A tűzijáték pattog, a lélek röpül
HARAMIÁK címmel írta Schiller ifjúkori remekét. Nem hiszem, hogy az ifjonti lázongásokat, heveket a maga romantikus hevületével megfogalmazó darab előadhatatlan lenne manapság. A kamaszdühök nem vesztek ki a világból, még ha sokszor úgy látszik is. A Pesti Színház előadását nézve azonban az az érzés erősödött bennem, hogy Kovács D. Dániel fiatal rendezőt a történetben legkevésbé az érdekelte, hogy fölfedezze benne a mai ifjúság indulatait. Sokkal jobban izgatták szakmai, kimondottan színházi kérdések. Mit lehet kezdeni néhány hatalmas, ide-oda tolható ronda panellel? Milyen agyafúrt eszközzel lehet kiváltani a lőfegyverek naturalizmusát? A legjobb ötlet, hogy a szünetben lebontják a színpad fél elejét, ami általában akadályozza a látást az első sorokból. De miért csak akkor, és miért csak a felét? Tartalmi okát nem látom, technikait is csak néha. Olykor mintha használnák az így kialakuló rámpát.
Csodálom viszont az előadásban Orosz Ákos és Hajduk Károly alakítását. Ilyen mocsok gazembereket valószínűleg csak az igazi, a legvadabb romantika idejében tettek színpadra. Csak éppen egészen másképpen. Valószínűleg sátánkodó, szemmeresztő ördögök képében. Aztán szokásba jött a gonoszság „emberi" motívumainak keresése. Franz Moor és Spiegelberg emberi motívuma ezúttal a feneketlen, öncélú, magáért való gazság. Kéj- és hatalomvágy. Más semmi. Csak éppen nagyszerű kidolgozásban megjelenítve. Rajtuk kívül Bach Kata Amáliája érdekes még. És sajnálom Király Dánielt, aki bizonyára önhibáján kívül nem tud igazi karaktert szabni a belső morális igényesség és tetteinek amoralitása között hánykódó főszereplőnek.
RÖPÜLJ, LELKEM! címmel nagyon mai és ifjúságinak is mondható érzéseket állít színpadra a Szkénében a k2 Színház. Zeitstücknek is mondhatnánk. Operettparódiának indul egy operettszerzőről, aki színigazgató és parlamenti képviselő is, szóval kezében minden hatalom. Korunk hőse.
 |
Lovas Rozi és Rózsa Krisztián
Mészáros Csaba |
A három órára kiterjedő három felvonás egyetlen napot, történetesen augusztus 20-át fogja át, a nemzeti ünnepen az Árpád térnyerése című, fölöttébb nemzeti érzelmű darab bemutatóját ünneplik. Ami történetesen egybeesik a nemzeti öntudattal teljesen bekerített tökéletes nemzeti csend megvalósulásával is. Idáig az aktuálpolitikai szatíra. Aztán elszabadul az utópisztikus fantázia és a szatírai elrajzolás. Meg a kötelező operettcselekmény is.
Mindenki mást szeret, mint akinek a politikai racionalitás szánná. Merthogy minden szereplő a lázadó múltból érkezett. A kormányférfiú darabjának főszereplője a független színházi mozgalomból, akárcsak a kenyerét sámánprodukcióval kereső kókler.
Az egyik statiszta jelmeze alatt avar nacionalista terrorista rejtőzik, aki húgának azt is megtiltaná, hogy magyar férfival szóba álljon. Ő dinamittal készül robbantásra. Az ünnepi attrakcióként meghívott sámánnal pedig egy magányos ellenzéki is besurran a nemzeti egység parlamentjébe, hogy a kormány politikáját bíráló szöveget olvasson föl.
Fábián Péter és Benkó Bence időszerű szellemességgel fogalmazza mindezt darabbá. Horváth Szabolcs és Szabó Sipos Ágoston zenéje egyesíti a színvonalas paródiát az eredeti dallam- és harmóniavilággal, illik a szövegnek mind gunyoros, mind érzelmes hangjaihoz. Akárcsak a színészi játék.
Operettnaivitás egyesül élesen kritikus emberlátással. Borsányi Dániel szerelem és karrier között vívódó színésze, Lovas Rozi butuska káderrokona, Domokos Zsolt szerencsétlenkedő avar terroristája, Boros Anna szerelmes statisztája, Rózsa Krisztián kókler sámánja, Viktor Balázs kormányférfija egyaránt remek. Horváth Szabolcs Vörösmarty nyelvén beszélő valódi Árpádja igazi történelmi lecke, Piti Emőke alakítása korrajz az eszméihez reménytelenül ragaszkodó értelmiségiről. A derűsen csipkelődő, a karcosan ironikus, a harciasan politikus történet érzelmesen költői látomással ér véget. Pattog az igazi tűzijáték. A lélek röpül.
Schiller: Haramiák
Pesti Színház
Fábián Péter–Benkó Bence–Horváth Szabolcs–Szabó Sipos Ágoston: Röpülj, lelkem!
Szkéné, k2
