A nemzeti építészet eme legmagasabb rangú alkotása úgy születhetett meg, hogy az ország nagyon meg akarta ünnepelni a nemzeti forradalom leverése végett trónra ültetett Ferenc József uralkodásának hatvanadik évfordulóját, és ebből az alkalomból jó sok pénzt lehetett elnyerni ilyesféle reprezentatív beruházásokra.
A pályázat kiírása után öt, az építkezés megkezdése után két évvel készen állt a képző- és iparművészeti alkotásokkal, festményekkel, szobrokkal, domborművekkel, mozaikokkal, üvegfestményekkel, tükrökkel, kovácsoltvas remekekkel kívül és belül telezsúfolt hatalmas épület. Igaz, hogy az eredeti költségvetés a háromszorosára, kétmillió koronára emelkedett, de ez csak akkor tűnt nagyon sok pénznek. A mai forint vásárlóértékét körülbelül ezerszeres szorzóval kapjuk meg, és hát mi az a kétmilliárd egy mai falusi stadion bekerülési költségéhez képest?!
Öt éven át a legintenzívebben foglalkoztak a Kultúrpalotával, lázasan gyártották és módosították a terveket, készítették a vázlatokat, tanácskoztak, leveleztek és vitatkoztak a legapróbb részletekről a korszak vezető mesterei. Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti építészek, Körösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor és Sidló Ferenc a gödöllői művésztelep reprezentánsai, Toroczkai-Wigand Ede, Róth Miksa – a korszak legkiválóbb díszműkovácsával, Forreider Józseffel bezárólag. Bernády személyesen foglalkozott minden apró részletkérdéssel. Még oltottmészügyi bizottságot is létrehozott, amikor Körösfői-Kriesch erélyesen figyelmeztette, hogy nagy baj lesz, ha nem biztosítanak a számára megfelelő minőségű oltott meszet.
A Kultúrpalota a történelmi Magyarország fennállásának utolsó pillanatában született, és száz éven át túlnyomórészt a szellemiségével ellentétes és ellenséges politikai környezetben működött. Amikor nem a román sovinizmus uralkodott fölötte, akkor olyan Magyarországhoz tartozott, mely az alkotóit üldözte, pusztította, ellenségének tekintette. Számos műalkotását, tartozékát évtizedeken, némelyiket (például a koronázást ábrázoló bronzreliefet) nyolcvan éven át kellett rejtegetni, menteni, titokban ápolni. Sok névtelen ember érdeme, hogy a századik születésnapjára a palota visszakaphatta régi fényét és majdnem mindazt, mi egykor hozzátartozott. Az ismert mentők között volt a pár évvel ezelőtt fiatalon meghalt Bónis Johanna muzeológus. Az ő témába vágó utolsó írásának fölolvasásával zárult a konferencia.
Ráday Mihály sorolta hosszan a történelmi Magyarország művészeti aranykorának nagy mestereit, hogy vegyük észre, ezek szinte kivétel nélkül idegen vagy magyarosított néven alkottak. Ybl Miklóstól Toroczkai-Wigandon át Kós (Kosch) Károlyig, Komor Marcelltől Körösfői-Krieschen át Róth Miksáig.
Fényi Tibor kutatásaiból tudjuk, hogy a reformkorban a pesti üveges céh költségvetésében külön keretet képeztek arra, hogy a „betolakodó” idegen üvegeseket feljelentsék, letartóztattassák, üvegkészletüket szétveressék, asszonyaikat megveressék. Mindez rendszeresen, úgy negyedévenként megtörtént Róth Sámuellel is, de ő kitartott, gyökeret eresztett a fagyos földbe, hogy aztán Miksa unokája a világkiállításokról és a királyi házakból hozza haza a díjakat és elismeréseket a magyar képzőművészetnek. A harmincas években Róth Miksa már kiesett a nemzet és a megrendelők kegyéből, s a második zsidótörvény után végleg felszámolta a Nefelejcs utcai műhelyét. Csendőrök és nyomozók kutakodtak a régi műhelye körül, nem tervezget-e, festeget-e mégis galád módon, titokban az agg mester. Fölöslegesen szimatoltak.
Bernády György megkeseredett, meghasonlott, reményvesztett emberként hal meg 1938-ban. Amikor pedig a Róth Miksához nagyon közelálló művészettörténész unokaöccse 68 éves fejjel az öngyilkosságot választotta az ilyen korban már amúgy is garantáltan halálos munkaszolgálat helyett, Róth Miksa is lezárta az életét. Attól kezdve nem beszélt, nem evett, nem kelt föl, magára húzta a halált. Komor Marcellt négy hónappal később fogták el a nyilasok, amikor hazatérőben volt a nővérétől, akivel minden héten ugyanabban az időben játszott négykezeseket. A Kultúrpalota 76 éves építőmesterét gyalog hajtották a határ felé, amíg az erőltetett menetbe bele nem halt.
