galéria megtekintése

„Kodály országában” nincs hol és kitől zenét tanulni

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 19. számában
jelent meg.


Csepelyi Adrienn
Népszabadság

„Meg kell vetnem a világot, mert nem sejti, hogy a zene magasabb megnyilatkozás, mint minden bölcsesség és filozófia” – írta Beethoven, aki vélhetően nem volna túl boldog, ha a magyarországi zeneoktatás helyzetéről értesülne.

Arisztotelész szerint a zene képes az indulatok és szenvedélyek levezetésére, s így megtisztítja az erkölcsöket – ehhez azonban nem elég hallgatni, művelni is kell a muzsikát. Csakhogy idehaza többszörös a túljelentkezés a zeneiskolákba, így sokan szándékuk ellenére sem tudják ezekbe beíratni a gyermeküket. A mindennapi énekóra nem megoldás, a más intézményben tanulás logisztikai rémálom. Pedig

a zenetanulás nem a jövő muzsikusainak fontos, hanem mindenkinek.

A pomázi Teleki-Wattay Művészeti Iskola két és fél, háromszoros túljelentkezéssel küzd, Szentendrén még ennél is rosszabb a helyzet. Polányiné Takács Judit, a pomázi intézmény igazgatónője szerint a lakóparkokba, agglomerációba költöző családok gyermekei most érték el azt a kort, amikor szeretnének zenét tanulni. Nagy részüknek azonban erre csak joga van, lehetősége nincs.

 

És ez sokkal fontosabb kérdés, mint amilyennek gondolni szokták: a zenetanulás járulékos haszna csak áttételesen érzékelhető, de a legkevésbé sem elhanyagolható. Makovecz Pál, a zuglói Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola igazgatóhelyettese szerint azzal szemben, amit a gyerekek napi hat-hét órában kapnak az iskolában, a művészeti oktatás az agy ellentétes terhelése, épp ezért égető szükség volna rendszeres festésre, gyurmázásra, drámajátékra, zenére az iskolákban.

„Ezt aktív pihenésnek is mondhatnám az után, hogy a gyerekek szakmányban gyártják az esszéket és oldják meg a matematika példákat.” A zenetanulás emellett társadalmilag is fontos.

„Ha valaki kórusban énekel, vagy zenekarban játszik, egy közösség tagjává válik, ami a személyiségfejlődés fontos része”

– mondja Makovecz. „Megtanulja, mi az egyéni és közös felelősségvállalás, hogy nem hagyom cserben a társaimat, ott vagyok és odafigyelek a próbákon. Amikor az iskolánk negyvenéves lett, verbuváltunk egy jubileumi zenekart az öregdiákokból. Ez húsz esztendeje történt: az együttes azóta is együtt van. Nagyszülők is játszanak benne.”

A pomázi intézmény zenei óvodát és bölcsődét is működtet. – Tudományosan bizonyított, hogy minél előbb kezdenek a gyerekek zenét tanulni, annál fejlettebb lesz a két agyfélteke közötti kapcsolat –mondja Polányiné. – A zene rendszeres munkára nevel, logikus gondolkodásra, az összefüggések megtalálására tanít. Ez az iskolai verselemzésektől a majdani munkahelyen végzendő feladatokig mindenütt hasznos. A gyerekek a fellépéseiknek köszönhetően magabiztosabbak lesznek, ami később jól jöhet egy állásinterjún vagy nyilvános beszédek alkalmával.

Fúvósnégyes fázós ujjakra
Fúvósnégyes fázós ujjakra
Szabó Barnabás

Csakhogy a sűrűn lakott területeken már így is oktatói létszámhiánnyal küszködnek az intézmények. Rövid távon ki-ki úgy menti a helyzetet, ahogy tudja. – Az intézmények nemcsak a saját diákjaiknak, hanem külsősöknek is szerveznek programokat, így próbálnak szélesebb körben nevelni – vázolja a helyzetet Polányiné. Az ideális persze nem ez volna. Makovecz szerint a nemrég beharangozott mindennapi énekóra sem megoldás: „Bár égető szükségét látom a mindennapos művészetoktatásnak, mi, pedagógusok nem erre gondoltunk, amikor emellett érveltünk.”

