A retina csendje

Az elemista Hantai azzal szórakoztatta magát, hogy a templomban osztogatott szentképeket másolta. A Szűz Mária-skicc mellett meg lehet nézni a világhírű festőművész párttagkönyvét, valamint a Kuczka Péter, Pilinszky János és Juhász Ferenc verseihez alumíniumlapokra készült karcokat.

Daniel Hantai, a művész legidősebb fia meséli, hogy a világháború utáni szegénységben nehéz volt jó alapanyagokat találni. A Képzőművészeti Főiskolán tanuló Hantainak jól jött, hogy Kuczka munkásként dolgozott a versírás mellett, és kilopkodta a gyárban felesleges, de grafikák megörökítésére tökéletes alumíniummaradékot.

"Nem az számít, amit befestek, hanem az, amit nem: a fehér. A retina csendje."

A vázlatok, tárgyi emlékek többet mondanak bármilyen művészettörténeti elemzésnél arról, hogy kiből lett az a Hantai Simon, aki jelenleg a modern magyar képzőművészet legnagyobb sztárja külföldön. Az egyik fiatalkori rajza önarckép, ugyanaz a kereső tekintet, mint az 1947-es, La joie de vivre (Életöröm) című festményen, a gyümölcsökkel megrakott asztal mögött, a társaságtól félrehúzódva álló férfi arcán. De a sráckori Szűz Mária-skicc után a legérdekesebb mégis a már Franciaországban 1962-ben készült Mariale m.c.8 című festmény.

Hantai 1948-ban hagyta el Magyarországot, Párizsba költözött. Az ötvenes évek elején ismerkedett meg André Bretonnal, harmincéves korában már a szürrealisták legfontosabb galériájában, a L’Étoile de Scellée-ben nyílt kiállítása. Ezen láthatta először a párizsi közönség Breton egyik kedvenc Hantai-művét, a Ludwigban is kiállított Femelle mirroir I (Női tükör I.) című festményt: egy alak az álmok fesztelenül értelmetlen formái között, a képet a zöld és a kék árnyalatai teszik egyszerre melankolikussá és vibrálóan feszültté.

Hantai egy idő után úgy érezte, hogy mint minden mozgalom, a szürrealizmus is ideológiai bilincsbe veri követőit. Tett egy rövid kitérőt a Jackson Pollockhoz köthető gesztusfestészet irányába, kidolgozott egy teljesen új, saját technikát. A pliage, vagyis hajtogatás lényege, hogy az alkotó a vásznat összegyűri, és a szabadon maradó területekre festéket visz fel.

A Mariale m.c.8 is ezzel a módszerrel jött létre, ihletői a keresztény ikonográfia Mária-ábrázolásai voltak. Hantait Mária ruhájának redői, gyűrődései és képi megfogalmazásuk foglalkoztatták. A Ludwigban látható mű valóban egy összegyűrt köpenyre emlékeztet. Juhász Ferenc, Hantai gyerekkori barátja írja, hogy nem véletlen a kék szín dominanciája a képen. Az ősképlet kifejezést használja, a kéket pedig a Hantai anyján látott sváb köpeny árnyalataiból eredezteti.

A művész életében a pliage maradt a fő alkotási mód. A hatalmas, kifeszített vászonképek korszakaiból kiemelkedik az Études (Etűdök), melyet a művész Pierre Reverdy dadaista költő emlékének ajánlott. A kék, a fekete és a vörös formák ritmikusan, egy szavak nélküli vers ütemére szóródnak szét a képeken. Ehhez kapcsolódik sokszor idézett gondolata: „Nem az számít, amit befestek, hanem az, amit nem: a fehér. A retina csendje.”