A világ legszebb könyöke
A varsói Czuloscz, azaz Érzékenység-fotócsoport férfijai azonban tesznek a világ elvárásaira. Nincsenek se tetoválásáik, se szépen ívelő izmaik, viszont érzékenyek. A budapesti Lengyel Intézet szomszédságában található Platán Galériában kiállítók közül ez leginkább Stanislaw Legusra igaz.
A szemüveges fiatalember a varsói punkdobosok könnyed és gondtalan életét élte. Aztán egy esős, szürke szeptemberi napon barátnője, Izabela bejelentette, hogy már másba szerelmes: Karolba, a jóképű mérnökbe, akihez hamarosan ki is fog költözni Hamburgba. Stanislaw Leguson eluralkodott a búskomorság. Napjait azzal töltötte, hogy vodkát ivott a kanapén, és kedvenc festője, Andrzej Wrobleski képeit nézegette. Úgy érezte, hogy ő az egyetlen ember, aki megértheti.
Aztán a festő halálára gondolt: Wrobleski egy kirándulás során meglátott egy sziklán magányosan üldögélő varjút. A látvány valósággal megbabonázta, ám ahogy egyre közelebb araszolt a varjúhoz, hirtelen megcsúszott, és a mélybe zuhanva szörnyet halt. Stanislaw Legus ilyenkor kortyolt egyet a vodkából, és elmerengett az élet tragikus értelmetlenségén, valamint a varjakon.
Legérdekesebb fényképén egy konyha látható, közelebbről egy mosogató, valamint egy női kar, amely jobb oldalról lóg a képbe.
Érzékeny nézők, érzékeny képek Tóth Illés |
– Ez Izabela könyöke. Az utolsó kép, amit csináltam róla. És a legszebb könyök, amit valaha láttam – meséli Stanislaw Legus, majd szomorúan cigit kezd sodorni egy Andrássy úti kapualjban. Franciszek Buchner számára a fő inspirációs forrást nem egy szerelmi csalódás, hanem egy légy jelenti. Három évvel ezelőtt történt, hogy az ágyában olvasgató Buchner lábára rászállt egy légy.
Ahogy Buchner a legyet nézegette, hirtelen a felismerések egész tömege zúdult rá: állatsereggel éljük együtt a mindennapjainkat, miközben semmit sem tudunk róluk, hiszen minden figyelmünk a kutyákra, macskákra és a tengerimalacokra megy el.
Buchner még aznap éjjel elhatározta, hogy légytenyésztésbe kezd, és aprólékosan dokumentálni fogja életüket. Másnap reggel lement a közeli állatkereskedésbe, vett egy csomó légypetét, majd szépen elültette őket. A petékből pedig idővel legyek lettek, ezért nem meglepő, hogy Buchner fotóján rengeteg fekete legyet látunk, nagyon közelről.
Az élet és a halál témája foglalkoztatja Witek Orskit is. Orski egy idő után úgy érezte, hogy a divatfotózás nem elégíti ki, és inkább a lét és nemlét kérdéseivel kíván foglalkozni. Ezért egy éjszaka kiment egy varsói parkba, és ásott egy sírt.
– Rájöttem, hogy minden a kereteken múlik. Ha azt mondom egy zavaros szórengetegre, hogy az egy vers, akkor máris értelmet adtam neki. Szerintem az életünk arról szól, hogy értelmeket keresünk. Ezért ástam ott a parkban. Csak egy gödör volt, de miután kiegyenesítettem a széleit, máris egy sír lett belőle. Aztán lefotóztam, és a képet beletettem egy fekete keretbe. Így lett a gödörből művészet – mondja Orski.
– A művészet csak illúzió! – vágja rá erre Janek Zamoyski, és rámutat saját fotójára. A fehér képen fodrozódó hullám, egy hajnali tengerpart jelenik meg. Zamoyski azonban azonnal lerántja a képről a cukormázas leplet: a fényképen ugyanis nem a hajnali tenger van, hanem az albérletének a fala, amelyet a részeg szobafestő össze-vissza kenegetett mindenféle rétegekkel. Pedig tényleg úgy néz ki, mint a tenger. Varsói szobaóceán.