Államelnök lesz-e Besenyő Pista bácsi?

– Miért?

– Mert a politikának nem az a célja, hogy az emberi problémákra megoldást találjon, az emberek életét jobbá tegye, hanem valami egészen más. Legfeljebb az a célja, hogy néhány ember életét jobbá tegye. Azért az mutat valamit, hogy az emberek hogyan vélekednek róla, ha Besenyő Pista bácsit követelik az elnöki székbe.

– Annyira talán mégsem furcsa ez, hiszen néhány éve Izlandon bejutott a parlamentbe egy viccpárt, a napokban pedig egy volt humorista, bizonyos Jimmy Morales nyerte az elnökválasztást Guatemalában.

– Vannak a világon olyan helyek, ahol másképpen gondolkodnak a politikáról. Jókedvűbben vagy éppen elkeseredettebben. Hogy egy harmadik, számomra sokkal rokonszenvesebb példát mondjak, Bhutánban sem a szokásos módon vélekednek arról, hogy miképpen kellene irányítani egy társadalmat. Bhután egy buddhista ország, ahol az emberek tisztelik egymást, a természetet, az életet, boldogok. Egy olyan ország, ahol a király szó szerint azt a koncepciót fogalmazta meg, hogy a „nemzeti ­összboldogság emelésére törekszik".

Számára ez a legfontosabb mutató. Az összboldogság. Nem a GDP, a fogyasztási arányszámok és hasonlók.

És ugye, tudjuk: a fejétől bűzlik, avagy illatozik a hal...

– Szóval Besenyő Pista bácsi vagy Laár András sohasem lesz országvezető?

– Ha nem kellene politikai munkát végeznem ehhez, akkor azért nem járnának velem rosszul, mert nekem a buddhizmusból fakadó alapkoncepcióm az, hogy mindenkinek legyen jó.

Meditációim során leggyakrabban az Om mani padme hum mantrát használom, ami lényege szerint jóakaratot küld szét minden irányba. A világ összes lakója, élőlénye, sőt a világegyetem felé is.

– Gyakran elmondja, hogy zenészként, abszurd humorral foglalkozó előadóként és buddhista tanítóként is az a célja, hogy örömöt szerezzen, boldogságot, jóindulatot sugározzon.

– Igen. Szeretném az embereket kirángatni abból a reményvesztett, rettenetes állapotból, amibe bele vannak döngölve. A KFT egy abszurd, ironikus zenekar, valamelyik barátunk nagyon frappánsan azt mondta róla: tulajdonképpen rányitja a budiajtót a magyar dolgozókra. A L'art pour l'art pedig vidám, kacagtató előadásokat tart, és az általa kínált abszurd humor szerintem gyógyszer. A L'art pour l'art a tudat szabadságáról szól. A társulat figurái démonszerűek, mindegyiküknek van egy rá jellemző ostobasága, és amikor ezt a nézőkkel közösen kinevetjük, akkor látványosan megszabadítjuk az embereket a mindennapok hasonló démonaitól.

A röhögés ereje szétpukkasztja a démonokat, a röhögés erejével kilőjük a nézőket egy szabad tudatállapotba.

Végül pedig ez a célja a spirituális tevékenységemnek is. Besenyő Pista bácsi, a zenész és a buddhista tanító, mind ugyanaz a figura.

– Sokféle tevékenysége közül mégis melyik a legfontosabb? Melyikben leli a legnagyobb örömét?

– Lehet azt mondani, hogy leginkább zenész vagyok. De úgy pontos, hogy funkcio­nális zenész. Ami azt jelenti, hogy én a zenét nem önmagáért művelem, hanem használom. Amikor tizenöt éves koromban gitározni kezdtem, azonnal révülésre használtam. Lelki terápiához. Az utóbbi tíz-egynéhány évben is már leginkább arra használtam, hogy segítségével a tudatban lévő és az ember életét segítő mágikus erőket felszabadítsam.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

– Hogyan talál társakat a különféle megnyilvánulási formáihoz?

– Hála az égnek, társaságban nincs hiányom, nagyon jó fej barátaim vannak, és nagyon jó közösségekkel tartok kapcsolatot. Sőt. Nagyon szeretem az ugyanazt másképpen gondolókat is. Velük is nagyon élvezetes egyeztetni, mert a végén ugyanoda lyukadunk ki. Mindig kiderül, hogy bár másképpen, de ugyanazt gondoljuk. Van például egy zsidó kántor barátom. Vele is nagyon jókat tudok beszélgetni arról, hogy hogyan vannak a dolgok, mert ő pontosan ugyanarra a belátásra jutott, amire én, csak ő a saját vallásán keresztül.

És hasonló összhangba tudok kerülni keresztényekkel vagy krisnásokkal, mert a végeredmény náluk is mindig ugyanaz

a belátás.

– Csakhogy ehhez a belátáshoz gondolkodni kell.

– Nem is a gondolkodás fontos, inkább a tudatot kell éberen tartani ahhoz, hogy megjelenjen a belátás. Na de ehhez nem is kell vallásosnak lenni, alapvető, emberi dolog.

