A mellek szerepe ennél jóval több, azok a nőiesség és az anyaság szimbólumai. Sokak számára ugyanakkor a keserű csalódást, a fájdalmat és a súlyos betegséget, az emlőrákot jelentik – hívja fel a figyelmet Dodsworth.
A fotósorozat száz nő olykor humoros, máskor mélyen megrázó történetén keresztül késztet a női mellel való kapcsolatunk újragondolására. A képek és a történetek hamarosan könyv formában is megjelennek.
19 éves, nincs gyermeke
„A műtét előtt a szégyen és az undor elegyét éreztem a melleim iránt, de a fő indok a fizikai fájdalmaim voltak. Végül két kiló zsírt szedtek ki belőlük. Régen a lányok dühösen méregettek, a fiúktól durva megjegyzéseket kaptam: az a nagycsöcsű. Amikor bejelentettem, hogy megműttetem őket, eltérőek voltak a reakciók. A legjobb barátnőm mellettem állt és talán izgatottabb is volt, mint én. Viszont a srácok szerint olyan, mintha pofán verném Istent. Dühösek voltak rám, mert megszabadultam a rajongásuk tárgyától.”
A több díjat is nyert fotográfus szerint női testtel és a szép mellekkel mindent el lehet adni. Az autóktól kezdve a parfümökön át az újságokig, mindent. Ezért manipulálja a média a női mellekről közölt képeket. „Mindig elcsodálkoztam, hogy mekkora ellentét feszül a nők magánélete, és annak médiabeli ábrázolása között. Ahogy nőként érzünk a melleink iránt, és ahogy fogyasztásra ösztönzik velük az embereket, ez két különböző dolog” - fogalmazott Dodsworth. Majd azzal folytatta, hogy a Bare Reality-vel újra emberi lényként akarta láttatni a nőket. Retusálatlan fényképeken és őszinte beszélgetéseken keresztül bemutatni a valóságos kebleket.
 |
| © Copyright Laura Dodsworth. All rights reserved. |
A nők testét ősidők óta megbámulják, bálványozzák, leszólják vagy hatalmaskodnak felette. Ennek alig van köze a személyiségükhöz, vagy ahhoz, hogy mennyit fednek fel testükből. Ezek csak annak számítanak, aki ítél felettünk. „A nők tárgyiasítása, a jogaik csorbítása és a társadalomban betöltött szerepük leértékelése, kéz a kézben járnak egymással” - véli Dodsworth.
Laura fotózni Franciaországban tanult. Nagy-Britanniában elsősorban művészi stílusú esküvői munkáiról ismert. Alapvetően a fekete-fehér fotók állnak hozzá közel. A Bare Reality esetében viszont úgy érezte, hogy a fekete-fehér képeket elfedné a „lágyság, a kedvesség halvány fátyla”. A színes fotók ellenben megmutatják a bőr tónusának minden árnyalatát. Feltárják a meztelen valóságot a foltokkal és a hegekkel együtt – tette hozzá.
Száz nő története, a nőiesség száz felvonása.
Kérdésünkre, hogy kik szerepelnek a képeken, azzal válaszolt, hogy különböző típusú nőket keresett. Nőket 19-től 101 éves korig. „AAA” kosártól egészen a „K”-ig. Eltérő társadalmi helyzetű, különböző nemi beállítottságú, más és más etnikumhoz tartozó nőket.
Rengeteget kérdezősködött a közösségi oldalakon. Az alanyai között volt buddhista nővér, üzletasszony, gyesen lévő családanya, lelkész, szociális munkás és még sokan mások.
101 éves, egy gyermek édesanyja
52 évesen daganat nőtt a mellemben. Négy évvel korábban pakolták ki a méhem. Kiderült, hogy ok nélkül, mert jóindulatú volt a daganat. Ezúttal azt hittem, hogy tényleg rák lesz. Akkoriban nem csináltak biopsziát, hanem eltávolították az egész mellet. Megint jóindulatú volt. Megkérdeztem a férjemtől: Bánnád, ha egymellű feleséged lenne? Azt válaszolta: Te bánnád, ha csak egy lában volna? Persze, hogy nem, válaszoltam. Mindent megbeszéltünk egymással. A férjemmel egyaránt jó volt a szexuális, és a baráti kapcsolatunk. Ez nem változott a férjem prosztataműtétéig. Hiszem, hogy áldott voltam 52 éven át. Hányan mondhatják még ezt el? Hát, nem sokan.
- Megesett, hogy éppen a modellek voltak a szószólóim a toborzásában. Egyszer elmentem egy sztriptízbárba, s felkértem a táncosnőket a fotózásra. Vállalták” – mesélte. Szerinte a keblek már önmagukban is felkeltik mindenkiben a kíváncsiságot. Ráadásul a női sorsról, a szexualitásról, az anyaságról, a szoptatásról, a párkapcsolatokról, az öregedésről és a betegségekről való meghitt beszélgetések örök mozgatórugói. Találkozott olyan férfiakkal is, akik őszintén bevallották: a képek hatására már teljesen másképp gondolnak a női mellre.
Tíz mellrákos nő is szerepel az albumban. Az ő történetük különösen megindította a fotóst.
„A mellük lecsupaszításával a soha nem múló hegeiket is megosztották velem. A szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. A bátorságuk megerősítette a munkámba vetett hitemet” – hangoztatta Dodsworth, aki projektjével támogatja a Kickstarter adománygyűjtő oldalon futó, mellrák elleni kampányt.
Száz fénykép elkészítése és száz történet meghallgatása után Dodsworth úgy véli, a nők a korral egyre magabiztosabbakká és elfogadóbbakká válnak. Az évek teltével letisztul bennük a testükről alkotott képük. Harmonikus viszonyba kerülnek a mellükkel. Igaz, az is sokat számít, ha az illető olyan generáció szülötte, amelyben a nőket még nem vizslatták folyamatosan. Kevesebb sminket hordtak s nyoma sem volt a manapság nélkülözhetetlennek tartott retusálásnak.
S hogyan tudott a fotózáshoz intim hangulatot teremteni? A kérdésre azzal válaszolt, hogy nem tett más, mint azt, amit női társaságban szokott. Történeteket mesélt, beszélgetett a kiszemelt alanyokkal. Ő is megnyílt előttük. „Kiöntöttük egymásnak a szívünket. Érezték bennem a jó szándékot, a tisztességességet. S ami a legfontosabb, megbíztak bennem.” A lefotózott hölgyek közül senkit sem hagyott ki a könyvből. A zárszó a saját képe és története. Ezt ismerősei tanácsa ellenére a nevével vállalta.
