Valló Péteren kívül valószínűleg senki sem szerette a Manon Lescaut-rendezést már 2001-ben sem, nem is volt rajta mit szeretni. Elmondom, mi történt például a második felvonásban. Eredetileg minden Manon szobájában játszódik, felöltözik, énekesek jönnek, táncóra, des Grieux jön, szemrehányás, csók, lebukás, letartóztatás. Valló Péter viszont megragadt ott, hogy milyen jó is lenne, ha a zenészek a szabadban muzsikálnának, lenne az egészben valami kis bukolikus pásztorjáték. Ez ugyan azzal jár, hogy Manonnak a szabadban kell öltöznie, hogy a kertben el kell helyezni egy ágyat és tükröt, továbbá, hogy a kertben álló szökőkútra ötletesen egy fürdőszobai akasztót kell fölszerelni, amire egy értékes gyöngysort föl lehet lógatni. Nyilván közeleg a húsvét, és a gyöngysort a nyuszika tojta.

Ha az Opera ezt a színrevitelt találta megőrzendőnek, leporlandónak, bemutatóra alkalmasnak, az két dolgot jelenthet. Vagy nem tudják, hogy mit cselekszenek, vagy nagyon is tudják, hogy mit cselekszenek. A második esetet jobban értem. Nem szeretitek a rendezői operajátszást? Akkor nesze nektek, hagyományos opera. Vannak énekesek, címszerepben a társulat sztárjai, Lukács Gyöngyi és Sümegi Eszter, alkatát tekintve egyik sem Manon, de hát ne alkatozzunk, zene van meg énekhang. Persze nem ez lenne az igazi hagyományos játékmód, de elég hagyományos, postakocsi nem jön, de hajó igen, gyönyörű is, gratulálunk hozzá. Van azért villanydrót is, ki tudja, miért, és des Grieux igen kevéssé diákos szürke öltönyt visel az első felvonásban. Ha Kiss B. Atilla feszül az öltönyben, akkor van az egészben valami társkeresős mondénság, korán megözvegyült úriember keresi érett, ám még remélni tudó társát, Puccini jeligére a kiadóba. Hamis hangok kíméljenek.

A csel többé-kevésbé bejött, a Manon Lescaut-rendezéssel kapcsolatos beszámolók nagy hányada kezdi vagy végzi úgy, hogy akkor már inkább a Fidelio, ami nehezen is lenne vitatható. De a rendkívül csúnya és zeneileg Győriványi-Ráth György határozott ötletei ellenére is merev, recsegős-ropogós, zajos, de legalább valamit akaró előadás hoz néhány szép alakítást. A kisebb szerepekkel kezdve: Derecskei Zsolt táncmesterként nem a megszokott és elég bután karikírozott figurát hozza, hanem a nett, begombolkozott, pedáns, rendet teremtő és rendet kereső kisembert, aki joggal sértődik meg, ha erőfeszítéseit nem értékelik. Egri Sándor fazonjában és hangjában meg lehet érezni a fenyegetést is, Tóth János küszködik ugyanezzel a szereppel, túl stramm, túl energikus, valami furcsa, agresszív köhögésformával próbálja jelezni, hogy Geronte nincs tökéletes egészségügyi állapotban, de a lényeget tekintve nincs meg a szerep. Feltűnően szépen énekli a zenész szólamát Simon Krisztina.

A címszerepben Sümegi Eszternek az a hátránya, ami az előnye: végig egy tiszta embert látunk. Ami Manon esetében egyáltalán nem helyes, hiszen az lenne az ideális, ha a romlottság lenne nála ártatlan, mert öntudatlan, természettől fakadó és voltaképpen bűntelen. Manonnak nem lehet és nem kell megbocsátani, hiszen nem bán meg semmit és három perc múlva elköveti ugyanazt. Ennek a megmutatásához pedig kevés, ha Sümegi Eszter nagy lendülettel és odaadással esik össze a színpad négy sarkában, és nem segít néhány valóban nagyon ügyes gesztus, arckifejezés sem. De ez a tiszta ember tisztán is énekel, az együttesekben rendre Sümegi szólama tűnik a legbiztosabbnak, az áriák nemhogy tisztességgel hangzanak el, de kifejezetten nagy zenei élményt jelentenek.

A des Grieux-t éneklő Fekete Attiláról ugyan nem lehet azt mondani, hogy a hátránya az előnye, néha hamis, néha kicsit összezavarodik, de az alakítás teljes, pontos, vér van benne, szenvedély és indulat, Fekete Attila vállalja a kockázatot, és nem baj, ha kicsit megcsuklik a hangja (akárcsak annak idején Kelen Péternek, ugyanebben a szerepben), attól csak még hatásosabb az éneklés. Fiatalságot, szertelenséget hallani ebben az alakításban, és nem lehet véletlen, hogy Sümegi Eszter a függöny előtt a partnere kezét lendíti magasba, gratulál és köszöni, és akármi is történt, mégsem volt teljesen fölösleges az előadás.

Manon