A romák, akik megtanulnak álmodni

A roma–magyar nyári tábort még ma is sokan emlegetik a faluban, de már más beszédtéma is akad. Lassan ugyanis híre kel annak: a teveli romák most még nagyobbat álmodtak. Egy olyan ifjúsági klub, tanoda létrehozását tervezik, ahol az iskola után, felügyelet mellett együtt játszhatnak, tanulhatnak a falu roma és nem roma gyerekei.

– Hallottam, hogy a cigányok most valami tanodát terveznek. Hogy őszinte legyek, nem nagyon értem, mi folyik itt – mondja a feltűnően gondozott, takaros község patikája előtti padon megpihenő idős asszony. S hogy másokat is kérdezünk, kiderül: meglepettségével, tanácstalanságával nincs egyedül. Sokan furcsállják, ami a falujukban történik, mintha valamiféle egészen szokatlan, fordított romaintegráció zajlana a szemük előtt.

A kisebbségben lévő romák próbálnak tenni azért, hogy jobb legyen a helyi cigányság és a faluban élő – székely, német, felvidéki felmenőkkel rendelkező – „őslakosság” közötti, a helyiek szerint inkább csak távolságtartó, mintsem feszült, de ettől még korántsem jó kapcsolat. – Akkor kezdődött minden, amikor négy vagy öt évvel ezelőtt felvette velünk a kapcsolatot egy számunkra addig teljesen ismeretlen szervezet, az Autonómia Alapítvány – idézi fel a falut három ciklus óta vezető polgármester, Héri Lászlóné.

– Felajánlották, hogy indítanak egy programot, amellyel a szegény családokon igyekeznek segíteni. Noha a majd ezerötszáz lakosú falu a tehetősebb települések közé tartozik – hiszen a helyi téglagyárban, a mezőgazdasági termelőszövetkezetben, több kisebb vállalkozásnál, az iskolában, az óvodában, az önkormányzatnál is akad álláslehetőség, és folyamatosan futnak a közfoglalkoztatási programok, így a munkanélküliség 4-5 százalékos csupán –, a polgármester asszony rögvest elfogadta a civilek felajánlását.

A tervezett ifjúsági klub épülete Teknős Miklós

A faluban élő húsz roma családban ugyan szinte kivétel nélkül akad legalább egy felnőtt, aki ha másutt nem, akkor a közfoglalkoztatásban munkát kap, de ettől még tény, elkél náluk a segítség. A fővárosi székhelyű alapítvány különös programot indított. Hátrányos helyzetű – jórészt minimálbérből élő – családokat kerestek fel, és azt ajánlották nekik: megtanítják őket bevételüket jobban beosztani, a kevésből is spórolni.

Ezt követően a havonta megtakarított összeget megduplázzák, az így összegyűlt pénzt kamatmentes kölcsönnel egészítik ki, mindebből pedig otthonaikat önkéntesek segítségével felújítják, egyebek mellett a nyílászárók lecserélésével olcsóbban fenntarthatóvá teszik.

– Hat család vett részt a programban. Köztük egy vagyonőrként dolgozó, két gyermekét egyedül nevelő példás apa, Bayer János, a Jani. Az ő házukra például új tető is került – emlékezik vissza a polgármester, és hozzáfűzi: – Mivel az alapítvány tényleg sokat segített, és az első pillanattól az utolsóig korrektek voltak, lényegében látatlanban mondtunk igent akkor, amikor jelezték, a községben élő mintegy húsz roma család számára integrációs programot indítanának.

Azon pedig már meg sem lepődtünk, hogy miként a takarékossági program, úgy az integrációs projekt is egészen más volt, mint amire számítottunk. Miután az önkormányzat „rábólintott” a programra, az Autonómia Alapítvány összehívta a helyi romákat. Ez az első találkozó azonban inkább meglepetést, mintsem lelkesedést keltett, hiszen kiderült: a civil szervezet „csak” 600 ezer forintot ajánl fel, ráadásul ennek felhasználását is tanfolyamok, egyeztetések, engedélyezések sorához köti.

