A Bozsik által koreografált és az Anton Adaszinszkij rendezte munka groteszk, szellemjárta kísértethistória a trilógiának tervezett torzó lidérces keletkezési körülményeiről.
Az idén húszéves Bozsik Yvette Társulattal harmadszor együttműködő kompánia ezúttal egy hamisítatlan, komor szláv tabló megfestésére vállalkozott. Ihlető forrásuk Gogol főműve, a Holt lelkek és Chagall 1923-as, a poémakötet végül meghiúsult francia kiadásához készített rézkarcmetszetei.
Az infernális darab muzsikája Alfred Schnittke a Bolsoj számára komponált, gogoli inspiráltságú, 1985-ös balettzenéje, az Esquisses. Mindez – intellektuális értelemben is – igen nagyvonalú koncepció, melyhez delikát rá adás a klasszikus orosz trojkát a Derevóval rokonító közös kapocs: a vándor- és mezsgyelét, a gyökértelenség, az otthontalanság, a kitaszítottság, a fenyegetettség, a páriaság, az emigráció.
Továbbá a zsarnoki tekintélyrendszer következtében kialakult, értelmiségi-művészi magatartásforma, sorsszerep: a jurogyivij attitűd. Azaz a szent együgyűség, melynek ikonikus példája Dosztojevszkij idiótája, Miskin herceg, míg a talaj menti, szovjet érában Sosztakovics.
|
Repül a kézirat a Pokoli bálban
Reviczky Zsolt |
A Bozsik által koreografált és az Anton Adaszinszkij rendezte munka groteszk, szellemjárta kísértethistória a trilógiának tervezett torzó lidérces keletkezési körülményeiről. Ezért az előnytelen küllemű, meghasonlott, a kéziratait a pokol tüzére hányó irodalmár figurája leginkább Popriscsinre emlékeztet az Egy őrült naplójából.
A zilált, hálóruhás Vati Tamás mellett a másik főalak a publikumot rendre –sajnos sikerrel – közösségi musstapsra hergelő, állami plecsnikkel kidekorált, ütődött clown, a lelombozóan mesterkélt Adaszinszkij. A többi tizenkét szereplő – köztük a Derevo hét, hagyományosan tar tagja – pusztán mozgó báb, hibátlanul idomított statisztéria egy üres, hagymázas vízióban.
A közel nyolcvanperces, szürreális kábaság alapproblematikája, hogy nem több szépelgő illusztrációnál. A sátáni önkényuralom – a cenzúrától az agyonverésig – színes képes album, légben szálló papírlapokkal, szimbólumként a percegő lúdtollal, édeskés zárásként a keringőző díszletkönyvekkel.
Attól tartok, a totalitárius rögvaló kevéssé (volt) oly tetszetős, mint a felütéskor a rózsaszín spicc-cipője orrát kecsesen a tintatartóba mártó, óriás madártollat lengető balerina vagy Juristovszky Sosa remek jelmezei és a Jelena Jarovaja–Vati-páros látványterve.
Mindezek dacára felteszem, hogy a harmatos mozgásanyagért felelős Bozsik Yvette és a taszító pojácaságba fulladó Adaszinszkij mélyen érti az eltévelyedett Gogol – és az orosz realisták – világát, ám koprodukciójuk áldatlan káoszt eredményezett. Nem kérdéses azonban, hogy a démoni látomás ismét olyan, akár a hallucináció – amelyet ezúttal jobb mihamarabb elfelejteni.
Pokoli bál
Bozsik Yvette Társulat, Derevo