A tanulók többsége persze nem lép zenei pályára, de abban mindkét pedagógus egyetért, hogy nem is ez a cél. – A legfontosabb, hogy a diákjaink a zene elkötelezettjeivé váljanak – mondja Polányiné. Makovecz egyetért: „Az elsődleges feladatunk nem a zenészek, hanem a koncertlátogató közönség utánpótlásának a kinevelése. Csak abból lesz kitartó és nyitott koncertjáró, aki gyermekkorában kapcsolatba került a zenével.

Kodály országában pedig nem volna szabad megengednünk magunknak, hogy a hangversenyre járás elit szórakozássá váljék.”

A zene közösségépítő szerepére alapoz a Szimfónia program is, és a gyermekeknek épp azt a rétegét célozza meg, amelynek financiális és egyéb okokból esélye sem volna zenét tanulni. A Symphonia Alapítvány és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által életre hívott program során a zenetanulás úgynevezett transzferhatásainak segítségével próbálják csökkenteni az iskolai lemorzsolódást. Domokos Veronika, a Szimfónia szakmai vezetője szerint az a legfontosabb, hogy a gyerekek megélik az együtt alkotás örömét, de emellett számos egyéb pozitív hatás is felfedezhető.

„Ahogy az ujjacskáik mozognak a hangszereken, fejlődik a finommotoros képességük, ez pedig például diszlexiaprevencióként is működik. Az érzelmeik megéléséhez és kifejezéséhez is segítséget nyújt a zene, az pedig, hogy közösen dolgoznak egy nagy cél érdekében, megtartó erővel bír. A program első évének diákjai októberben foghattak először hangszert a kezükbe, a júniusi tanévzárón pedig már zenekarként működtek, koncertet adtak.” Domokos szerint egyértelmű, hogy óriási igény van a zenetanulásra a hátrányos helyzetű gyerekek körében.

„A monori cigánytelepen próbáltuk ki először a módszert, már ott sokkal többen jelentkeztek a vártnál. A nyertes EU-pályázat után két régióban indult meg az oktatás: Észak-Magyarországon Miskolcon és környékén, illetve két Heves megyei intézményben dolgozunk, a Dél-Dunántúlon pedig Baranya, Tolna és Somogy megyéből is csatlakoztak hozzánk intézmények. A pályázat úgy írta elő, hogy iskolánként tíz diák, azaz összesen százötven vegyen részt a programban. Ehhez képest tavaly majdnem hétszáz gyereket foglalkoztattunk a tizenöt intézményben.”

Diák akadna bőven, a tanárokat kell lasszóval fogni
Diák akadna bőven, a tanárokat kell lasszóval fogni
Szabó Barnabás

A Szimfónia program – amelyben szociális szakemberek és zenetanárok dolgoznak szoros együttműködésben –eredményességéről bárki meggyőződhet, aki ott lesz a Nemzeti Minimum koncerten szeptember 26-án: a gyerekekből verbuvált zenekar a Papp László sportaréna színpadán lép fel. Hiába azonban minden magasztos gondolat és jó szándék, ha elvérzik a gyakorlatban.

Mariannak – nevezzük így, nem szerette volna, ha valódi nevét leírjuk – három gyermeke van, kettő közülük már zeneiskolai növendék. „A mi családunk nagyon kényelmes helyzetben van abból a szempontból, hogy az iskolában, helyben megoldott a gyerekek zenetanulása. Ez egy iskolaotthonos rendszerben működő intézmény, ami azt jelenti, hogy délután négyig bent vannak a gyerekek, és addig a hangszeres óráik is lezajlanak. A szolfézsórák első osztályos korban kezdődnek heti két órában. Második vagy harmadik osztálytól lehet hangszert választani.”

