A Szerdai gyerek két díjat nyert Karlovy Varyban

Szombat este ért véget Közép-Európa vezető filmfesztiválja Karlovy Varyban. A régió legnépszerűbb filmes seregszemléje többek között Richard Gere, Harvey Keitel, George A. Romereo, Udo Kier és Jamie Dornan részvételével ünnepelte 50. születésnapját az elmúlt héten a patinás cseh fürdővárosban.
Horváth Lili Szerdai gyerek című első mozifilmjét két zsűri is díjazta. A Szerdai gyerek nyerte a régió pályakezdőinek rendezéseit felvonultató „East of the West" elnevezésű versenyprogram egyetlen díját. A rangos elismerésről nemzetközi zsűri döntött, melynek tagja volt Gaby Babic, a wiesbadeni filmfesztivál igazgatója, Alexis Grivas görög újságíró, fesztiválszervező, Tomas Lunak Európai Filmakadémia díjas cseh filmrendező, Ivan I. Tverdovsky orosz filmrendező és Olena Yershova ukrán filmproducer.

A fesztivál hivatalos díjainak átadását megelőzően, szombat délután az ún. független zsűrik is kiosztották az elismeréseiket. A FEDEORA zsűri díját Horváth Lili filmje nyerte megosztva, a szervezet az európai és földközi-tengeri országok filmkritikusait tömöríti, és számos filmfesztiválon ad ki díjakat.

A film alkotói. Jobbról a második Horváth Lili

Horváth Lili filmrendező mindkét díjat személyesen vette át Karlovy Varyban. Az elsőfilmes rendező a helyszínen nyilatkozta: „A közönség szeretetét a bemutató óta folyamatosan lehetett érezni. Nagyon sokan gratuláltak ismeretlenül nekünk, megállították az utcán a főszereplő Vecsei Kingát, Fehér Károly producert vagy engem, hogy elmondják, mennyire megérintette őket a filmünk. Az, hogy mi kaptuk ezt a nagyon komoly díjat, mégis teljesen váratlanul ért, minden várakozásunkat felülmúlja. És emellett még a külföldi kritikusok elismerését is megkaptuk – ez több, mint megtisztelő. Nagyon fontos visszajelzés, különösen azért, mert a stábból sokunknak a Szerdai gyerek volt az első nagyjátékfilmje."

Horváth Lili a Fedeora díjával
Csákvári Géza

Horváth Lili a Szerdai gyerekben, akárcsak korábbi díjnyertes rövidfilmjeiben (Napszúrás, Uszodai tolvaj), ezúttal is a felnőtté válás témájával foglalkozik. Filmjének hőse az állami gondozásból frissen kikerült 19 éves Maja: felelőtlen kamaszlány, ugyanakkor egy négyéves kisfiú anyja. Maja önsorsrontásra való hajlama ellenére azért harcol, hogy fia felügyeleti jogát megszerezze – nem akarja, hogy a gyerek sorsában a sajátja ismétlődjön meg. Önmagával folytatott küzdelmei egy váratlan lehetőséghez és egy szokatlan új szerelemhez vezetik.

A Szerdai gyerek főszereplője a MOME hallgatója, Vecsei Kinga, és számos további amatőr színész kapott jelentős szerepet a filmben. Az amatőrök mellett ugyanakkor olyan ismert színészek is feltűnnek, mint Thuróczy Szabolcs, Börcsök Enikő, Lukáts Andor, Nagy Ervin és Dér Denisa. A Filmalap 205 millió forintos gyártási támogatásával magyar–német koprodukcióban készült film operatőre Maly Róbert, zeneszerzője Presser Gábor, producere Fehér Károly, koproducerei Henning Kamm és Pataki Ági.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.