galéria megtekintése

A rozsnyói lelet

2 komment


Bárkay Tamás

Az ilyen orvosi táskákba általában fonen­doszkópot, spatulákat és gégetükröt szoktak belelátni az emberek, de ebben ilyen legalább ötven éve nem volt. Amikor felfedezője egy rozsnyói (Roznava) ház padlásán megtalálta, akkor például egy üveg Raki Rusi nevű albán tömény szeszt nemesített benne a ballagó idő éppen, azt a fajta italt, amit a legjobb gyorsan lehajtani, mert ha az ember sokat teszi-veszi, előbb-utóbb kilötyög, és akkor átégeti az asztallapot.

A becsületes megtaláló azonban nem kapkodta el, szépen hazahozta Budapestre, és testvérie­sen megosztotta a pálinkát hű társaival. Úgy hívták őket, hogy Gemini együttes. Markó András (billentyűs hangszerek) táskája aztán alaposan beleragadt a szerepbe, a zenekar fellépésein­ ebben vitték fel a szeszeket a színpadok setét, fagyzugos részei­be, hogy kéznél legyenek. A kor tanúi szigorúan megjegyezték: természetesen nem berúgni kellett az ital, csak a feszültséget oldani némileg, vagy valami ilyesmi.

 

Markó András 1965-ben lépett az önmegvalósítás fényes ösvényére. Egy úgynevezett „másolós", azaz angloamerikai számokat játszó együttesben kezdte máig tartó karrierjét, amelyet hamarosan a Memphis elnevezésű alakulatban folytatott; erről azt érdemes tudni, hogy 1967-től a MOM művházban tartott ún. beatmatinékat, mást nemigen. Az életét (és a korszakot) meghatározó zenekarhoz, az 1964 óta ugyancsak másolóműhelyként működő Geminihez 1969-ben csatlakozott.

Megjegyzendő, hogy nagy divat volt akkortájt ez a csillagászkodás, egy másik együttest például Saturnusnak hívtak, egy harmadikat meg Syriusnak, habár Jupiternek, mondjuk egyet se.

A Bardóczi Gyulából (dob), Szabó György Balázsból (ének), Kékes Zoltánból (gitár), a később milliárdos üzletemberré egyedfejlődött Várszegi Gáborból (basszusgitár) és immár Markóból álló együttes ekkortájt vette be magát a Taurus Gumigyár Kerepesi úti kultúrtermébe, amely rövidesen hasonlóan népszerű közeggé vált, mint az Omega miatt az
E-Klub, a Metrónak köszönhetően a Metró Klub és az Illésből kifolyólag az FMH. 1969-ben a Gemini is elindult a táncdalfesztiválon, szerzeménye a Ments meg uram engem magamtól címet viselte, de a döntőben elhasalt. Ez azonban csekély hatással volt a formáció magántörténelmére. Hatalmas klubéletet éltek, emellett állandó szolgáltatók voltak a Budai Ifjúsági Parkban, ahol egy országos rekordot is felállítottak: 1970. szeptember 26-án 12 (!) órás koncerttel lepték meg a telt házat.

1972-ben egy ifjú, albán származású dalnok bukkant fel a Gemini háza táján: Delhusa Gjon. Emez győzködni kezdte Markót, hogy csatlakozzanak le a zenekarról, és csináljanak egy duót, amelyet Delhusa nagyjából úgy képzelt el, mint a Simon and Garfunkel magyar verzióját, de nem eléggé. Mesélőnk, Zoltán János rockzenei szakíró, a táska jelenlegi tulajdonosa úgy tudja, hogy Delhusa valótlanul azt állította Markónak: a Hungaroton második emberénél, a sorozatunkban sokszor és szívtelenül hivatkozott dr. Erdős Péternél már kijárta a nagylemezt, csak össze kell hozni az anyagot. Markó ezért ment bele a fúzióba, amelyből azonban nem keletkezett semmi emlékezetes, de főleg nem lemez és pláne nem nagy. A billentyűs 1974-ben visszament a Geminibe.

A jó széria folytatódott, az 1975–76-as évadban a Gemini játszotta a Képzelt riport... zenéjét a Vígben, később az állítólag méltatlanul elfeledett Villon című rockmusicalt a József Attila Színházban, 1976-ban kiadták első és egyetlen lemezüket, minden idők egyik legtöbbet fújt magyar slágerével, a Vándorlás a hosszú útonnal. 1977-ben a tagok elszámolási vitába keveredtek Várszegivel, akit Heilig Gáborral váltottak ki. 1981-ben már vele mentek koncertezni az Egyesült Arab Emírségekbe.
A Gemini a kilencvenes évek végére fáradt ki, hivatalos búcsúkoncertjét 2001-ben adta a kongresszusi központban. De nem szűnt meg végleg és teljesen: Markó András a Gemini Trió nevű mutációban máig aktív muzsikus.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.