Apropó, hangszer: a kínálat széles, a tanár – érthető módon – nem szeretne elvárásokat megfogalmazni az árfekvést illetően, a laikus szülő pedig nem tudja, jó lesz-e az olcsóbb, netán válasszon drágábbat, mert azzal jobb lesz az eredmény. Ha anyagi lehetőségei egyáltalán megengedik a választást. A hangszervásárlás mellett a kottákat is meg kell venni, s bár sok helyütt csak néhány ezer forintos tandíjjal kell számolni, összességében a zenetanulásnak komoly anyagi vonzata van.

Azok számára pedig, akiknek a gyereke nem órarendbe építve vesz zene- és szolfézsórákat, külön tortúra a szervezés. Ez különösen a kisiskolások esetében van így, hiszen délután négyig kötelező bent lenni a suliban, csak utána lehet elvinni a gyereket. Mariann azt mondja, a család azt valószínűleg nem tudná megoldani, hogy mindhárman külsős iskolában tanuljanak zenét.

„Heti hat szolfézs- és hat hangszeres óra, ez lehetetlen küldetésnek tűnik. Vagy bérletet vennék a zeneiskola folyosóira, vagy a gyerekek nagyon hamar megtanulnának egyedül menni.” Igen ám, de sok iskola az alsósokat csak felnőtt kíséretében engedi ki a suliból, ami egyrészt tökéletesen érthető, másrészt viszont jelentősen megnehezíti a helyzetet.

Mariann szerint a legnagyobb probléma a tanárhiány, a diákoknak nincs választási lehetőségük. Az egyik gyermeke emiatt hagyta abba a zenetanulást. „Mi van akkor, ha a gyerekem egyszerűen nem találja a közös hangot a zenetanárral? Optimális esetben van másik pedagógus az intézményben, akihez a következő évben átmehet, így csak egy évet kell szenvedniük egymással. Rosszabb esetben nincs B variáció. Ahogy nálunk sem volt, így bármilyen lelkes is volt a gyerek, egyszerűen nem jutottak egyről a kettőre.”

Hogy mennyire kevés a zenetanár (vagy hogy mennyire nem biztosít megfelelő egzisztenciát egy – kivált vidéki – zenetanári állás), az jól leszűrhető abból, hogy egyes állások két év óta betöltetlenek. Akad település, ahol szolgálati lakással próbálják csábítani a zenetanárokat. Hiába.

A helyzet tehát aggasztó, és minél tovább halasztódik a megoldás, annál többen nőnek fel érdemi zeneoktatás nélkül. Ez pedig nem csupán elvi kérdés, és nem is afféle úri huncutság. Németh Róbert zenei szakújságíró, a nemrég feloszlott Heaven Street Seven és a Pegazusok Nem Léteznek együttes basszusgitárosa szerint a zeneoktatás nem csupán a komolyzenei műveltséggel függ össze, hanem könnyűzenei és gazdasági vonatkozásai is vannak.

„A tavasszal kiadott Zeneipari jelentés rámutat, hogy egyértelmű korreláció figyelhető meg egy ország zeneoktatásának minősége és zeneiparának mérete között. Más szóval:

minél jobb a zeneoktatás, annál nagyobb az emberek zenefogyasztása, és annál nagyobb bevételt képes termelni az adott ország könnyűzenéje.”

Németh szerint egyébként nem az a fontos, hogy minden gyerekből világsztár legyen.

„Ahogyan a sportban, úgy a zenében is az a lényeg, hogy a gyerek jól érezze magát a tevékenység közben, a cselekvés örömet szerezzen neki és kikapcsolja. A tehetséggondozás – ami természetesen ugyancsak fontos – egy másik liga.”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.