A semmiből a semmibe

A semmibe vezető úton?

Csepeli György: Igen. A semmiből a semmibe. Németh László nem véletlenül mondta, hogy homályból homályba. De ez már írói téma.

Úgy érzem, hogy Hidas Judit könyvének szereplői is a semmiből jönnek és a semmibe mennek. Nincs egy hős, aki megtalálna bármit, amit keres.

Hidas Judit: Igen, de mégis engem szíven üt ez a „semmibe menés”, csakúgy, mint a szereplőimet, akikben ott van a vágy, vagy talán az illúzió, hogy mégse így legyen. Csak aztán mindig csalódnak: ez az a csalódás határozza meg ezeket a figurákat, ők nem akarnak a semmibe indulni. Ahogy a diákok is nagyon elkeseredhetnek, amikor úgy érzik, hogy a semmibe igyekeznek.

Csepeli György: Ez nem tőlem származik, Heidegger találta ezzel fején a szöget. Ugyanakkor azt is mondja, hogy a nyelv nagyon fontos eszköz abban a harcban, amit a semmivel szemben folytatunk: a lét háza a nyelv. S az író a legfontosabb szövetségesünk abban, hogy ezt az érzést eloszlassuk. A tudomány szerintem jóval fapadosabb eszköz ezen a terepen. Tulajdonképpen irigylem magát.

Térjünk vissza a novellákhoz. Egy felmérésben olvastam, hogy a legboldogabbak a gyermekes nők. A maga női pedig mind boldogtalanok a gyerekeikkel. Úgy érzik, hogy elválasztják őket az élettől. A férfiaktól.

Hidas Judit: Egyrészt az anyaság nem csupán pozitív dolog az ember életében. Rengeteg szenvedéssel is jár. Másrészt ma a nők minden területen, így a szülői feladatokban is a totális egyenlőségre törekszenek, ebből következik az a gyilkos logika, hogyha a másik, vagyis a férfi valamit megtehet, akkor ő miért nem. Például, ha a férfi elhagyhatja a gyerekét, akkor én miért nem? Vagy ha ő csúcsvezető, akkor ez nekem is jár, és e nélkül csak boldogtalan lehetek. Játsszuk ezeket a játékokat, amelyekből rengeteg tragédia fakad. Lehet, hogy ezek új dolgok...

Csepeli György: Nem, nem új dolgok. Bíró Judit kolléganőmmel pár éven keresztül folytattunk egy kutatást, amelynek témája a történet másik oldala volt, tehát hogy a gyerekek mennyire nem boldogok a szüleikkel. Konkrétan meg is gyilkolják az anyjukat. Fiúk, lányok is, de inkább fiúk. Ezt neveztük el Oresztésznek. A Csillag börtönben szülőgyilkosokat kerestem meg, leírtuk a történetüket, elemeztük. Egy egész hallgatói rajt bíztunk meg azzal, hogy dolgozzák fel az anyagot. Meg is jelent könyvben. A családi kapcsolatok elképesztő konfliktusokat hordanak magukban. Szóval ezek a gyors felmérések, amelyekből kiderül, hogy a gyermekes anya boldog, nem sokat érnek.

Hidas Judit: Miért, másként kellene kutatni ezt?

Csepeli György: Freud nem véletlenül beszélt a tudattalanról, a görög mítoszok tele vannak a legborzalmasabb, legkegyetlenebb és mindig vérségi kapcsolatokon belül zajló történésekkel. Ezek a mitológiai minták nem tűntek el, igaz, csak szélsőséges esetekben aktivizálódnak. Általában igaz csak az, amit Tolsztoj mondott, hogy minden boldogtalan család a maga módján boldogtalan. A boldogtalanság mögött nem szabad nem észre venni ezeket a zsigeri indulatokat.

Mi a könyv címe?

Csepeli György: Oresztész-projekt. Fiúk-lányok egyaránt részt vettek benne, intellektuálisan olyan érdekes volt, hogy pedagógia munkám egyik legsikeresebb korszaka volt ez a négy év. Magának mint írónak is érdekes lehet, hogy azért fogta meg őket nagyon mélyen, mert ez a mítosz elkap az emberben valamit, ami nem világos, ahogy a maga novellái is olyan dolgokat tárnak fel, amelyről általában és közvélemény-kutatáskor sem beszélünk, mert nem illik róla beszélni. Egy anya nem vallhatja be magának sem, hogy tulajdonképpen jobb lett volna, ha nincs az a gyerek.

