Akárki vagy, meglakolsz

A minap mutatták be Debrecenben Borbély Szilárd Akár Akárki című drámáját, amelynek szomorú aktualitást ad, hogy közeleg a tavaly tragikus körülmények között elhunyt költő, író, irodalomtörténész halálának egyéves évfordulója. S ez a darab nem engedi, hogy a szerző haláláról elfeledkezzünk.

Nyolc kis történetecskében a halott szerző azt vágja a képünkbe, hogy kár volt megszületnünk, hiszen születésünk első pillanatában nem az életünk kezdődött meg, hanem lassú haldoklásunk.

Újhelyi Kinga és Kiss Gergely Máté
Újhelyi Kinga és Kiss Gergely Máté
Czeglédi Zsolt

Borbély drámájának világában nincs irgalom, nincs jóság, nincs kegyelem, nincs részvét. Nála az emberi test nem a lélek temploma, hanem a lélek szeméttároló konténere. Az ember teste bűzös bőrtok, amely szennyes gondolatokat öklendez a külvilágra.

– Ennek a nyolc epizódból álló, önmagába visszakanyarodó történetsornak a szereplői vagy fatális véletlen miatt halnak meg, vagy leszámolásban, durva kivégzésben pusztulnak el. Az életben maradottak pedig mint a szemetet, úgy hagyják ott az út szélén a halottakat, illetve vagy kifosztják zsebeiket, vagy gyáván, pánikszerűen szabadulnak meg a kínos konctól, a hullától – írja az Akár Akárki című darabról Radnóti Zsuzsa A titokzatos Borbély Szilárd-drámák című írásában, s valóban: a nézőnek az az érzése, hogy a kaszabolásban ő is sorra kerül.

Árkosi Árpád rendezésében ugyanis a játék négyszögletű térben zajlik, a négyszög belsejében ülnek a nézők, a kijárat a játéktéren át vezet, a játéktér azonban igazából csatatér, ott sétálgat a halál, és mindenkire lesújt. Steuer Tibor öltötte magára a kaszás jelmezét, s körülötte bűnözők, térítők, kisemberek őrjöngenek. Újhelyi Kinga, Kiss Gergely Máté és Pál Hunor mind a nyolc epizódban más-más bőrbe bújik, de igazából ugyanazt az egy személyt alakítja: a halálraítéltet, aki nem számíthat semmi jóra.

Még csak nem is lecsúszott emberek ők, hiszen soha nem voltak fönn. Lám csak, mi már lecsúszni sem tudunk,mert régen nincsen honnét.Az előadás képei között nincs természeti. Az ember nem a Föld nevű bolygón él, hanem a saját maga által teremtett világban, de ott is csak azért, hogy mások keressenek az ellopott veséjén és máján. Az egyik vezérmotívum a szervkereskedelem: ember, ne reménykedj, a szíved csak egy áru a feketepiacon, semmi több.

Az előadás azt üzeni, hogy nem menekülhetsz. Ott ülsz középen, és végig kell nézned, hogy előbb-utóbb kicsinálnak. Hiába jelenik meg egy-egy szerzetes, rabbi vagy jehovista, az általuk hirdetett Isten tétlenül nézi a vergődésedet. Akárki vagy és akármit csináltál, megbűnhődsz. Sírnivaló, hogy ennek Borbély Szilárd ártatlan élete és borzalmas halála ad nyomatékot.

Borbély Szilárd: Akár akárki. Horváth Árpád Stúdiószínház, Debrecen

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.