Arany Medál a közönség elismertjeinek

Kedden adják át a közönség által odaítélt Arany Medál-díjat. Az elismerést Bálint András színész-rendező, Dragomán György író, Zomborácz Virág filmrendező, valamint László Zsolt, Tompos Kátya és Szabó Erika színművész veheti át a Bethlen Téri Színházban.
Az Arany Medál-díjakat december 9-én, kedden hatodik alkalommal adják át a Bethlen Téri Színházban - közölték a szervezők az MTI-vel. A közönségdíjat Mészáros Márton újságíró alapította 2008-ban, és több kategóriában adják át a közönség szavazatai alapján, amelyek online leadására egy hónap állt rendelkezésére. A feltételek szerint kizárólag élő személyre lehetett voksolni, és az elmúlt év alkotásaihoz, írók esetében kötetmegjelenéshez, színészeknél, rendezőknél pedig filmben, színpadi darabban nyújtott közreműködéshez kötött az érvényes szavazat, amelyből idén több mint tízezer érkezett.

Az életműdíjat Bálint András Kossuth-díjas színész-rendező, a Radnóti Színház igazgatója veheti át a keddi ünnepségen. Az év írójának odaítélt Arany Medál-díjat Dragomán György nyerte el, akinek Máglya címmel jelent meg regénye az idén. Az év rendezője Zomborácz Virág, az Utóélet című film alkotója, az év hazai színésze László Zsolt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, színésznője pedig Tompos Kátya, a Nemzeti Színház művésze. Az év legígéretesebb fiatal tehetségének járó elismerést Szabó Erika, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója nyerte el. Szavazott a közönség a külföldi művészekről is. A legnépszerűbb Matthew McConaughey és Emma Thompson lett a Csillagok között, illetve a Banks úr megmentése című film révén.

A kezdeményezést számos színházi, kritikai portál, valamint többek között a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, a Rózsavölgyi Szalon, a Spinoza Színház is támogatja. A Bethlen Téri Színházban tartandó díjkiosztó házigazdája Juhász Anna irodalmi szervező, kulturális menedzser lesz, aki évek óta tart irodalmi esteket történelmi kávéházainkban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.