galéria megtekintése

Végtelenített performansz a filmfesztiválon

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 09. számában
jelent meg.


Csákvári Géza
Népszabadság

Bemutatták a Karlovy Vary-i fesztiválon Nemes Gyula második egész estés játékfilmjét, és most már biztos, hogy 2015 a magyar filmtörténet szempontjából korszakos jelentőségű évként fog bevonulni a történelembe. Ebben nagy szerepe lesz a Zérónak, amely minden idők legbizarrabb alkotása.

A filmet leginkább egyfajta performanszként lehet értelmezni, melynek, mondjuk, valamelyik kortárs művészeti galériában kellene peregnie három nonfiguratív műalkotás mögött a falon, mintsem egy klasszikus moziteremben. Elvégre, ha csak a tények szempontjából nézzük, számos ponton innovatív és provokatív mozgóképről van szó, ugyanakkor klasszikus moziként nem működik.

Minden bizonnyal ez is volt Nemes Gyula rendező szándéka. Provokálni minden szinten, megalkotni a filmes antianyagot. A robbanás azonban elmaradt: 2015-ben a mozgóképekkel való zaklatás tulajdonképpen már képtelenség. A Zérónak mindamellett van története, még érdekes is: a méhek kipusztulnak a Földön, az armageddon elkerülhetetlennek tűnik, azaz idővel az embereknek is annyi.

A helyzet drámaiságát növeli, hogy a főgonosz (Udo Kier) adótornyokkal okozta ezt a helyzetet, és hogy ez jobban érthető legyen, a méhek közötti dialógusokat is megkapjuk feliratok formájában. A Kovács Krisztián alakította hős méhész fölismeri a helyzetet, majd az ellenség lányával (Martina Kratka) szövetkezve és szeretkezve (amit egy mézzel és méhekkel teli szcénában csodálhatunk meg) ökoterroristaként fellázad minden és mindenki ellen. A multiknak, a távközlési cégeknek, az olajmágnásoknak és a politikusoknak is nekimegy az elképzelt, 2017-es Magyarországon.

 

Merész sztori, lenyűgözte a Magyar Nemzeti Filmalap döntőbizottságát is, elvégre mintegy 180 millió forinttal támogatták a mű létrejöttét. Szó, ami szó: bevállalós döntés volt Vajnáék részéről. Lehet, hogy ezért járt a rendezőtől a sajátos köszönet: a kormánybiztos feje az oligarchiák elleni tüntetéseket ábrázoló szcénák egyikében egyszer csak feltűnik, és mondja a frankót. Nemes saját magára is osztott egy cameót, Zéró feliratú pólójában lohol Karlovy Varyban.

Az embernek annyi, ha elpusztulnak a méhek, az igazi összefogás pedig szerelemmel jár
Az embernek annyi, ha elpusztulnak a méhek, az igazi összefogás pedig szerelemmel jár
Karlovy Vary-i Filmfesztivál

És mintha a film még tovább peregne: a városban itt-ott random felbukkanó rendező a sajtó- és szakmai vetítésen performanszt is adott színészei kíséretében. Állítja, a filmet cenzúrázták: ki kellett satíroznia egy vezető politikus arcát egy jelenetben. Mégpedig abban, amelyben Kovács Krisztián lőgyakorlatot tart: dinnyére ragasztott vezetők arcképei robbannak darabokra, a leglátványosabban Angela Merkel kontúrjai roncsolódnak szét, illetve a kisatírozott személyéi, akiről nem tudunk mást gondolni: Orbán Viktor lehetett.

Bárki kérte is Nemes Gyulát, hogy cenzúrázza a filmjét, orbitális hülyeség volt. Még ha a rendező az eset említése után meg is kért mindenkit, hogy a cenzúra tényéről ne tudósítsanak. Na persze. A filmen az anarchista terroristák nem csak képekre lőnek, sokkal durvább, ahogy a pláza boldogan vásárló népét éri a sorozattűz, majd feldarabolják a „bűnösöket”, és felszólítják a nézőt, hogy húzzon ki a moziból, ne bámuljon tovább. Csakhogy akit nem húzott be eddig a Zéró világa, a hatvanadik percben már rég nincs a vetítőben.

Fontos – ha eddig nem derült volna ki –, hogy a Zéró több műfajban készült. Burleszk, melodráma, akció- és dokumentumfilm. Ez utóbbi adja a keretet, amelyben a főszereplő világvége-hangulatban kutatja a „méhek paradicsomát”, magyarul egy nagy fát keres Afrikában. A stáb a Szaharában vette fel ezt a burleszkbe oltott 2001. Űrodüsszeia-parafrázist. Az afrikai képsorok gyönyörűek – 35 milliméteres kamerával készültek –, az akciókat viszont annyira B kategóriásra hangszerelték, amennyire csak lehetséges volt.

Mintha a VHS-korszakból szalajtott képrögzítőt használtak volna. Írjuk ezt a gegek listájára, ahogy azt is, hogy Nemes Jeles László, a Saul fia rendezője bohóckodik a Zéróban. Fogalmazzunk úgy, kollégája előhozta belőle a komikust. Az biztos, hogy nem lehet szó nélkül elmenni a Zéró mellett. Kérdés, hogy mit tud kezdeni vele a klasszikus moziforgalmazás. Mert ugye, ebben a rendszerben nem lehet ott minden vetítésen Nemes Gyula, hogy szórakoztassa a nézőket. Már ha lesznek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.