Emelték a tétet

– Hatszázezer forint egy falu életében lényegében semmi. És még küszködjünk is érte!? – voltak ilyen vélemények is a program beharangozásakor, és kétségkívül odalett sok roma lelkesedése. Akadt azonban egy „kemény mag”, amelyhez úgy tucatnyian tartoztak, s akik úgy vélték, nem szabad lebecsülni ezt a pénzt, hatszázezer forint nagy összeg, pláne, ha ügyesen bánnak vele.

Arról pedig, hogy ügyesen bánjanak a pénzzel, az alapítvány projektfelelőse, Kelemen Ágnes, valamint a szervezet helyi koordinátora – a szomszédos faluban, Kisvejkén évek óta hátrányos helyzetű gyerekek számára példaértékű tanodát működtető – Jákovics Vilmos gondoskodott. A helyi kultúrház szebb napokat látott tanácstermében ültek össze a kezdetektől, és ötleteltek rendszeresen, vajon miként tudnák a legjobban felhasználni a pénzt.

Voltak vad, valóságtól elrugaszkodott tervek, akadtak túlságosan szerény elképzelések, mígnem lassan körvonalazódni nem kezdett a nyári tábor ötlete: viszonylag kevés pénzből megvalósítható, közelebb hozza egymáshoz a roma és nem roma családokat, ráadásul remek elfoglaltságot ad azoknak a helybeli gyerekeknek, akik a faluban töltik a nyarat. Végül összesen 160 ezer forintot költöttek el a rendelkezésre álló keretből, ebből fedezték a gyerekek ebédjéhez szükséges hozzávalókat, a kézműves-foglalkozásokhoz elengedhetetlen kellékeket.

– A tábor sikeres volt, ám ez a siker túlmutat azon, hogy a gyerekek, romák, magyarok jól érezték magukat, és közelebb kerültek egymáshoz – mondja Kelemen Ágnes arra utalva ezzel, hogy a tábor valójában egyszerre volt fontos cél és eszköz a romaintegrációs programban. A tábor létrehozásával ugyanis elérték azt is: sikerült összekovácsolni egy olyan roma csapatot, amely tenni akar a közösségért, és amelyet sikerült bevezetni a pályázatok, projektek világába.

Héri Lászlóné, Tevel polgármestere Teknős Miklós

Szinte észre sem vették, de – persze mindvégig az alapítvány gondos felügyelete, segítsége mellett – kitaláltak egy projektet, megtervezték, és végül megvalósították. Ezzel pedig közelebb kerültek a végső célhoz: ahhoz, hogy később, kikerülve az Autonómia Alapítvány „védőburkából”, önállóan, segítség nélkül dolgozzanak ki projekteket, s keressenek ahhoz pályázati forrásokat.

Az első eredményes teveli roma projekt után máris következhetett a folytatás, és az alapítvány „emelte a tétet”: a helyi roma közösség rendelkezésére bocsátották az eredeti keretből fennmaradt majd félmillió forintot. Az ötletelés már rég elkezdődött, s ma már annyi tudható: egy olyan ifjúsági klubot terveznek létrehozni, ahol délutánonként hasznos programot biztosíthatnak a falu fiataljainak. Most már a tervek finomításánál tartanak.

Abbahagynák a lógást

S ahogy haladnak előre, úgy nyújt egyre szürreálisabb látványt az öreg, kopott asztalokkal, lestrapált székekkel zsúfolt tanácsterem: a falakat ugyanis – miként a modern multinacionális vállalatok „mítingjein” – mind több hatalmas papírlap borítja, amelyekre az ötleteket, javaslatokat, érveket, ellenérveket, számításokat, elvégzendő feladatokat írják. – Nagyon sok munkánk van az ifjúsági klub tervében – büszkélkedik a projekten dolgozó roma csoport egyik „motorja”, a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Nagy Szabolcs, és lelkesen fűzi hozzá: – Alig várom már, hogy megnyissuk a klubot.

Közben érkeznek a roma csoport állandó, új és visszatérő tagjai. Ott van köztük a CKÖ-elnök párja, Joli, az alapítvány régi „ügyfele”, a vagyon- és polgárőr Bayer Jani, a húszas évei végén járó, divatos, márkás ruhát viselő, laptoppal érkező, vagányan rövidre nyírt hajú Petrovics István, meg egy, a faluba most hazatérő házaspár is. Csevegésüknek Kelemen Ágnes vet véget: megnyitja az ülést, és kéri, tájékoztassák a fejleményekről.