Hidas Judit: Igen, ha az ember akár baráti társaságban beszél róla, máris mindenki kezdi, hogy ajjajaj.

Mert képmutatóak vagyunk.

Hidas Judit: Nem is biztos, hogy képmutatás. Vannak dolgok, amelyek nem szalonképesek. Ahogy nem beszélünk másoknak az anyagcserénkről, azt sem mondjuk el, hogy adott esetben legszívesebben megfojtanánk a gyerekünket.

A diákok részt vesznek a kutatásban, felkészülnek, tanulnak, aztán mennek a semmibe? A szociológiai tudással lehet valamit kezdeni?

Csepeli György: Persze. Van, aki elmegy kriminológiára, másikuk a médiába, a harmadik, a többség, elmegy külföldre, mert reménytelennek tartja, ami itt van. De azt kell mondjam, semmiféle kudarcélmény nem vár rájuk.

Hidas Judit: Akkor nem a semmibe mennek.

Csepeli György: Végül is meghalnak. De a kérdés arra akart utalni, engedve bizonyos politikai retorikának, hogy a szociológiának nincs értelme, nem tartozik bele a munka társadalmának fogalmába. De ma reneszánszát éli, mint eszköz olyan megértési módot ad, amelynek segítségével teljesen más alapokra lehet helyezni a marketinget, a politikai kommunikációt, a szervezetek felépítését, de csak akkor, ha társul hozzájuk az informatika.

Hidas Judit: Érdekes, amikor diplomáztam a kétezres évek elején, abszolút úgy éreztem, hogy senki sem fogja a kezem. Ott álltam egyedül, nem tudtam, mihez kezdjek. Most is találkozom olyan fiatal diplomásokkal, akik a maguk területén kiemelkedőek, de fogalmuk sincs, milyen értelmes munkát találhatnának maguknak. Úgyhogy azért ez a semmibe menés az egyetem után, ma is iszonyatos gond

Csepeli György: Attól függ, mit tanul. Mi olyan szociológiát tanítunk, amire van kereslet.

A korosztályából való útkeresőkről jut eszembe: van olyan, hogy fiatal irodalom? Úgy értem a képviselői tudnak egymásról, összejárnak?

Hidas Judit: Sokan igen.

De úgy, mint az önképzőkörben, megmutatják egymásnak az írásokat?

Hidas Judit: Baráti körök vannak, és a barátok nyilván meg is mutatják egymásnak, amiket írnak. A József Attila Körön (JAK) belül is vannak ilyen csoportok, sokan az egyetemen verődnek össze, barátok lesznek, és utána is szoros marad a kapocs.

Benne van egy ilyen csoportban?

Hidas Judit: Nem, én az egyetem alatt még nem írtam, utána elvégeztem a Színművészetin a dramaturg szakot, akkor írtam az első novelláimat, majd abbahagytam egy időre. Úgyhogy én magányos farkas vagyok, de közben meg nagyon vágyom arra, hogy megosszam a dolgaimat.

Az egyetemen nem is keresett kapcsolatot más művészekkel, nem vett részt színházi együttesben, nem szerepelt filmben?

Hidas Judit: Nem, akkor nem, a színművészetin már igen. Hiszen ott kellett is rendezővel együtt dolgoznom dramaturgként, forgatókönyvíróként. Tudom, hogy vannak ilyen csoportok, amelynek tagjai együtt mozognak, és részt vesznek mindenfajta mozgalmakban.

Amikor Csepeli György járt egyetemre, akkor voltak ilyen csoportosulások.

Csepeli György: Én igen, részt vettem. A múltkor néztem meg a YouTube-on, két filmben is szerepeltem mint színész, meg egy dokumentumfilmben, amivel a karrieremet megalapoztam. Az Eksztázis 7-től 10-ig volt a címe. Aztán volt a Kovács András Stafétája meg Kardos Feri nagyszerű filmje, az Ünnepnapok.

Az Eksztázisban lehetett látni először Hobót, még mint közönséget, ahogy csíkos pulóverében vonaglik az akkori undergroundnak számító Olympia együttes (Horváth Csárli is benne volt nyakkendővel) „beatzenéjére”. De voltak benne beszélő fejek is.

Csepeli György: Én éppen a forradalom természetéről beszéltem.

A Szevasz Verában nem szerepelt?

Csepeli György: Nem, ott a Neményi Mari képviselte a szociológusokat. Különben a Staféta rettenetesen aktuális ma. Arról szólt, hogy a központosított államigazgatással megbénított oktatási rendszert hogyan kellene fellazítani, hogyan lehetne felszabadítani az innovációt és a kreativitást, és hogy az akkori bürokraták ellenállásán az ilyen típusú reformok hogyan törnek meg.

