Jobb volt a fogadtatása, mint akár a vele egy évben, 1894-ben született Aba-Novák Vilmosnak vagy Szőnyi Istvánnak. Miközben az is igaz, hogy lakbérhátralék miatt kilakoltatták, nyomorgott és éhezett. Hogyan lehetséges ez? Leginkább a jellemének köszönhetően, vélték a megszólalók. Származásából, gyerekkorából fakadóan ugyanis olyan pszichés terheket hordott, hogy igazságérzete képtelen volt elfogadni a társadalmi előnyöket eredményező kompromisszumokat.
Híres volt arról, hogy nem fogadott el alamizsnát, adományt, és nem volt hajlandó megrendelésre festeni. Visszautasította a neki megítélt római ösztöndíjat. Egyik gyűjtője, Fruchter Lajos bankigazgató pedig havi száz pengőt ígért, ha Derkovits néhány általa kért témát megfest neki, de visszautasításra talált. Egyszer a legújabb divat szerint készült, vadonatúj kabátját ajándékozta a festőnek, aki másnap visszaadta azt, mondván: nem jó a mérete.
Derkovits effajta habitusát zseniöntudat is tetézte, önmagát Rembrandthoz hasonlította, s elvárta, hogy a környezete méltányolja ezt, a gyűjtők pedig fizessenek a képeiért ennek megfelelő árat. Ha így nem tudta eladni festményeit, elment inkább modellt állni egy rajziskolába.
Márpedig akkoriban kompromisszumkeresőbb tehetségek is szegényesen éltek. Aba-Novák hamar felmérte, hogy a magyar műgyűjtői réteg képtelen lesz eltartani őt vászonképeiből, és hamarosan a jövedelmező falképfestészet felé fordult. Mások pedig jól nősültek, mint Szőnyi István vagy Bernáth Aurél. Derkovits nem: egy hozzá hasonlóan szegény festőiskolai modell-lányt, Dombai Viktóriát vette feleségül.
Derkovits tehát nem a meg nem értés, a mellőzés és a kizsákmányoltság miatt élt nehéz életet. Küzdelmes sorsa részben az ő választása is volt. Vannak, akik nem hagyják magukat megmenteni, Derkovits ezek közül való volt, hangzott a summázat. Negyvenévesen halt meg tbc-ben, éhezve, háborús sérülése következtében bal kezére bénán. A haláláról készült újságriportban felesége azt nyilatkozza: heti húsadagjuk három szem virsli volt, ő pedig titokban fogadott el kölcsönöket, hogy ne haljanak éhen.
A kiállítás katalógusában Büki Barbara a festő életével foglalkozó tanulmányában azt írja, Derkovits tudatos életmódválasztásában felesége is segítette, s idézi az özvegy visszaemlékezését, miszerint a polgári sajtó őt hibáztatta: „Én voltam a »proli nő«: szerintük miattam nem sikerült a második magyar asztalos legényből egy második Munkácsy Mihályt faragni.”
Ha ez az önvád talán túlzás is, az éhező proletár festő imázsát jelentősen befolyásolta özvegyének 1954-ben megjelent könyve, a Mi, ketten. Ez hasonló hatást keltett, mint József Jolán életrajzi könyve József Attiláról. Stílusát meghatározták az aktuális propagandaelvárások. Derkovits megítélését megszabta, hogy szinte mindig ő volt példa, ha a munkásmozgalom, a két háború közötti szegénység került szóba.Hiába született meg már a hatvanas évek végén Körner Éva tárgyilagos monográfiája, ennek látásmódja nem tudott leszivárogni a köztudatba.
Derkovits valójában nem proletár származású volt: apja jól menő asztalosmesterként dolgozott Szombathelyen, anyja pedig kisnemesi családból származott. Igaz, gyerekkora nem kényelemben, hanem kemény munkával telt, mindössze négy elemit sikerült elvégeznie, amelyet ellensúlyozott bámulatos intelligenciája, nemcsak a vizualitásban, hanem az írásaiban is.
A galériabeli beszélgetés közönség előtt zajló részében ugyan nem került szóba, de utána, a műsoron kívül feltett kérdésekben felmerült a festő kommunistákhoz való kötődése is. A Derkovits-irodalomból úgy tudható, hogy lakása többször adott helyet az illegális kommunista párt gyűléseinek, amelyet titkosrendőrségi iratok ugyan nem támasztanak alá, de emlékezések igen.
Mint ahogy az is ismert tény, hogy bátyja, Derkovits Jenő a párt egyik meghatározó tagja volt, és 1925-ben a Szovjetunióba emigrált, ahol ő nevelte a kivégzett Mészáros László szobrász árváját, a későbbi filmrendezőt, Mészáros Mártát. Derkovits baloldalhoz való kötődése, azonosságtudata, együttérzése tehát nem vitatható el, mint ahogy festészetének társadalombírálata sem, de nem volt párttag, nem volt mozgalmár.
A proletár címkét – mint ahogy mást sem – azért nem érdemes használni vele kapcsolatban, fogalmazta meg végül Zwickl András, mert Derkovits zsenijéhez mérve ez túl szűk kategória. Nem azért volt nagy festő, mert proletár volt.