– És mégse...

– Választás kérdése. Van például olyan ember, aki hosszasan bokszmeccset néz. Neki ez tetszik. Nem lehet elvonni őt onnan, hogy figyu, inkább olvassál! Ő abban leli örömét, hogy hosszasan bokszmeccset néz, és ez is így van jól.

– Bokszmeccset néz, holott járhatna az ön által alapított Tündértantra körbe is.

– A tantra szanszkrit szó, azt jelenti, hogy szövés, kiterjesztés vagy átalakítás. A tündértantra szót én alkottam meg, és ez alá csoportosítom a szellemi törekvéseimet. Amelyek célja a tudat felszabadításán kívül, hogy megjelenítsem az egyetemes jóakaratot. Azt vettem észre, hogy bennem, miképpen mindenki másban is, lakik egy tündér. Ez egy mélyebb rétegekben élő finomabb lény, amelynek feladata a javítás. A gyógyítás. A gondoskodás. A szeretet sugárzása.

A szívünk mélyén valamennyien jók vagyunk.

A tündérség csak annyival több, hogy olyan aktivitás, amely képes gyógyítani.

– Gyógyítani?

– Igen. Életre hívjuk magunkban ezt a jó szándékú és az egyetemes tudatra figyelő ént, akkor ez az én már részesül az egyetemes tudat varázserőiből. A tündértantra kör tagjaival hétfőnként találkozunk, mantrákat mondunk, szakrális dalokat énekelünk, hogy az említett erők megjelenjenek bennünk.

A lényeg az, hogy az ember nem a világtól elzárkózva, szerzetesként munkálkodik azon, hogy megvilágosodjon, hanem úgy, hogy benne van a világ tevékenységeiben, bele van szőve a mindennapokba,

végzi a dolgát, és azon belül tesz azért, hogy ezek a magasabb rendű erők megjelenjenek. És így nincs tiltva semmi, még az alkoholfogyasztás, a szex, vagy a bokszmeccs nézése sem.

– Többféle kultúrából gyúrt nézetrendszerének a buddhizmus az alapja. Erről sokan azt hiszik, hogy valami misztikus, tőlük távol eső dolog.

– Pedig nem más, mint a természetes belátásból fakadó következtetések komolyan vétele és azok gyakorlása. Mindenkinek eredendően éber és tiszta a tudata. Hogy ezt aztán ki mire használja, az már az ő dolga, de a buddhizmusnak egy célja van: a tudat felszabadítása a téveszmék alól. A tudat ugyanis a legfontosabb, mert semmi sincs azon kívül. Az tartalmazza a vágyainkat, érzéseinket, a tapasztalatainkat, a múltbéli képeinket, a jelenről alkotott fogalmainkat, a jövőről kialakított elképzeléseinket. A buddhisták a meditációik során a tudat isteni erőit igyekeznek megjeleníteni. És az a nagy hír, hogy ezek az erők valamennyi emberben jelen vannak, csak a legtöbben nem pontosan tudják, hogyan kellene ezeket az erőket életre hívniuk magukban.

– És hogyan kellene?

– Még a legagresszívabb embernek is vannak nyugodt pillanatai, amikor örül. És ha ez az ember meg tudná csinálni, hogy a nyugalom és az öröm tudatformáit rendszeresen gyakorolja, akkor szép lassan az uralkodna el a tudatában, és akkor már nem is lenne olyan agresszív. Tehát az embernek nagy szabadsága van abban, hogy hová irányítsa, fókuszálja a tudatát, csakhogy ezt gyakorolni kell, mert az úgynevezett külvilágból érkező késztetések folyamatosan azt a tévképzetet ültetik el az emberben, hogy van egy tőle független külvilág. És csak hosszas gyakorlással tudatosítható, hogy az a látszólagos külvilág nem független az embertől, hanem az is a belvilágának a része. Tehát amilyen az ember, olyan a külvilága. Ez a helyzet.

Forrás: laarandras.hu

– Azért nem lehet könnyű effélékre fókuszálni a mindennapok sodrásában. Ahol manapság inkább a tárgyak birtoklása és tologatása, az előnyök megszerzése a követendő minta.

– Valóban nem könnyű, de ha minden rendben menne, akkor nem kellene nyitogatnunk a szemeket. A tudat felszabadítása nagyon fontos. Azért vannak bennünk szorongások, azért van agresszió és ennyi rettenetes békétlenség, mert egymástól, egymás elnyomásával, a másik birtoklásával akarjuk kizsarolni a boldogságunkat, de ez csak a szenvedéshez vezető út. És amikor az ember tudata felszabadul, akkor megérzi, hogy ez a tudat a tárgyak birtoklása és tologatása az előnyök megszerzése nélkül, sőt a legszélsőségesebb körülmények között is boldog tud lenni.

Ha esik az eső, az is jó. Egy japán buddhista mondás szerint „Örülj az esőnek, mert ha nem örülsz, akkor is esik".

– Gyakorta elmondja, hogy a boldog élethez a legjobb eszköz a mosoly.

