Amikor végre rászánta magát, hogy elmondja a szüleinek, kitört a botrány. Különösen apját viselte meg a hír, hogy fia – a családi hagyománnyal szemben – nem orvosnak, hanem bölcsésznek készül. A szülők végül megbékéltek a döntéssel, Betegh Gábor pedig az ELTE angol–magyar szakára iratkozott be. Napközben az egyetemen volt, este és éjszaka pedig irodákat takarított, amikor pedig maradt némi szabadideje, akkor Hajnóczy Árpádtól, a Kontroll Csoport szaxofonosától tanult zenélni.

Bár a gimnáziumban a fizika volt a kedvenc tantárgya, végül az egyetemen jött rá arra, hogy mi életének igazi célja. – Eredetileg hatan voltunk abban a kis körben, amelyben minden vasárnap összegyűltünk, és Platón-dialógusokat próbáltunk meg értelmezni, először teljesen dilettáns módon. Egyikünk sem volt filozófia szakos, egyszerűen csak meg akartuk érteni ezeket a szövegeket. Ennek hatására végül görögül is elkezdtem tanulni. Az 1990-es évek elején egykori olvasókörös társaimmal Párizsba kerültünk ösztöndíjjal, ahol már mindnyájan filozófiából írtuk a disszertációnkat – meséli a kezdetekről.

Aztán arról beszél, hogy bár a filozófiát magányos szakmának tartják, mégis nagyon erős barátságok alakulnak ki a filozófia művelői között. Rendkívül szerencsésnek tartja magát, mert ezek a közösségek – mint például Horváth Judit Platón-szemináriuma – nemcsak szakmailag, hanem emberileg is összehozzák a gondolkodókat.

Betegh Gábor először 1997-ben töltött el egy évet Cambridge-ben. Ott írta meg disszertációját, amely egy papiruszon talált töredékes szöveg kiadása és első monografikus feldolgozása volt. Cambridge-ben éppen az ottani szemináriumi kultúra miatt érezte otthon magát.

– Van bennem egy erős rejtvényfejtő ösztön. Meg szeretném érteni, hogy mit jelentenek ezek a rendkívül összetett, sokszor rejtélyes szövegek. Olyan emberek gondolataival, érveivel foglalkozhatok, akik több ezer évvel ezelőtt éltek, mégis a mai napig hatással vannak arra, hogy miként gondolkodunk olyan fogalmakról, mint például az idő, a lét vagy az erény. Az ő gondolkodásuk megértésén keresztül próbálom megérteni a világot – mondja a filozófia erejéről. Adódik persze a kérdés, hogy egy olyan rendkívül elvont, absztrakt dolognak, mint amilyen az ókori filozófia, tulajdonképpen mi is a gyakorlati haszna. Betegh Gábor úgy véli, az ember állandóan nekifeszül a világnak, és próbálja megérteni működését. És minél többet megértünk a világból, annál gazdagabbá válik a gondolkodásunk – ez pedig az élet minden területén jól jöhet.

2001 óta dolgozik a Közép-Európai Egyetemen, 2010 óta vezeti az összetartó szakmai és baráti közösségként is működő Filozófia Tanszéket. 2014 őszétől Betegh Gábor lesz a Laurence Professor of Ancient Philosophy (Az Antik Filozófia Laurence Professzora) cím birtokosa a cambridge-i egyetemen. Ez az a professzúra, amelyet a világon először alapítottak kifejezetten az antik filozófia kutatására és oktatására.

– Hihetetlen érzés, hogy egy olyan pozíció betöltésére kértek fel, amelyet előttem legfontosabb intellektuális hőseim töltöttek be, és ahol a szakmám legjobbjai között dolgozhatok. De ez a pozíció nem az én személyemnek szól, hanem azoknak a szakmai és baráti közösségeknek, amelyből kikerültem. Azzal, hogy Cambridge-ben taníthatok, lehetőségem van arra, hogy hídként szolgáljak új és régi barátaim és kollégáim között – meséli új angliai állásáról a negyvenhat éves professzor.

Betegh Gábor szerint a filozófia nem akar választ adni a mindannyiunkat mozgató kérdésre, vagyis arra, hogy mi az élet értelme. Ehelyett árnyalja a kérdést, új perspektívákat nyit meg. A kérdésre, hogy vajon létezik-e valamilyen felsőbb hatalom, akinek létünket köszönhetjük, egy metaforával felel: képzeljünk magunk elé egy gyönyörű műalkotást, mondjuk egy festményt. Miért érdekes, hogy ki csinálta, amikor olyan lenyűgöző, hogy egy életen át lehet nézni?