Még mindig lehet látni imitt-amott egy-egy Trabantot az utakon. A papírjaguár élni akar. A rendszerváltás előtti években 350 ezer futott belőle itthon, ma pedig körülbelül harmincezer rendszámmal rendelkező Trabi pöfög az utakon. Nagyjából annyi, mint a keletnémet tartományokban. A becslések szerint további húsz-harmincezer heverhet elhagyatott tanyákon és a Komár-, Simson vagy Berva-alkatrészeket rejtő sufnikban, ahol ki lehet belőlük szerelni a használható alkatrészeket.
Így épül a nosztalgia, gazdagszik a retró. A 34 éves Pardi Gábor Kisbéren él, csodakék Trabantját, melyet saját kezűleg épített újjá, Oroszlányban tartja. A kalaptartón az Így gondozd a Trabantodat című kézikönyvecske látható egy bólogató kutya társaságában. A gazda az Audinál dolgozik termelési munkatársként. Pár éve csatlakozott a legfanatikusabb Trabant-tartók táborához, a Trabant–Wartburg Klubhoz.
A kék Trabit igen leharcolt állapotban 2012-ben vásárolta, s jelentős ráfordításokkal, sok-sok munkával és utánajárással, mintegy 350 ezer forintnyi költséggel restaurálta. A kicsiny garázs előtt lelkesen mutatta, mi az, amit a Trabantról feltétlenül tudni kell. Banális dolgok. Nyolcvanas tempót bír a felújított motor, a kocsiban „kenyérszervó” van, s a műszerfalon egy lámpa jelzi, ha kifogyóban a benzin. Ezt abból is észre lehet venni, hogy a kis drága erőteljesen rángatni kezd. Ilyenkor a spéci kallantyút, mely a tankból a motor felé áramló benzint szabályozza, át kell állítani tartalékra.
Hatliteres fogyasztás mellett még vagy 100 kilométert el lehet így menni. – Úgy működik benne minden, mint a faék – sorolta Pardi Gábor. – Fűtés jobbára csak akkor van, ha megy az autó, és persze induláskor füstöl is, ezt kár volna tagadni. Amikor bemelegszik, más a helyzet. Az enyém kétütemű, 26 lóerős, 595 köbcentis, ismerősöktől és bontókból szereztem az alkatrészeket. A kormánykerékért, a műszerfalért és az ülésekért tízezer forintot adtam, jutányos áron jutottam hozzá. Minél öregebb a Trabant, annál drágább hozzá az alkatrész.
|
A vég a kilencvenes években következett
Boros Jenő |
A nyitható oldalablakért (kopoltyú) harmincezret is elkérnek, ezt én mellőztem. A Trabi fő előnye a könnyű szerelhetőség. Mivel alig van benne elektronika. A találkozókra a profik két-három tartalékmotorral érkeznek. Egyszer a saját szememmel láttam, hogyan lehet motort cserélni negyedóra alatt. Mondjon bárki még egy autót, amivel ezt meg lehet tenni! A Trabantra való visszaemlékezések szép számmal föllelhetők az interneten.
– Amikor én vettem – mesélte a nyolcvanas évek végének névtelen úrvezetője –, még nem volt sikk a Trabant. Közönséges jószág volt. A harmadik legelterjedtebb márka az országban. Akkoriban minden hazai benzinkútnál lehetett keveréket tankolni. A határnyitás után Ausztriában a kutakon külön flakonban adták az olajadalékot. Hogy kényelmes volt-e? Annyira, amennyire. Lehetett benne aludni. Balatonról jöttünk haza Pestre, a barátom végig rám dőlve szunyókált. Kissé akadályozott a sebességváltásban, de fölértünk.
