galéria megtekintése

Angol szabás

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 30. számában
jelent meg.


Hegyi Iván
Népszabadság

Sokak szerint a Kinks a You Really Got Me, valamint az All Day and All of the Night című remekével már 1964-ben kikövezte az utat a későbbi hard rock számára. De mindenekelőtt az jellemezte, hogy szentimentális, romantikus, elégikus, egyszersmind tipikusan brit dalokkal állt elő, noha korántsem a szokványos módon szólalt meg.

Ray Davies, az együttes lelke azt mondta: „A Kinks nem félt kísérletezni, és nem szégyellte magát, ha rosszat írt. Előzőleg pedig nem tartott attól, hogy amit ír, az rossz.”

Az angol fővárosi csapatot akár alternatív beatzenekarnak is lehet nevezni, mert Davies egyáltalán nem idegenkedett a társadalomkritikától, a szatírától, egyáltalán: attól, hogy keserédes meséket mondjon a show-bizniszről, illetve a túlélés lehetőségeiről az adásvételi világban. Pedig a hatvanas évek zeneüzlete még csak „operett” volt a következő dekádokéhoz képest... Nyilván az sem véletlen, hogy a költői hajlamú Ray – akinek öccse, Dave is a Kinksben játszott, ám hat nővére közül egy sem erősítette a bandát – az árurock meghonosodásának kezdetén, 1973-ban kísérelt meg öngyilkosságot.

A Kinks muzsikájára és szövegvilágára amúgy a „legbritebb” jelzőt aggatták, a Waterloo Sunset című számot pedig – a Beatles Eleanor Rigbyjével együtt – a beatműfaj angol emblémájának tekintették. (Mi másnak tekintették volna, mint angolnak, ha egyszer a beat a szigetország védjegye volt.) Ray Davies azonban gyakran hangoztatta, hogy rá az amerikai Dél zenéje tette a legnagyobb hatást, a Waterloo Sunsetről pedig 2010-ben bevallotta: eredetileg Liverpool Sunset szerepelt a címben és a szövegben. Nem azért, mert a naplementével oda akart szúrni a beat kultikus Mersey-parti településének, éppen ellenkezőleg: londoni létére Liverpool volt a kedvenc városa.

 
Kinks: a legbritebb zenekar
Kinks: a legbritebb zenekar
wallpaperscraft.com

Egy ottani fickó, bizonyos John Lennon azzal biztatta (ha biztatta...) az ipari zenére hallhatóan fittyet hányó különcöt: „Ne félj, ha kifogysz a dalokból, majd adok kölcsön néhány számot!” A Chicago Tribune című lap azonban nem Lennonnal vetette össze a Kinks – és a műfaj történetének –meghatározó alakját: „Ray Davies nem volt olyan aranyos és játékos,mint PaulMcCartney; olyan szexi és veszélyes, akár Mick Jagger; annyira jóképű és egészséges, mint Peter Noone a Herman’s Hermitsből. A brit invázió leginkább úri rockere, önelemző, hóbortos lélek volt, akiben keveredett a nosztalgia és az angolság.” Ezek a megállapítások több okból is figyelmet érdemelnek, ám kiváltképp érdekes, hogy egy amerikai újság használja az úri jelzőt a frontemberre, miközben az Egyesült Államokban azért tekintettek el a Kinks-turnéktől – bár tombolt a brit invázió –, mert az együttes tagjai nemegyszer összeverekedtek a színpadon. Mick Avory, a dobos évtizedekkel később így definiálta a zenekart: „Rosszul gazdálkodtunk, rosszul viselkedtünk.”

Ahogyan a fiúk egymásnak estek olykor, úgy mentek ölre a rajongók valamennyi Kinks-koncert előtt a jegyekért. Na persze, felkavaró volt szinte minden egyes szám, amellyel az együttes előjött... A Daily Telegraph az idén áprilisban közzétette a zenekar tíz legjobb dalának listáját, és nincs okunk, hogy akár a legcsekélyebb mértékben is kétségbe vonjuk a lap brit zeneügyi hitelességét. Íme, a sorrend: 1. Waterloo Sunset (a legjobb helyezése 2. volt a brit slágerlistán), 2. Apeman (5.), 3. You Really Got Me (1.), 4. Autumn Almanac (3.), 5. Dedicated Follower of Fashion (4.), 6. A Well Respected Man (–), 7.Where Have All the Good Times Gone (8.), 8. Dead End Street (5.), 9. Sunny Afternoon (1.), 10. All Day and All of the Night (2.). E top tent látva némi hiányérzetünk azért van, mert nem fért be a keretbe – a listavezető Tired of Waiting for Youn, továbbá a Death of Clownon vagy a Victorián kívül – az a Lola (2.), amely nem csupán a Ray Davies-életmű, de az egész rockhistória legragyogóbb darabjai közé tartozik.

Davies mindenesetre igazolta a napilap szerkesztőit: a Telegraphnál az első helyen jegyzett Waterloo Sunsetet énekelte 2012-ben, Londonban, a nyári olimpia záróünnepségén. A dal nem mostanában: negyvennyolc esztendeje jelent meg (akkoriban még az is nagy szenzáció volt, hogy sztereóban). Abban az esztendőben látott napvilágot a Beatlestől az All You Need Is Love, a Bee Geestől a Massachusetts, Manfred Manntől a Ha, Ha Said the Clown, Scott McKenzietől a San Francisco, a Procol Harumtól az A Whiter Shade of Pale, a Rolling Stonestól a Let’s Spend the Night Together, és lehetne folytatni napestig.

Semmi túlzás nincs abban, hogy kiváló évjárat volt 1967...

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.