Meghalt A RÁDIÓS. Ha a sors többet adott volna a hallgatóknak, talán még pár évtizedig hallgathattuk volna Vízy Dorka barátságos orgánumát. Kérdései érthetők és őszinték voltak, ösztönösen érezte, mi érdekli a hallgatókat. Munkája minden percében érezhető volt, hogy azokra gondol, akiknek a műsorait készíti.

Pályakezdőként találkoztam vele a Rádió labirintusának a folyosóin. Volt pár év, amíg szomszéd szobában dolgoztunk. Sokat hallottam, hogyan szervezi a riportokat, műsorokat.

Mosolya a rádiós mindennapok természetes része volt. Tudott harcolni is, láttam dühösnek nem egyszer. De sosem magáért harcolt, nem is a szakmáért, hanem a hallgatókért. Elhivatottsága végtelenül természetes lénnyel alkotott egységet, így észrevétlenül válhatott a hallgatók családtagjává. Kevesen tudtak úgy kérdezni, mint ő – nem hiába, a legjobbaktól tanult.

Forrás: MR1-Kossuth Rádió

Dorka az a RÁDIÓS volt, akinek az élete volt a tanulás. Írországban tanult meg angolul, beiratkozott pár félévre az egészségügyi főiskolára, s szemezett az orvosival, de az egyetem nem jött össze neki. A jogot sikerrel vette, harminc fölött abszolválva a szigorlatokat. A stúdióban, a riportokon is tanult, tekintet nélkül arra, hogy filmről, zenészekről, a repülésről, vagy épp a tejesdoboz-gyártásról készített műsort.

RÁDIÓS volt a javából. Akárhányszor változott a rádió, a struktúra, a műsorok, ő mindig végezte a dolgát. Profizmusát sokan szerették volna eltanulni tőle. Tudtam, hogy a változások nem mindig az ízlése szerint valók, de ő mindig tudott mosolygni, mert tudta, hogy az ő lelkesedése átjön az éteren. Mosolygott, ha jöttek a vendégek, ha a stúdióban üdvözölte a régi kollégát, ha végigpördült a folyosón, és még akkor is mosolygott, ha beteg volt. Pár hónapja találkoztam vele utoljára. Kétsége sem volt afelől, hogy meggyógyul. Ennek megfelelően szövögette terveit.

Vízy Dorka 41 éves volt. Kedves Dorka, az Égi Stúdióban is a tiéd lesz a legjobb műsor!