Nagy Szabolcs „jelent”: vázolja az elképzeléseket, szó esik arról, hogy a klubban, amely minden délután nyitva lenne, lehetne tanulni, leckét írni, játszani, így abbahagynák a gyerekek a lógást, nem cigiznének és „nem csibészkednének a szomszéd kertjében.”

– És bejönnek, ha tanulniuk kell, az elég csábító lesz? Miért ne cigiznének attól, hogy délutánonként pár órát a klubban töltenek? És van annyi önkéntesetek, hogy garantáltan mindennap lenne, aki vigyázzon a gyerekekre? – szab gátat egy sor kérdéssel a fantázia szárnyalásának Kelemen Ágnes, de rögtön érkeznek a tanácsai is. – Ha majd nem engem, hanem az uniót vagy az államot kell meggyőznötök egy pályázatotokkal, akkor nem szabad ilyen hibákat elkövetni. Soha ne tűzzetek ki olyan célt, aminek az elérésére nincs esélyetek, soha ne vállaljatok olyat, amit nem tudtok teljesíteni.

– Mindig ezt csinálja, visszaránt minket a földre, ha álmodozni kezdünk – kacsint a többiekre Nagy Szabolcs. – Egy komplex problémára próbáltunk komplex választ adni. Azt akartuk, hogy ne csak a felszínt kapargassuk, hanem a dolgok mélyére nézzünk – szólal meg Petrovics István, aki, mint később kiderül, nemrég szerzett tanítói diplomát. – Ugyanakkor igaz, hogy ez a klub nem jelenthet megoldást minden olyan társadalmi problémára, amivel nekünk is szembesülnünk kell a faluban, szóval Ágnesnek igaza van, kisebb célokat kell kitűznünk magunk elé, most is igaz, hogy sokszor a kevesebb több.

Helyükre kerülnek a mozaikok

Petrovics István szavait hosszas csend követi, majd Bayer Jani szólal meg: – Jó, hát akkor mondjuk azt, hogy csak a csavargó diákokat akarjuk lekötni, csak annyit akarunk, hogy legyen értelmes programjuk, ne csak úgy lődörögjenek az utcán. És mivel hatan vagyunk önkéntesek, akikre biztosan lehet számítani, egyelőre csak heti három napot vállaljunk, aztán majd meglátjuk, később változtathatunk ezen. Joli veszi át a szót:

– És ne a leckeírásra koncentráljunk, hanem inkább olyan társasjátékokra, feladatokra, amik például segítenek számolni, meg mit tudom én, tudjátok, olyan hasznosak...

– Készségfejlesztő feladatokra gondolsz – segíti ki Kelemen Ágnes.

– Igen, arra – küld hálás pillantást az asszony.

Bólintanak a többiek is, mire Kelemen Ágnes elmosolyodik, és filcével a falra ragasztott papírlapokhoz lép, hogy igazítson a terveken. Órákon át tárgyalnak még, lassan kerülnek helyre a mozaikok, apránként áll össze a pontos terv, és sok munka vár még rájuk, de részeredmények már most vannak. A roma csoport kitartása, a projekt eddig elkészült elemei meggyőzték az önkormányzatot, hogy érdemes átadnia – a Cigány Kisebbségi Önkormányzat által, megfelelő program híján az elmúlt nyolc évben rendre hiába kért – fő utcai üres épületét. Sőt új ablakokat, ajtókat is beépítettek, így „csak” a festésről, berendezésről kell majd gondoskodniuk a teveli romáknak.

A készülődés láttán a helyiek is mind többször állnak meg az épület előtt, és kukkantanak be a most még üres, festésre váró helyiségbe. A megkérdezett teveliek többsége fenntartással, távolságtartással, ugyanakkor érzékelhető kíváncsisággal beszél a reménybeli ifjúsági klubról. Valójában már ez is óriási eredmény. Elég csak felidézni, négy hónappal ezelőtt onnan indult a romaintegrációs program, hogy sok helybeli kijelentette: „Cigány táborba nem megyünk!”