Aczél nadrágja

– Olyan voltam, mint a hályogkovács, aki bicskával operálta a szemeket, amíg egy orvos meg nem mondta neki, mennyire veszélyes a műtét, és attól kezdve nem mert operálni. Fiatalon nem érdekelt a pártvonal, nem érdekelt semmi, színházrajongó voltam, darabot akartam írni, belevágtam. Karinthy-imádó voltam, mert minden magyar humorista az ő köpenyéből bújt ki. Kitaláltam a történetet, és igyekeztem szellemesen megírni.

– Milyen volt az a régi előadás? Igazán annyira jó?

– Nagyon, és ezt nem nosztalgiával mondom. Akkor nevezték ki a Vígszínházba igazgatónak Várkonyi Zoltánt, aki maga mellé vette Horvai Istvánt, és a kezdő kis senki darabjával elkezdték a színház Várkonyi-korszakát. Horvai áthívta az Operettből Feleki Kamillt. Féltünk tőle, hogy túl kedves lesz, de Horvai megnevelte, komoly, undok igazgatót játszott. És a Ruttkai Éva olyan ragyogó volt…

Dunai Ferenc nem akar most bátrabb lenni, mint 1962-ben Teknős Miklós / Népszabadság

– Nem hiányzik a mostani előadásból is egy Ruttkai? Tudom, ilyet nem illik kérdezni.

– Nem is felelek rá.

– Érezte a kísértést, hogy kicsit átdolgozza a darabot a mai közönségnek?

– Ehhez én túl erkölcsös vagyok. Amit akkor ki kellett húzni belőle, az kihúzva maradt. Nem akartam most bátrabb lenni, mint akkor voltam.

– A darab bemutatásához személyesen is kellett találkoznia Aczéllal, vagy azt Várkonyi elintézte?

– A nadrág esetében Várkonyi mondta, hogy Aczél kifogásolta a befejezést. Amikor felhívtak, hogy Aczél nem engedi ezt a befejezést, meg kell változtatni a végét, mondtam, hogy akkor ne mutassátok be. Végül meggyőzték Aczélt, hogy meg kell a pártnak nyernie ezt a fiatal írót. Még nem a miénk, de nagyon haladó szellemű. A második darabom még rázósabb volt, és akkor behívatott Aczél. Elkezdte, hogy ezt nagyon át kell írni, így nem mehet. Érdekes ember volt, bratyizni akart a művészekkel. Hogy neki humorérzéke van, és nagyvonalú. Amikor látta, hogy nem tud meggyőzni, elkezdett a szobában fel-alá járkálni, és József Attila-verseket szavalt.

– Azt hinné az ember, hogy mindez csak a biztató kezdet, pompás győzelem, és jöhet a folytatás. Ha nem is nyeri önt meg a párt, de lehet együtt élni, elindul egy karrier.

– Nehéz ezt megérteni annak, aki nem Dunai Ferenc, és az emberek többsége nem az. A karrierem csúcsán voltam, de annyira nem bírtam elviselni a légkört, hogy folyton a rendszer bírálatán járt az eszem. Végig terveztem, hogy ki fogok menni, akkor is, amikor még nem futottam be. El voltam szánva, hogy nem a kommunizmusban élem le az életemet. A nagyvilágot akartam megismerni.

– De kint nem lehet újságot meg darabokat írni.

– Teljesen lent kezdtem. Kétdolláros órabérért szobát festettem, aztán Zilahy Lajosnál voltam házmester. Volt egy háza, amelyben mindig volt egy üres lakás. Én voltam az egyetlen, aki Amerikába nem pénzt keresni ment, hanem habzsolni azt a nyílt és szabad életet.

– Elveszítettünk egy komédiaszerzőt, és nem tudom, mit nyertünk.

– Nem bántam meg a döntésemet. Ha az út kétfelé válik, a meg nem tett úton fölösleges elmélkedni. Itthon elfelejtettek, pedig vannak elő nem adott darabjaim, de el sem olvassák. Közben a filozófia kezdett el érdekelni, az tölti ki az életem.

– Készül abból valami?

– A 450. oldalon tartok, közel vagyok a befejezéshez. Londonban a British Museum könyvtárába jártam olvasni, és az olvasóteremben a sokemeletes polcokon láttam egy foghíjat. No, mondom, ez az a könyv, ami még nincs megírva. Majd én megírom.