Erlend Loe megint vaskos abszurddal állt elő, amikor főszereplőjének egy aktív miniszterelnököt és egy aktívan félrecsúszott háztulajdonost tesz meg. Utóbbi, a címszereplő Fvonk a kulturálatlanságról úgy általában, meg az őt figyelő terhes nőkről fabrikál magának egyre csinosabb tévképzeteket, ebből már sejteni lehet, valami nincs rendben.
Hamarosan felbukkan a miniszterelnök is, akin egy ideje a kimerültség jelei mutatkoznak, ezért stábja titokban kimenekíti a stresszözönből, és ehhez éppen Fvonk házában találják meg a megfelelő helyet. A nagyember meg a kisember kezd barátkozni. A szerző skandináv szikársággal építi meg a meglehetősen vékony történetet, aztán mégis sikerül csúcsra járatnia. A termékeny hallgatást szög-egyszerűségű beszélgetések és nordic walking-túrák szakítják meg, a két ember lassanként összebarátkozik.
A túlhajszoltság és a korai kiégés ellen küzdő miniszterelnök figurája kétségtelenül érdekesebb, mint Fvonké, de a kémia kölcsönös, és az áthallások is nagyon működnek. Loe ugyanis 2011-ben írta ezt a könyvet, a Norvégiát megrázó Breivik-tömeggyilkosság után (a szélsőjobboldali férfi több mint hetven táborozó diákot lőtt le Utoya szigetén), az akkori miniszterelnököt pedig ugyanúgy Jensnek hívták, mint a regényben.
