A város szívében, a város legújabb és legvonzóbb hanglemezboltjában, illetve -szalonjában voltunk, és a város szíve főszezonban már akkor is a külföldieknek dobogott. A külföldiek meg leginkább echte magyar nótát akartak. (Nekik legyen mondva.) Ha tízből egyre sikerült rásóznom Bartókot vagy népzenét, megvolt a betevő sikerélményem. A nyugatnémeteknél volt még némi esélyem rá, hogy eladjam nekik a nagy német zeneművészetet a náluk készült remek Deutsche Gramophone Gesellschaft felvételeken, keletnémet Eterna változatban, ötödáron.
No de láthatják, nem piaci szempontok szerint válogatták ki azokat a lemezeket, amelyeket a jól kinagyított borítókkal hirdettek. Nincs ott se Déki, se sima Lakatos, se Magyari Imre, se Gyerebodrikutyám, viszont ott van szemben Kodály és Bartók, oldalt a kortárs magyar zeneszerzők felvételei Schönberggel színezve és Falvai Sándor lemeze Bach Olasz koncertjével és Chopin gyászindulós szonátájával. (Ez különösen kedves volt nekem, mert ezt nyertem először a Ki Nyer Ma?-ban.)
Nem akármilyen épület aljában vagyunk. Ezen a frekventált helyen nem is épülhettek és pusztulhattak akármilyen épületek. Már a XVIII. században is színjátszottak itten, és ide építették Pest első kőszínházát 202 évvel ezelőtt. Irdatlan nagy színház volt, belefért három és fél ezer ember. Azóta sincs Pestnek ekkora színháza, és nem is kell neki. Ez a színház persze német volt, mert akkor még Pest is német volt. Mire a város elmagyarosodott, a színház is szépen leégett, bezárt, sokáig díszelegtek ott a romjai, melyek közé vásárcsarnokot telepítettek, mígnem a kőgazdag szőnyegkereskedő Haasék felépítették a helyére a Haas-palotát a nagy szőnyegkereskedéssel. Ezt meg a második világháború idején bombázták le, de alaposan és helyreállíthatatlanul. Két évtizedig csúfoskodott a város kellős közepén a hűlt hely, aztán hozzáláttak a Magyar Zene Házához. Öt év alatt, 1971-re fel is épült, aljában a lemezbolttal. Azon a nyáron készült ez a kép. Millió kulturális intézményt zsúfoltak ide össze. Ez volt az ORI (Országos Rendező Iroda) székháza, itt működött az állami hanglemezkiadó, a Hungaroton, a Nemzeti Filharmonikusok, a Szerzői Jogvédőiroda, egy rakás könyvkiadó, szerkesztőség, jegyiroda, miegyéb. Ebből következőleg művészek és tollnyűvők tömegeinek volt itt állandóan valami intéznivalójuk. A második emelet nagy találkozóhely volt, ahol egymás sarkát taposták a hírességek. Autogramgyűjtőknek ennél jobb vadászterület nem létezett.
Jó ronda épület volt. Rossz volt ránézni, még rosszabb dolgozni benne, már persze nem a lemezboltban, hanem a rosszul szellőző, rosszul szigetelt, szűk kis kreclikben. Századunk legelején szépen el is bontották, és felépült a helyén jó sok pénzért az ING Irodaháza üveg és acél homlokzattal. Üvegkalitkának szokták csúfolni, de nekem speciel tetszik. Viszont lemezbolt nincs benne, az tény. Jó drágán lehet enni és inni a helyén.
A lemezbolt erről a jó kis helyről elköltözött egy másik jó kis helyre a Deák Ferenc utcába. Szép üzlet volt az is, bezárták azt is.
Aztán még próbálkoztak itt-ott, de ma már nincs az a bolt sehol.