Azóta fellazult az oktatási rendszer.

Csepeli György: Igen, és éppen most megy vissza. Súlyosan megy vissza.

Mekkorák a gyerekei?

Hidas Judit: Az egyik most megy majd iskolába.

És ebbe a rendszerbe?

Hidas Judit: Waldorfba fog menni. De azért a Waldorffal szemben is vannak fenntartásaim, hogy vajon a valós kreativitást viszi-e bele az oktatásba, vagy van-e benne egy kis humbug? Ám ez még mindig jobb, mint ez a központosított iskolarendszer, amely teljesen tönkreteszi az egyéni autonómiát. De ne mentsük fel magunkat sem, ez nemcsak a hatalom hibája. Az én hőseim például borzalmasan bánnak egymással, a neurózisaik lehetetlenné teszik, hogy felelősen rendelkezzenek a saját sorsukról.

Csepeli György: Minden összehasonlító európai vizsgálat azt mutatja, hogy Magyarországon az emberi kapcsolatokra nem a bizalom, hanem a gyanakvás jellemző. Egymásban és az intézményekben sem bíznak. És azért, mert önmagukban nem bíznak.

Hidas Judit: És ez csak az államtól való függés miatt van így?

Csepeli György:Széchenyi a Hitelben nem a közgazdasági hitel hiányáról beszélt, hanem a hit, az egymásban való hit hiányáról.

Ez másutt nem fordul elő?

Csepeli György: Most tanítottam Amerikában. Ég és föld! Ott mindent ki lehet számítani. Meg kell mondanom, hogy nekem zavaró is volt, soha nem éltem olyan környezetben, ahol nem kell megharcolni a normális viszonyokért.

Hidas Judit: Igen, ez nyilván az államtól, egy adott országban kialakult rendszertől is függ, de én azért az egyéni felelősséget sem hárítanám el, mi „csináljuk” ezt az országot. Nem lehet felmenteni magunkat, és mindig a másikra mutogatni. És nem megoldás az sem, ha elmegyünk innen..

Az is benne van a Hidas-novellákban, hogy akik elmennek, rosszul érzik ott magukat.

Hidas Judit: Úgy van. Én azt tapasztalom, hogy sokan visszajönnek, mert nem bírják, pél dául azért, mert magányosak, vagy megalázva érzik magukat.

A Menjünk Ausztráliába! című –Ausztriában játszódó – novellában ez iszonyúvá válik. Igaz, hogy az osztrák gazda is megalázva érzi magát. Ó, az nagyon jó írói trükk!

Csepeli György: Most csinálunk skype-on interjút a kimentekkel. Három-négyszázat tervezünk.

Hidas Judit: Arról, hogy ki marad kint és ki jön vissza? Nyilván mindannyian rosszul érzik magukat. Mondjuk abban azért lehet bízni, hogy aki elment és visszajön, hoz valami tudást, amit esetleg tud konvertálni, és ez itthon a hasznunkra válik. Ha nem titkolja, hogy ő visszajött.

Az írónak viszont jó. Írhat róla.

Hidas Judit: Erről a helyzetről? Pintér Béla mondta, hogy Orbán Viktor neki témát adott, az előző rezsim meg pénzt. De azért megjegyezném, hogy Nyugat-Európában is születnek nagy művek.

Hozzák is ide a könyvfesztiválra, ahol Hidas Judit lesz az első könyvesek találkozóján a magyar résztvevő.

Hidas Judit: Tavaly voltam másokat megnézni. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyenek lesznek a pályatársak.

Figyeli a trendeket?

Hidas Judit: Persze, rengeteget olvasok. Azért is hagytam abba egy időre az írást, mert akkor nagyon dúlt a posztmodern, a nyelvújítósdi irodalmi hagyomány. Azt sosem éreztem magamhoz közelinek. És hogy újrakezdtem, örömmel látom, hogy megváltozott a tendencia.

Mit tapasztal? A Jóbarátok-nemzedék olvassa, például a maga könyvét? És érzik a különbséget?

Hidas Judit: Szerintem olvasnak. Egyébként én is nézek Barátok köztöt, bár a Való Világot már nem bírom elviselni. Az ember tud különbséget tenni, tudja, mi az igazán jó, és mi az, ami csak napi fogyasztásra való. De például vackokat már nem vagyok hajlandó olvasni, ahhoz túl drága az időm, és ha már olvasok, akkor jót akarok.