Az Erkel Színház dugig megtelt a jubileumi koncertsorozatot záró hétfői előadásra, amely a győztes csapaton ne változtass elve mentén a Cotton Club Singers történetének két legsikeresebb formációját egyesítette: együtt lépett színpadra a 2001-ben kivált Zsédenyi Adrienn és az őt váltó Kozma Orsi.

A Tuxedo Junction Manhattan Transfer-verziójával indult a show – és a nézők rögvest a szívükhöz is kaptak, a hangosítás ugyanis olyan penetránsan rossz volt, hogy a zongorán kívül tulajdonképpen alig lehetett valamit hallani. Az öt énekes hősiesen küzdött a magyar színpadokon oly megszokott hangproblémákkal, amelyek csak a harmadik dal környékére kezdtek valamelyest kisimulni.

Együtt lépett színpadra a Cotton Club Singers két formációja Kozma Orsival és Zsédával Farkas Attila

A csapat felidézte az ABBA Jazz- és a West Side Story-projektet, az elmaradhatatlan sztenderdek mellett felhangzott a Négy gengszter is. A legnagyobb élményt mégsem a nosztalgiafaktor adta, hanem az, amint a régi dalok megmutatták: milyen szépen beérett az öt teljesen különböző, egymást mégis remekül kiegészítő hang. Szűcs Gabi olyan könnyedséggel lavírozott Amy Winehouse nyersesége és a Sarah Vaughan-i mélységek között, ahogyan más vajas kenyeret ken.

Kozma Orsi az It’s Oh So Quiet Björk-féle változatát adta elő (meglepő módon kiváló) magyar szöveggel úgy, hogy egy boldogabb világban már írnák is rá egy Broadway-musical skizofrén hősnőjének főszerepét. László Boldizsár a bohóckodás mellett érdekes színt hozott a hangzásba, amikor meg-megcsillantotta „operásított” vocéját, Zséda pedig – amellett, hogy Lana Turner is tenyeres-talpas molnárlánynak tűnne mellette a színpadon – megmutatta, mennyivel több van benne butácska popslágereknél.

Mindehhez még mindig Fehér Gábor a stabil alap, hangjának magabiztos tartásán rendeződik egységbe minden. S amikor végre szólót énekel? Sikítozó nők és ováció. Ennek ellenére – szerencsére – az est allűrök nélkül, családias hangulatban, öniróniától sem mentesen telt. A magyar filmegyvelegblokk sztárvendége, a Hot Jazz Band frontember Bényei Tamás például gyanútlanul élvezte a koncertet a karzaton, amikor felkonferálták.

Nem elég, hogy trombitáját bezárták az öltözőbe, de a közönség legnagyobb derültségére még a zárral is problémák adódtak. A Cotton Club Singers rajongótábora tehát nemhogy szétszéledt volna az elmúlt években, de tán még lelkesebb, mint azelőtt. Az örömzenélést pedig nem elemezgetni, hanem élvezni kell.