Az Év Könyve sorozat következő jelentésének szerzője Kukorelly Endre, aki a társadalom megosztottságára utalva azt nyilatkozta: „nem jó ez az árokcucc, azt hiszem”.
– Mikor olvasta Swift Gulliver regényeit?
– Korán rákattantam az olvasásra, és persze a lebutított Gullivert olvastam először. Később az egészet, elég brutális szöveg.
– Mit gondol az Utazó archetípusáról, mint irodalmi hősről? Beindítja az írói fantáziáját?
– Nagyon beindít. Van bennem mindenhová elutazni vágy, utaztam is mindenhová, Brobdingnagba és Lilliputba, szépen alakult. Van egy projektem, bejárni az összes magyarlakta települést. Passzió, nem akarok vele semmit, csak úgy csinálom, nem döngetek autópályákon, inkább kis utakon kanyargok, mellbevágó. Szép, fölkavaró.
– Van értelme a kérdésnek, hogy milyenek a magyarok? A múlt században a szellem emberei föltették azt a kérdést, hogy mi a magyar, lett is ebből egy híres kötet. Ön szerint miért került a kérdésbe névelő? Nem lett volna pontosabb azt kérdezni: mi magyar?
A 65 éves költő és író az ELTE-n végzett, de már egyetemi évei alatt a Jelenlét folyóirat szerkesztője volt. A rendszerváltásig az Újhold Évkönyv, utána a Magyar Napló szerkesztőjeként tevékenykedett. Tizenegy verseskötet, regények és esszék kerültek ki a keze alól, egy fél ciklus bírt LMP-s képviselőként.
– Mi a villamos? Rút csingilingi ház!, marháskodott Ottlik Géza Berzsenyivel. Meg saját magával. Meg a magyarokkal. Lehet marháskodni, kell marháskodni, de akkkor is: van olyan, hogy magyar. Az emberiség egy kisebb részhalmaza számára létező entitás. Teszt: ha Arany Jánost olvasva vagy magyar–izlandi (stb.) meccsen érzed, akkor beletartozol a részhalmazba. Ha nem, hagyd a francba, ne erőltesd, ne utálkozz!
 |
| „Van egy projektem, bejárni az összes magyarlakta települést” Mediaworks |
– Ha van értelme annak a kérdésnek, hogy mi a magyar?/mi magyar?, akkor erre hogyan válaszolna? Milyen?
– Ehhez mindenkit Kemény Zsigmond Forradalom után című röpiratához kormányoznék.
– A minap olvastam Kálmán László Na, most lett végképp elegem posztját, amelyben azt fejtegeti, hogy nem lehet mindenkit egy kalap alá venni, s nem lehet minden jobboldali személyiséget kebelre ölelni az árokbetemetés szándékával. Mit gondol a társadalmat fojtogató széthúzásról, mármint annak fényében, hogy úgy tűnik, az árkok betemetésére nincs remény?
– Nem jó ez az árokcucc, azt hiszem. Illetve jó, nem jó, árokkal keríted körbe magad. Kérdés, hogy átkiabáltok-e egymásnak, meg az, van-e felvonóhíd satöbbi. Én mindenesetre annak a nyakába borulok, akit szeretek, mindenképp a kompetíció híve vagyok, ám az csak kooperatív keretek között élvezetes. Persze mindenki azt csinál, amit akar, aki a totális nyelvi háborúskodást élvezi, élvezze, csak engem felejtsen el. Apropó nyelv, ki is nyalhatja, de csak ha megengedem neki.
„Kukorelly Endre magyar író, költő. 1951-ben született. Még nem halt meg. De meg fog.” Az idézet Farkas Zsolttól származik, aki húsz éve írt egy monográfiát róla, s megerősített abban: Kukorelly az egyik legeredetibb kortárs költő, akit ismerek. A mondatai, szavai, sőt szótöredékei azonnal fölismerhetők: akár verset olvasok tőle, akár prózát, lebilincsel.
Kamaszkoromban sokáig csak lapokban, folyóiratokban olvastam, az első kötet, amit megvettem tőle, az 1993-ban megjelent Egy gyógynövény-kert volt, a válogatott verseit tartalmazta, ma is érzem a lúdbőrt, amit az akkori élmény okozott – akkor lettem hű olvasója. Olyan költészet az övé, amely legszívesebben még az eget is mikroszkóppal figyelné e mottó jegyében: tárgylencsére a csillagokkal! Megfigyel, elemez, megrág, leír, kihúz, megint megrág, megint elemez, majd egy hajtűkanyarral visszatér a megfigyelt tárgyhoz, és kétségbe vonja, hogy létezik.
„Rendkívüli műgond, kitartó mérlegelések, állandó aggodalmas pepecselés a legutolsó névelővel is – ez jellemzi alkotói módszerét. Ha máshonnan nem, a többször megjelentetett és mindújra átírt daraboknál látszik ez; azon a kényszerességen – és ez, tegyük hozzá, a saját, korábbi szövegekhez való meglehetősen ritka alkotói hozzáállás –, hogy belenyúl a régebbi szövegekbe, pofozgatja, javítgatja, átrendezi őket.” Ezt is Farkas Zsolt írta, mennyire pontos! Hiszen a pontatlanul pontos Kukorelly-szövegvilágnak éppen az az egyik fő tétele, hogy semmi sem biztos, de ha valami biztosnak tűnik, fogjunk gyanút.
Rejtelmes lírát művel, szókimondó és szóelharapó egyszerre, egyszerre távolságtartó és a legszemélyesebben közeli. Olvasói bizonnyal megörülnek a hírnek: megjelenés előtt új kötete – „egy nagyon kompetitív könyvem”, mondta ő –, a címe Porcelánbolt, s arról szól, hogyan látja a kortárs irodalmat, a hátterét, a kánonalakulást. Kukorelly Endrével abból az apropóból beszélgettem, hogy ő írja Az Év Könyve sorozatunk következő heti Gulliver-jelentését.
