Bemutatták a Karlovy Vary-i fesztiválon Nemes Gyula második egész estés játékfilmjét, és most már biztos, hogy 2015 a magyar filmtörténet szempontjából korszakos jelentőségű évként fog bevonulni a történelembe. Ebben nagy szerepe lesz a Zérónak, amely minden idők legbizarrabb alkotása.
A filmet leginkább egyfajta performanszként lehet értelmezni, melynek, mondjuk, valamelyik kortárs művészeti galériában kellene peregnie három nonfiguratív műalkotás mögött a falon, mintsem egy klasszikus moziteremben. Elvégre, ha csak a tények szempontjából nézzük, számos ponton innovatív és provokatív mozgóképről van szó, ugyanakkor klasszikus moziként nem működik.
Minden bizonnyal ez is volt Nemes Gyula rendező szándéka. Provokálni minden szinten, megalkotni a filmes antianyagot. A robbanás azonban elmaradt: 2015-ben a mozgóképekkel való zaklatás tulajdonképpen már képtelenség. A Zérónak mindamellett van története, még érdekes is: a méhek kipusztulnak a Földön, az armageddon elkerülhetetlennek tűnik, azaz idővel az embereknek is annyi.
A helyzet drámaiságát növeli, hogy a főgonosz (Udo Kier) adótornyokkal okozta ezt a helyzetet, és hogy ez jobban érthető legyen, a méhek közötti dialógusokat is megkapjuk feliratok formájában. A Kovács Krisztián alakította hős méhész fölismeri a helyzetet, majd az ellenség lányával (Martina Kratka) szövetkezve és szeretkezve (amit egy mézzel és méhekkel teli szcénában csodálhatunk meg) ökoterroristaként fellázad minden és mindenki ellen. A multiknak, a távközlési cégeknek, az olajmágnásoknak és a politikusoknak is nekimegy az elképzelt, 2017-es Magyarországon.