– Így van. Ha ráförmedek valakire, visszaförmed, ha rámosolygok, visszamosolyog. Egyszer, egy hideg téli napon egy srác tajtékozva üvöltözött, és egy hólapáttal hadonászva szidott egy kínai családot a szomszédos ház kapuja előtt. Egy darabig hallgattam, aztán felvettem a kabátomat, lementem hozzá, és mosolyogva azt kérdeztem: testvér, mi baj? Kicsit nyugtatgattam, aztán elkezdtünk barátságosan beszélgetni, majd végül fogta a lapátját, és lecsillapodva elment. Nem telt el egy perc sem, amikor kijött a kínai család egy kisgyerekkel. Mármost, ha a haragos ember nem nyugszik meg és lapáttal várja őket, abból nagy baj lett volna.

– Nem lehet, hogy csak azért nyugodott meg ez az az ember, mert felismerte? Amúgy az utcán sokan megtámadják, hogy ni má', a Besenyő Pista bácsi?...

– Ez régebben így volt, ma már valahogy nem jellemző. Megszólítanak, gratulálnak a különféle előadásokhoz, és szelfit akarnak készíteni velem. Miért ne? Ők a barátaim, ők jönnek el a fellépéseimre. A szelfit aztán felteszik az internetre, tegyék.

– Közel egy évtizede, a KFT egyik születésnapi koncertjén jelentették be, hogy a NASA útnak indított a távoli csillagrendszerek felé egy olyan kapszulát, amelyik a KFT harminc másodperces videoüzenetét is tartalmazta. Mi van ezzel a kapszulával?

– Valahol száll a világűrben, de még senki nem jelentkezett egy másik bolygóról, bár nem is vágyom rá, hogy jöjjön egy idegen lény, mert nem tudom, hogy van-e csápja, ami jól megszúrna, amikor megölelem.

– Akár zenél, akár a L'art pour l'art-darabokban játszik, akár előadásokat tart, rendre kiderül, hogy különösen nagy barátja a magyar nyelvnek.

– A rajongója vagyok. Nemrég beszélgettem Csöpel lámával, aki a Taron lévő buddhista közösség vezetője, és egy általam nagyra becsült buddhista tanító. Ő mondta, hogy nyelvükből fakadóan a magyar embereknek van egy sajátos észjárásuk, ami nagyon közel áll a buddhista gondolkodáshoz, amelyben eleve benne van az abszurditás. Azt egy idő után fölismeri a szemlélődő tudat, hogy a dolgok mindig ellentétpárban jelennek meg. Már az ellentmondás, hogy van-e valami vagy nincs. A létezés első pillanatában kialakul tehát a polaritás. És ezt sokan nem értik.

– Mi következik ebből?

– Egy rakás szenvedés. Ám ezt a buddhizmus feloldja az abszurditással. Mert azáltal, hogy a tudat túl kerül a jó és a rossz polaritásán, felszabadul a fájdalmas kötöttségek alól. Nem várja a létezéstől a stabilitást, mert a létezésben nincs stabilitás!

Az emberek másik legnagyobb szenvedése abból fakad, hogy minden elmúlik, ami van. És ezt is csak az abszurdon keresztül lehet meglátni. A magyarban pedig benne van az ehhez szükséges abszurd látásmód. Száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol, hallgatja egy süket ember, ki a vízben lubickol. Hát nem gyönyörű ez?

És a magyar nyelvben még számos hasonló furfintos mondóka, tanmese van, és még valami mágikus szabadság is. Ami azt is megengedi, hogy ezt a nyelvet alakítsuk, formáljuk, játsszunk vele.

– A L'art pour l'art nyelvi leleményeivel rendesen kibillenti a nézőket a komfortzónájukból.

– Ezzel kapcsolatban említsük meg Szászi Mónit, aki szerintem az egyik legnagyobb nyelvzseni Magyarországon. A Besenyő család szövegeinek túlnyomó többségét ő írja. Ügyesen bánik a nyelvvel, annak lehetőségeivel, logikájával. Szóval ez egy rendkívül jó nyelv. És mivel a gondolkodásmódunk is belőle fakad, ezért

a magyar emberek képesek nagyon spirituálisan gondolkodni,

valamint mélyen átlátni fontos összefüggéseket.

– Túl van a 60. születésnapját megelőző nyilatkozatsorozaton, az interjú megjelenésekor már a Papp László Sportarénában tartott koncerten, előadáson, szertartáson is. Mit tudott elmondani így a figyelem középpontjába kerülve?

– Megtörtént valamennyi törekvésemnek, a zene és az abszurd humor üzenetének, a spirituális gondolataimnak az egységbe olvasztása. Mágikus akció volt.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

– Végül a legnagyobb kérdés: most akkor mi hülyeség, mi nem az?

– A hülyeség az, hogy egymástól akarjuk kikaparni a boldogságot.

Ami viszont nem hülyeség, azt Seress Rezső megírta annak idején egy dalban, az volt a címe: Szeressük egymást, gyerekek! Tessék meghallgatni, abból kiderül, hogy mi nem hülyeség.