– A Néprajzi Múzeum gyűjteményébe kutatóútjairól főleg az őserdei indián életforma dokumentálásához szükséges anyagot hozott haza. Ám miután elment a múzeumból, elsősorban esztétikai szempontok alapján válogatta a tárgyakat. Így talált rá az amazóniai tollművészetre, amelynek nemzetközileg ismert szaktekintélye lett – kalauzol Főzy Vilma, az Amerika-gyűjtemény főmuzeológusa és a kiállítás kurátora.
2012-ben Boglár Lajos özvegye megkereste az alapítványt, hogy segítsenek a kollekciónak támogatót és helyet találni. – Számunkra egyértelmű volt, hogy a Néprajzi Múzeumban kell elhelyezni a hagyatékot, ezzel gazdagítva az Amerika-gyűjteményt – vázolja a kezdeteket dr. Szeljak György, a múzeum kommunikációs osztályának főosztályvezetője, aki az alapítvány megbízott elnöke is.
A hagyatékot a múzeum az éves keretéből nem tudta megvásárolni, a Nemzeti Kulturális Alaptól elnyert 3,5 millió forintos támogatás pedig csak részben fedezte a költségvetést. A „Fogadj örökbe egy tárgyat!” kampányban a támogató a felajánlott összeggel segít a tárgy megvásárlásában, amit a múzeumnak ajándékoz.
Az akcióban oroszlánrészt vállalt dr. Szász Antónia antropológus, az alapítvány kuratóriumának tagja. Létrehoztak egy blogot, ahová felkerültek a tárgyak fényképei, adatai és a „támogatói ár”. Az összegek kétezertől kétszázötvenezerig terjedtek. A 300 tárgyból álló hagyatékból 45 egyéni és három intézményi támogató segítségével 70 tárgyat sikerült így megvásárolni. A két legértékesebb darab megvételéhez Richard de Unger, a múzeum rendszeres mecénása járult hozzá.
– Amint apadt a tömeg a megnyitón, egyből elindultunk, hogy megkeressük a mi kis tárgyunkat – idézi fel Kirzsa Fruzsina. A kulturális antropológiából doktoráló, Boglár-tanítvány és két hallgatótársa a blogról választotta ki a teknős formájú kerámiatálat, amelyet örökbe fogadtak.
A kiállított tárgyak a kutató kedvenc darabjai. Tolldíszek és a színpompás tollsapkák fogadják a látogatót. A kurátor egy fekete-fehér tolldíszben épp csak felvillanó kék tollak és tollmozaikok aprólékos kidolgozását mutatja, miközben azt meséli, hogy a Természettudományi Múzeum madarász munkatársát kellett felkérniük a tollak azonosítására, mert Boglár tollhatározója nem volt a birtokukban.
A tollak helyét a harmadik teremben átveszik a fonott és kerámiatárgyak, sámáncsörgők, amelyek „mágikus erejét” a bennük rejlő kristályok és kövek hordozzák. Katonás rendben sorakozó karazsa indián törzsbeli agyagbabák figyelik a szomszédos vitrinmadár formájú lepényforgatóit. Készítőik ma már rezervátumokban élnek, és a tárgyaikat eladásra gyártják.
A hagyományos életforma, amelyet Boglár Lajos dokumentált, ma már nem létezik. A törzsek a betegségek miatt vagy lakott területekre költöztek, vagy elvonultak a világtól, és nem fogadják a kutatókat sem.