A kocsi menettulajdonsága egyértelmű volt. Bizonyos utakra, például az Alcsút–Etyek közti szakaszra ritkán merészkedtem vele, mert kirázta a belem (az első kerekeket laprugókkal szerelték – R. L.), és nem nagyon bírta a hosszú emelkedőket. Amikor 80 ezer kilométer volt benne, szétszedték a főtengelyt, a csapágygolyók szétgurultak. Százezer kilométer után általában nagygenerálra kellett vinni, ennyit bírt. A Trabiból egy Renault 4-esbe ültem át. Ég és föld.
 |
Pardi Gábor
Boros Jenő / Fotó |
A Trabantok a rendszerváltás előtt a családok életében fontos szerepet töltöttek be. A kocsi megszerzését a hiány évtizedeiben sokan hőstettnek tekintették. 1970-ben mindössze 213 ezer autó járt a hazai utakon. Ez a szám ’74-re 462 ezerre, 1980-ra 978 ezerre, 1983-ra 1,2 millióra emelkedett. A növekedésben a Trabantnak főszerep jutott. Nem volt olcsó, az igénylőknek általában csak annyi pénzük volt, hogy a Merkur Vállalatnál – mely az állami autóelosztást koordinálta – a vételár 30 százalékát befizessék.
A hetvenes évek végén általában három évet kellett várni arra, hogy az új autó „megérkezzen”. A nyolcvanas évek elején a várakozási idő a Trabant esetében egy évre csökkent, de a párt kebelbarátainak és egyéb protekciósoknak a jóvoltából később ismét növekedett. 1976-ban egy Trabant 46 ezer forintba került (a Daciáért 90 ezret kellett leperkálni). Ennyi pénzért jó telket lehetett venni Budafokon. Az autókkal sok volt a baj már új korukban is, és terjedt a korrupció. Az állam előnyben részesítette saját dolgozóit. Az autókiutalást 15-20 ezer forintért meg is lehetett vásárolni.
 |
Trabiból kreált gólyafészek egy Berlin környéki villanyoszlopon
Boros Jenő |
Amikor a legtöbbet kellett az új kocsira várni, előfordult, hogy a használt Trabant többe került, mint az új. Karlaki Orsolya évekkel ezelőtt interjúkat készített Miskolc környékén. Az egykori autósok többek között a járműhöz jutás körülményeiről is meséltek. „Én csak arra emlékszem – mondta egyikük –, hogy mindig figyeltük a sorszámot, és emlékszem, hogy 1977 novemberében kihúzták a miénket. Nem volt olyan autó, amilyet kértünk, és kaptunk egy levelet, ha ragaszkodunk az eredetileg kiválasztott piros színhez, akkor csak jóval később fogjuk megkapni. Úgy döntöttünk, hogy jól van, legyen fehér.”
Az emlékezők első autójukhoz érzelmileg ma is nagyon erősen kötődnek, írja Karlaki Orsolya, noha azóta már számtalan kocsijuk volt. A legelső autó volt azonban a „legautóbb”. Családtagnak tekintették, és sok fényképet őriznek róla, talán azért is, mert az autó új lehetőségeket, nagyobb szabadságot hozott az életükbe. „Hát, tudja, aki először ül autóba, annak minden csodálatosnak tűnik. Beültem,megtetszett, ugye ez volt az első, s ilyen vonatkozásba’ ez nagyon vonzóvá tette. […] Amikor Trabantunk lett, azt ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor albérlet után saját háza lenne.”
|
Még körülbelül harmincezer pöfög belőle az utakon
Boros Jenő / Fotó |
– Jó húsz évem ment rá a Trabantra, azt hittem, kinövöm, de nem – mondta Kőváry Barna magyar bajnok raliversenyző. – Versenyeztem vele a Monte-Carlo Ralin, elvittem Amerikába is. A Trabant a letűnt kor példaképe, a két ütem egyszerre technológia és életérzés. Megcsípett mindenkit, aki találkozott vele. Ez volt az az autó, amin egy csavarhúzóval, egy 13-as kulccsal, egy 17-es csillagvillással és egy kombinált fogóval nagygenerált lehetett végezni a haverokkal. Ennek közösségépítő ereje volt.
Ez az érzelmi kötődés ma már nincs meg. Egy időben a közönség kedvence voltam, mert látványosan versenyeztem – azaz sokszor felborultam. Szerencsére a harminc méter bukócső megmentett. Egyszer a közönség 8 kilométeren át tolt, hogy beérjek vele a célba. Ami még nagyon fontos: a Trabant nőnemű autó, reggel köszönni kellett neki, aztán pedig nem maradhatott el a becézgetés, puszilgatás. Nagyon örülök, hogy összetalálkoztam vele, ha újra kezdeném, most is Trabanttal kezdeném.
