A tetemes költség legnagyobb részét a szigetország egyik korábbi budapesti nagykövete, Nukazava Kazuo állta, aki ezzel a gesztussal járult hozzá, hogy a két nép kultúrája közelebb kerülhessen egymáshoz. A magyar egyetemek japán és magyar szakos tanárainak tizenöt éves munkája nyomán létrejött 1500 oldalas szótár 39 845 japán szócikket és 147 305 magyar megfelelőt tartalmaz, emellett megmagyarázza a japán mértékegységeket és táblázatot közöl a japán uralkodókról.

Ez azért különösen fontos, mert az ősi japán tradíció szerint minden császár trónra lépésekor újrakezdik az időszámítást. Ismerik és használják a mi időszámításunkat is, de a hivatalos dokumentumokban a hagyomány szerint járnak el; az idén Heiszei (császár) 27. évét írják Japánban – tudtuk meg a Japán Stúdiumok Alapítvány elnökétől, a szótár kiadójától, Vihar Judittól.

A köznyelvi szókészletet, a társalgási nyelvet, a szaknyelvek alapvető szóanyagát és a szleng közismertebb fordulatait is bemutató szótárt azok számára készítették az alkotók, akik a japán nyelvet tanulják, és azoknak is, akik a japánnal magasabb szinten, kutatóként, fordítóként, tolmácsként kívánnak foglalkozni. Figyelembe vették ezen felül a japán ajkú felhasználók szempontjait is. A szavakat elsőként a legegyszerűbbnek tartott, úgynevezett hiragana szótagírással közlik; Vihar Judit szerint ezt a 71 jelből álló rendszert egy fogékonyabb iskolás négy-öt óra alatt képes elsajátítani.

Ezután a jóval bonyolultabb, a rajzokból írásjegyekké egyszerűsített kandzsi fogalomírással leképzett változat következik – kivéve a nem kínai eredetű idegen szavak esetében, amelyeknél az úgynevezett katakana írásmódot használják –, majd a magyar megfelelők jönnek, utóbb ezek ragozott, toldalékolt formái, végül pedig – ahol azt a kifejezés megkívánja – a vonatkozó magyar közmondások. Ezekből 431-et talál az olvasó a kötetben. A kiejtést könnyítő fonetikus írásra nem volt szükség, a hiragana és a katakana pontosan eligazítja a szótárhasználót.

Az általános gyakorlattal ellentétben a szerkesztők ezúttal nem használtak közvetítőnyelvet. A szuperlektor egy japán tanár volt, aki Vihar Judit elmondása szerint vagy négyszer olvasta át a lehető legalaposabban a kötetet. A két nyelv és kultúra éles különbözőségéből adódóan sok kifejezés volt, amellyel hosszabban kellett bíbelődni. Főleg a növények esetében, ahol több szép, új szót kellett alkotni, mert egyszerűen nem létezett magyar verzió.

Ilyen volt például a vácrátóti arborétum egyik munkatársa által kreált papírboroszlánfa (micumata) vagy a datolyaszilva, amely egyébként a magyarul nem túl gusztusosan csengő „kaki” nevet viseli a távol-keleti országban. A jól csengő nyestkutya kifejezés is most vált hivatalosan nyelvi kincsünk részévé, a japán „tanukit” eddig tévesen borznak fordították. Mindemellett új szófajneveket is ki kellett találniuk az alkotóknak – a japán nyelv e téren is rendkívül meglepő. A szótárhoz a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán juthatnak hozzá az érdeklődők.