Állami ösztön: Andy és Tímea örök szerelme végre a mozikban!

Az alább cikk lapunk szilveszteri kiadásából való, ha bármiben megegyezne a valósággal, mi kérünk elnézést!

 

Sokáig úgy tartották, filmen képtelenség visszaadni Andy Vajna és Palácsik Tímea megismerkedésének, egymásra találásának és szerelmének igaz történetét. Ehhez a sztorihoz hiányzik a képi nyelv – mondta korábban Steven Spiel­berg, míg George Lucas úgy tartotta: nem lehetne megfizetni a sok számítógépes utómunkát, ami a főszereplők formába hozásához szükséges lenne.

A magyar filmalap azonban büszkén jelenti, hogy az MKB és az Eximbank szíves hozzájárulásával 2016-ban végre elkészülhet az Állami ösztön című szerelmes film. Hajdú Péter rendező úgy döntött, hogy a történetet formabontó módon úgy meséli el, hogy a kamera soha sem távolodik el Palácsik Tímea fejétől, így az eddig ábrázolhatatlannak tartott részeket csak homályosan látjuk a háttérben, a film befogadását pedig az atmoszférazajok segítik.

– Ezzel még soha, senki sem próbálkozott – nyilatkozta a televíziózásból a mozi felé elmozduló Hajdú.

Az Állami ösztön szereposztása is nagy sikert ígér – a kormányzati támogatás területén biztosan. Palácsik Tí­meát ugyanis az első filmszerepére készülő Rogán Cecília alakítja. A művésznő elmondta: a benne felébredt nőiességet akarja megmutatni férjének és a nyilvánosságnak, de Tóni kérésére a sikamlós jelenetekben dublőrt alkalmaz. A feladatra már fel is kérték Sarka Katát, aki jelenleg színészleckéket vesz Szabó Zsófitól.

Vajna szerepére komoly vetélkedés volt, Fekete György és az MMA szakvéleményét is kikérték az ügyben. Végül idősebb Vidnyánszky Attila és Eperjes Károly maradt versenyben. A film producere, Kálomista Gábor végül egy huszárvágással úgy döntött: Gerald Depardieu kapja a szerepet, hozzá áll ugyanis legközelebb Vajna magyar kiejtése.

– A vállalkozás rendkívül bátor – mondta a forgatás helyszínén Kálomista, aki saját élményeit is beépíti, hogy a film hátterében zajló pénzlenyúlások ábrázolása igazán hiteles legyen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.