A tékozló fiú, a bolond és a katona

Két kiemelkedő kvalitású, "meglepetés képet" mutatott be az újságíróknak pénteken Virág Judit, egy Ferenczy Károly és egy Gulácsy Lajos festményt, amelyek a Virág Judit Galéria és Aukciósház 30., jubileumi, karácsonyi árverésének csúcs darabjai. Meglepetésnek előkerülésük, felbukkanásuk és elárverezésük okán számítanak.

Ferenczy Károlynak, az impresszionizmus legnagyobb mesterének egyik ismert, sokszor reprodukált bibliai témájú műve, A tékozló fiú befejezett változata függ a galéria falán. Ferenczy ugyanis legtöbb képét többször, több változatban festette meg. A tékozló fiú hazatérésének témáját is négy egymástól alig eltérő változatban dolgozta fel a nagybányai kert diófája alatt, ám ezt az egyet fejezte be.
   

Az éppen száz évvel ezelőtt keletkezett mű eddig négyszer szerepelt nyilvános kiállításon, a Ferenczy Károly emlékkiállításon 1922-ben, az Ernst Múzeum aukciós kiállításain 1929-ben és 1934-ben, majd hatvan évnyi szünet után 2004-ben a Mű-Terem, ma Virág Judit Galéria A magyar festészet rejtőzködő csodái című tárlatán tűnt fel ismét. A mindvégig magángyűjteményben maradt festményért most 40 millió forintért kezdődhet a licit - mondta el  Virág Judit -
   

Gulácsy Lajos életművének egyik legismertebb alkotása az 1911-12-re datált, A bolond és a katona című festmény. Ez a szintén magángyűjteményben őrzött mű, amely a festő életében soha nem volt kiállítva, 24 millió forintot kóstál. A rokokó stílusú, Watteau ihlette, Gulácsy által "biedermeier mulatságoknak" nevezett művek közül való kép egy sajátos álomvilág költői megnyilvánulása. Ezen a festményen Gulácsy emblémaszerűen sűríti egybe saját és a korabeli Európa szellemi állapotának skizoid vízióját, az I. világháború poklába robogó és őt magát is az elmegyógyintézet falai közé sodró, beteg társadalom tragédiáját.
   

Géplovag a címe annak a most felbukkant Bortnyik Sándor festménynek, amelyet már bemutatott az érdeklődő közönségnek a Virág Judit Galéria Art Fair képzőművészeti vásáron. A Tanácsköztársaság bukása után emigrációban kényszerült Bortnyik avantgárd műveivel a világ élvonalába tartozott. Ám ezek a Bécsben, Berlinben, Párizsban született festmények nagyrészt eltűntek, elvesztek. Ma Magyarországon Bortnyik ezen korszakát mindössze három olajkép reprezentálja.
   

Az 1928-ban festett Géplovag már a hazatért Bortnyik alkotása, s felbukkanása azért jelentős esemény, mert tanúsítja az életműben a nemzetközi tendenciák és hazai viszonyok ütközését és egymásra gyakorolt hatását. A Géplovag évtizedekig a festő saját tulajdonában volt. Kikiáltási ára 50 millió forint.
   

Az Erdei út Márffy Ödön sokszor kiállított, reprodukált festménye az 1910-es évek elejéről 9 millió forintos kikiáltási árat kapott. Szőnyi István egyik első tájképe, amelyet a megtalált édenben festett, az 1923-as Zebegényi Dunakanyar 22 millió forintról indul.
   

Tihanyi Lajos életművéből az 1916-os évből mindössze három portrét ismer a műtörténetírás. A most felbukkant Budai hegyek is ennek az évnek a termése, méltányos ár érte a 12 millió forint.
   

Főműként kapott milliós árat Mednyánszky László Végtelen című nagyméretű vászna, és Csók István Ősszel című festménye is. 
   

A nemzetközi anyagból a román származású, Párizsban az art deco egyik legsikeresebb művészévé lett Demeter Chiparus kecses Orosz táncosa emelkedik ki. A szobrászt a párizsi orosz balett Seherezádé című darabja ihlette a szobor formázására (10 millió forint). A Gustav Klimt Barátnők című festményhez készült akt tanulmány 15 millió forintos árról indul.
   

A Virág Judit Galéria 30. jubileumi aukcióját december 21-én Budapest Kongresszusi Központban rendezi. A kiállítás addig a Falk Miksa utcai galériában tekinthető meg. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.