Antirasszista világnap: kiállítások, performanszok, koncertek Budapesten

Kiállításokkal, performanszokkal, koncertekkel várják az érdeklődőket Budapest belvárosában az antirasszista világnapra szervezett, Mindannyian mások vagyunk! című eseménysorozatra március 21-én.

Az antirasszista világnap a kultúrák egymás mellett élésének szükség- és törvényszerűségét hirdeti, valamint elő akarja segíteni, hogy az emberek jobban megismerjék, ezáltal elfogadják egymást.

A rendezvénysorozat pénteken a Gödör Klubban veszi kezdetét. Itt bemutatkozik az Urban Culture Against Racism in Europe (U-CARE) elnevezésű nemzetközi program, amely köré a világnapi események is csoportosulnak, valamint a No Hate Speech és a Vote for Diversity című kampányt is megismerhetik az érdeklődők.

A U-CARE nyolc ország tizenegy szervezetének együttműködéséből jött létre, célja egy rasszizmus- és diszkriminációellenes szemlélet formálása a városi kultúrán, művészeteken és médián keresztül. A program művészeti igazgatója Varga Livius, a Quimby zenekar ütőse.

A megnyitót követően filmvetítést és beszélgetést tartanak: Négy nő és egyeNlŐ címmel két rövidfilmet vetítenek, amelyeket az alkotók, Kovács Nikolett és Eichner Hanna kommentálnak. A programot Euro-African Playground-koncert követi. A Central Passage-ban Zsák Kata fotósorozatából láthat kiállítást a közönség Szimpatikus? címmel, amely a sztereotípiákkal kapcsolatos reakciókra hívja fel a figyelmet.

A Roham Bárban a Song-óra összművészeti színtér mutatja be a VisszajátszMa című, leginkább a kísérleti színházhoz hasonlító darabot, amelyben tizenhét, egymást korábban nem feltétlenül ismerő előadó- és alkotóművész dolgozik együtt, ezzel szimbolizálva a nyitottság fontosságát.

A Lencsevégen a diszkrimináció című kiállítás, az azonos címmel meghirdetett, amatőr és profi fotósok számára kiírt pályázat legjobb munkáit mutatja be a 400-ban. A képek a diszkrimináció egyéni és társadalmi szintű jelenlétére és hatására kívánják ráirányítani a figyelmet.

Szintén a Gödör Klub ad otthont az Oláh Krisztián Trio & Colour Art Ensemble - Harmonies against racism koncertnek, amely a dzsessz és a komolyzene együttműködésén keresztül szól a rasszizmus ellen, késő este pedig a Spinozában egy roma család átlagos munkanapját bemutató monodrámára, a Romokra várják az érdeklődőket.

A Central Passage-ban M.E.S.É.T. - Mondj egy Sztorit És add Tovább címmel a magyar népmesék világából ihletet merítve három fiatal tervező, Tenczer Zsófia és Károlyi-Horváth Klaudia ötvös-fémművesek, valamint Tenczer Zita textiltervező a divat formakultúráján keresztül szól az elfogadásról.

A világnapi programokat a Gödör Klubban Akkezdet Phiai-koncert és Simon Iddol-party zárja.

Március 21-ét 1966-ban jelölte ki az ENSZ az antirasszizmus világnapjának, emléket állítva az 1960-as dél-afrikai, vérfürdőbe torkollott apartheidellenes demonstráció hatvankilenc áldozatának.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.