerőseim a régi írásaim kapcsán soha nem arról beszélnek, hogy „te mindig a reformok mellett voltál”, meg hogy „szélesíteni akartad a demokratikus jogokat”. Dehogy! Arra emlékeznek, hogy családi ebédemről írok, amelyen ott van a lányom a svéd férjével meg egy erdélyi rokon, aki románul beszél a nőjével, így aztán semmire se megyek a magyarommal. A saját lakásomban! Ezt megjegyzik, mert ez személyes.

MAGAZIN: A Liza, a Saul és a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan sikere azt jelzi, hogy az új filmes nemzedék megtalálta a saját nyelvét.

MEGYESI GUSZTÁV: Nekem nagyon tetszik, ahogy

fütyülnek a tradíciókra, és újra felfedezik a világot.

Az irodalomban is. Érdemes elolvasni Péterfy Gergelytől a Kitömött barbárt. Ha én mesélem el, hogyan pusztulnak el emberek a kolerajárványban, soha nem veszitek kézbe a könyvet, itt meg olyan erővel van leírva, hogy magával ragad. De beszélhetnénk Dragomán György vagy Grecsó Krisztián regényeiről is. Utóbbival egy szerkesztőségben dolgozom, ugyanazokon a dolgokon akadunk ki, de egészen másképp fogalmaz meg mindent.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

BALSAI MÓNI: Szerintem is erre kéne figyelni. Sok remek történet vár még arra, hogy hatásosan elmesélhessék őket.

MAGAZIN: Mennyire tudatos az irányváltás?

BALSAI MÓNI: Beszélgetünk róla, megfogalmazódnak dolgok, de azért ezt nem nevezném általános szemléletváltásnak. Van, aki ezen az oldalon áll, van, aki egy másikon, ez így természetes. Én annak örülök, hogy van rá lehetőség, hogy ebbe az irányba is elinduljunk.

De ez nem egy zászló, ami alá beállunk, hanem emberek gondolatai, akik nemcsak a nyomasztó dolgokról, hanem valami pozitívról is szeretnének beszélni az életben.

A művészet nem mondhat le arról, hogy örömet szerezzen, és kitörési pontokat villantson fel a legnehezebb, legreménytelenebb helyzetekben is.

MEGYESI GUSZTÁV: Szeretünk panaszkodni, hogy manapság szétesnek a közösségek, nincsenek beszélgetések. Bezzeg annak idején a filmesek, az írók meg az újságírók éjjel-nappal a világ nagy dolgairól beszélgettek. Ám ennek volt egy olyan kimenete is, hogy egymást hülyítettük. Ültünk, és mondtuk, mondtuk a végtelenségig a magunkét, de lényegében soha semmi se változott, ebből erős cinizmus fejlődött ki, ami már fogva tartott. Ha Ujj Mészáros Károlynak ilyen társaságban kéne ülnie, biztosan nem csinálná meg a Liza, a rókatündért, eszébe se jutna. Mindegy. Övék a jövő.

MEGYESI GUSZTÁV

Született: 1950. november 27-én, Budapesten.

Foglalkozása: újságíró. 1974–1979 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója volt. 1979–1981 között a Magyar Távirati Iroda tudósítójaként dolgozott. 1981–1985 között a Magyar Ifjúság újságírója, 1985 óta az Élet és Irodalom munkatársa, 1992–1993 között főszerkesztője, 1993 óta szerkesztője. 1989-től volt a Holmi szerkesztőbizottsági tagja. Hosszú évekig dolgozott a rádiókabarénak. A Népszabadságban heti rovata van. Könyvei: A rakodók mindenkit csókoltatnak (riportok), A kőtörő ember (publicisztikák), Első oldal I–IV. (Kovács Zoltánnal, Váncsa Istvánnal).

MEGYESI GUSZTÁV AJÁNLJA
Könyv: Spiró György - Diavolina

Film: Rob Reiner - A bakancslista

Színház: Krétakör Színház - Feketeország

BALSAI MÓNI

Született: 1977. december 13-án, Vácon.

Foglalkozása: színész. 1989-ben gyermekszínészként kezdte pályafutását. Színi tanulmányokat 1990−1994 között az operettszínház, majd 1998−2001 között a József Attila Színház stúdiójában folytatott. 2001-től szerepelt a soproni Pető Színház, a székesfehérvári Vörösmarty Színház és a pesti Centrál Színház előadásaiban. 2007-től a Pesti Magyar Színház társulatának tagja, fellép a Győri Nemzeti Színházban és a Játékszínben. Az HBO Társasjáték című sorozatában és Till Attila Csicska című filmjében tűnt fel, de az áttörést a Liza, a rókatündér címszerepe hozta meg számára. Jászai Mari-díjas (2010).

BALSAI MÓNI AJÁNLJA
Film: Bodzsár Márk - Isteni műszak

Könyv: Kun Árpád - Boldog észak

Színház: Nick Dear - Frankenstein (Pesti Magyar Színház)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.