Koppenhágában a tanévkezdésre érkező diákoknak gyakorlatilag nincs esélyük lakáshoz jutni. A lakáspiac itt szélsőségesen keresletvezérelt: ahogyan egy helyi ingatlanügynök mondta nekünk, egy frissen ácsolt kutyaólat is bármikor ki lehet adni havi háromezer koronáért (plusz rezsi), a valóban lakható helyekért pedig messziről nézve elképzelhetetlen versengés zajlik. A piacra kerülő albérletek döntő többsége az interneten keresztül talál gazdára, olyan oldalakon (például a Boligportal. dk-n), amelyeken már azért is előfizetési díjat kérnek, hogy az ember egyáltalán megtekinthesse a kínálatot. A hirdetésre – ha a siker halvány reményében szeretnénk próbálkozni – azonnal, az aktiválástól számítva egy-két percen belül reagálni kell, ami azt feltételezi, hogy folyamatosan figyeljük a portált, vagy telefonos értesítést kérünk a minket érdeklő kategóriákról. Válaszolni e-mailben lehet, a bérbeadók általában az első néhány jelentkezőt hívják el egy megtekintésre, ami gyakran licitbe torkollik.
Aki külföldről próbálkozik, eleve kiesik, hiszen nem tud a helyszínre száguldani, ha olyan szerencséje lenne, hogy válaszolnak neki. Ha valaki véletlenül beleírja a hirdetésbe a telefonszámot is, az csak két dolgot jelenthet: vagy csalóról (scammer) van szó, vagy olyasvalakiről, akit a következő néhány hónapban teljesen fölösleges hívni, mert mindig foglalt lesz a száma. Minden szökőévben akad egy-egy palimadár, aki a pontos címet is megadja: ilyenkor hosszú sor kígyózik a szóban forgó ház előtt, mintha aranyat osztanának, és néha rendőröknek kell hazaküldeniük a csalódott lakáskeresőket. Az extrém lakáshiány szélhámosok sokaságát csalja a városba, akik minden módon visszaélnek a külföldi diákok kiszolgáltatottságával. Például nem létező lakásokat hirdetnek relatíve olcsón, és előre kérik a foglaló átutalását (ez az, amibe sosem szabad belemenni), vagy ugyanazt a lakást egyazon napon öt embernek is kiadják, és mindegyiktől elveszik az előleget.
Mi július 30-án kaptuk meg az értesítést a fiam felvételéről (ez általánosnak mondható; a rendszer hasonlóan működik, mint idehaza, azaz központi kiértesítés van), az idei tanév pedig augusztus 18-án kezdődött, tehát bő két hetünk volt megoldani a megoldhatatlant. Eleinte Budapestről keresgéltünk, majd kintről, ugyanazzal a (semmilyen) eredménnyel. Koppenhágai bázisunk a Svanemollenstranden parkolója és a Charlottenlund Strandpark volt: ez egy tengerparti strand és egy kiváló kemping, népszerű is a helyre váró egyetemisták között, csak ajánlani tudjuk. A rengeteg lakáskeresési kudarcélmény mellett kincset érő tapasztalatokkal gazdagodtunk: például azzal, hogy a koppenhágai hostelekben kétfős szobák is vannak helyi viszonylatban megfizethető áron, de ezekre legkésőbb a nyár elején le kell csapni, augusztus közepén már reménytelen.
|
| A hétvégi házak viszonylag olcsók |
Az Airbnb, a globális bérlakás-közvetítő honlap viszont beválhat, és ha sikerül olyan tulajdonost kifognunk, akit nem riaszt el, hogy egy reménytelen helyzetű diákot kell befogadnia hosszú távra, nem is veszélyesen drága (kivált annak ismeretében, hogy az albérleteknél kötelező két-három havi kauciót valamilyen ürüggyel végül mindig visszatartják a bérbeadók, vagyis a jókora summát akkor is elbukjuk, ha csak egy hónapra maradunk – az Airbnb-n ellenben nincs kaució, sőt általában a rezsi is benne van az árban).
