A „hivatalos művészet” mindig a hagyományra hivatkozik. És van is élő hagyomány, amit ma is követni lehet. A XX. század legelején a magyar alkotók részesei és alakítói voltak koruk folyamatainak és művészi mozgalmainak. A hazai avantgárd vezéralakja, Kassák Lajos pedig tudta, hogy a művészet igazi hagyománya: újat teremteni.
Amikor 1976-ban az óbudai Zichy-kastélyban berendezték a Kassák Múzeumot, úgy látszott, a XX. századi magyar művészet e rendkívüli alakja végre hazatalál. Költőként addig is beszéltek róla, az iskolában szent borzongással emlegették a tanárok a Ló meghal a madarak kirepülnek című versének sokértelmű befejező sorait: „én KASSÁK LAJOS vagyok / s fejünk fölött elröpül a nikkel szamovár”. De hiába fedezték fel – újra – Franciaországban és szerte Európában a képzőművész Kassák Lajost, nálunk a múzeum megnyitásáig nem nagyon ismerték festményeit-kollázsait. A korszerű művészet él című cikkében Kassák pontosan fogalmaz: „lehetetlen, hogy egy mai művész, mondjuk, Greco, Shakespeare vagy a katedrálisok stílusában fejezze ki magát (…) Aki ma a XIV. század stílusában dolgozik, az kell, hogy a XIV. század szemével lássa az életet. Mi azonban a XX. századot éljük”.
Mozgalmár művészet: a megújulás esztétikája
A múzeum új kiállításán csak néhány Kassák-kompozíció látható, mert a fő cél a művészi mozgalmár működésének dokumentációja. De mivel a mindig megújuló művészetet és az állandóan mozgásban lévő társadalmat „életegységként” kezelte, minden kiállított tárgy műalkotásként fogható fel. A bemutatott folyóiratok a borítótól az utolsó oldalig pontosan tervezett darabok lenyűgözik a látogatót, aki tudja, milyen lehetetlen pénzügyi körülmények közepette ragaszkodott az igényességhez, mindig talált társakat, akik követték és segítették ambíciói kiteljesítésében.