A koppenhágai egyetem tényleg olyan, mintha egy tündér varázsolta volna a Földre jókedvében. Képzeljünk el egy nagyon modern, nagyon skandináv, nagyon jól fölszerelt üveg és beton épületet a jövő század luxuslakóparkjainak stílusában – valami olyan. Az ingyenességet itt úgy kell érteni, hogy minden ingyen van, még a menza is. A nyomtatott jegyzetekért elvileg fizetni kell, de a többségük az internetről is letölthető díjmentesen, vagy legrosszabb esetben meg lehet venni fillérekért a felsősöktől. Léteznek kollégiumok is, viszonylag olcsón, de egy-másfél éves várólistával. És vannak olyan egyetemisták, akik megoldják okosban: összeáll négy-öt diák, valamelyiknek a tehetős apukája vásárol egy kis lakást (ez valamivel könnyebben megy, mint a bérlés), és utána neki fizetik a bérleti díjat – mindenki jól jár, az ingatlant pedig a diplomaosztó után eladják.
|
| Diákszállásért sorban állók Koppenhágában |
Az egyetemi oktatás filozófiája nem is különbözhetne jobban a magyarországitól. Szellős az órarend, kevés óra van és sok önálló kutatás. A hallgatók jellemzően csoportokban dolgoznak, de ezek összetétele állandóan változik (nem a barátkeresést, hanem az alkalmazkodást és az együttműködést kell megtanulni), értékelni is főként a csoportmunkát szokták, a vizsga pedig többnyire egy nagyobb esszét vagy egy csoportban készült projektet jelent. A szakok nagy részét angolul is meghirdetik, vagyis nem kell dánul tudni a jelentkezéshez. Megbukni viszonylag nehéz, mert az első év egyáltalán nem a fél évfolyam kiszórásáról szól, hanem az érdeklődés fölkeltéséről, és a képzés a továbbiakban is érdekes és inspiráló.
Aki tanulni akar, minden segítséget megkap hozzá, aki viszont nem akar tanulni, az nem megy egyetemre. A dán jövedelmek mellett a középfokú végzettségből is remekül meg lehet élni, ezért a felsőoktatásban nehezen tudják betölteni a kvótákat dánokkal – erre találták ki az ingyenességet, ami olyannyira vonzónak bizonyult, hogy a dániai egyetemek ma válogathatnak a legokosabb európai és ázsiai középiskolások közül.
Augusztusban minden hivatalban, ahol tartózkodási engedélyt, társadalombiztosítást, internet-előfizetést, bankszámlanyitást intéznek, lengyel, román, bolgár, cseh, kínai és persze magyar diákok adják egymásnak a kilincset. Agyelszívás ez a javából, és működik: sokan még a pad alatt alvást is vállalják a tandíjmentes és nagyon értékes diplomáért – pedig Koppenhágában októberben sokszor már télies az idő –, és egy részük nyilván a diplomaszerzés után sem tér haza.
A város a legdrágábbak egyike a kontinensen, de tulajdonképpen olcsón is élhető. Ehhez mindenképp kell egy kerékpár: bárhová könnyen el lehet jutni vele, csak be kell tartani néhány szabályt (például jelezni a kezünkkel megálláskor vagy kanyarodáskor, különben áthajt rajtunk a többi bringás – nagyon sokan vannak, gyorsan is mennek). Jól jön az a tudás is, hogy a lejáróban lévő élelmiszerek reggel kerülnek ki a polcokra, vagyis nem az esti, hanem a reggeli bevásárlással lehet sokat spórolni.
Az igazán tuti recept pedig már májusban vagy legkésőbb júniusban hostelt vagy Airbnb-n szobát foglalni. (Körültekintő választás esetén szerény veszteséggel le lehet mondani, ha nem jött össze a felvétel). Kocsival kiutazni, a csomagtartóban vagy a tetőn egy kerékpárral, aminek már az ügyintézés napjaiban is jó hasznát fogjuk venni. Még itthon térképet nyomtatni az ingyenes hotspotokról és a könyvtárakról (utóbbiakban számítógép, internet és „kormányablak” is van).
Augusztus második felétől pedig élvezni a világ egyik legjobb felsőoktatási rendszerének szolgáltatásait, Koppenhága szépségét, meg úgy általában az életet, és legfeljebb néha töprengeni rajta, hogy melyik a jobb üzlet: pénzért adni a leépülőben lévő egyetemi szféra helyeit, és külföldre száműzni itthonról a nyelvet tudó, vállalkozó kedvű diákokat, vagy ingyenesen színvonalas oktatást biztosítani, és szemezgetni az egész világ fiatal tehetségeinek kínálatából – mellékhatásként olyan lakáspiaci konjunktúrát teremtve, aminek a hatása alighanem a GDP-ben is kimutatható.
