A milliárdos érem két oldala

Erdész László szentendrei galériatulajdonos azt mondja, minden országnak érdeke, hogy az ott található pótolhatatlan kulturális értékek az országban maradjanak, és közkinccsé válva minden érdeklődő megtekinthesse azokat. „Az MNB csak követi a szokásos nemzetközi gyakorlatot, amennyiben gyűjt. Ennek hatása azonban a műtárgypiacra – Erdész László szerint – mindenképpen megosztó. Egyrészt a nagyságrend szokatlansága miatt, másrészt a vásárlási területek különbözősége miatt, melyből nem rajzolódik ki koncepció, ezért nincs, nem is lesz felértékelő hatása. A szakma egyben ért egyet: mindenki másképp használná fel ezt az összeget.”

„Ha az a kérdés, hogy ekkora anyagi erő megjelenése a magyar műtárgypiacon beleszól-e az árak alakulásába, akkor a válaszom egyértelmű: igen – válaszolta Kieselbach Tamás. – És ez jó. Régóta mondom, hogy egy jól döntő központi akarat megjelenése ezen a területen elengedhetetlen volna Magyarországon.

Mert a közösségnek ezen a módon is meg kell becsülnie legnagyobb értékeit, kifelé, de befelé is jeleznie kell, hogy megérdemelt presztízsén kezeli saját kulturális hagyatékát. Nálunk az államon kívüli világ még nem olyan erős, hogy ezt a feladatot teljesen el lehetne engedni. Abban is biztos vagyok, hogy a most megindult folyamat hosszú távon serkenti a városok, intézmények, sőt a magángyűjtők aktivitását is: ezek a vásárlások sokak számára hitelesítik majd a műtárgyakban rejlő eszmei és anyagi értékeket. Ráadásul közel hetven éve most először tapasztalhatjuk meg, hogy az állam valós, piaci körülmények között – ha tetszik, polgári módon – törekszik arra, hogy az ország közös tulajdonába emeljen műtárgyakat. Ezért ezt a döntést a rendszerváltás részének tekintem: 10, 15, sőt 25 évvel ezelőtt kellett volna megtörténnie, de örülök, hogy végre eljött ez az idő is. A folyamat technikai lebonyolítása számomra most sokadlagos szempont: a lényeg, hogy elindultunk ezen az úton” – summázza Kieselbach.

Erdélyben vert ezüsttallérok, érmegyűjtemény, XIV–XVII. század, 1,1 milliárd Ft

Martos Gábor művészettörténész, művészeti szakíró szerint azzal, hogy az állam kifizetett Tizianóért 4,5 milliárd forintot, egy pillanatra elértük ugyan a magyar műkereskedelem által rég áhított világpiaci árakat, a baj csak az, hogy ez független a műkereskedelemtől. Ekkora árat nem fizettek volna ki és szinte biztos, hogy a közeljövőben sem fognak kiadni egy esetleges újabban felbukkanó Tizianóért itthoni aukción. Nincs ugyanis ekkora fizetőerő. Akinek tehát a lakásában van még egy Tiziano-kép, nem fogja hazai aukciósházban értékesíteni. Már csak ezért sem lesz hatása a hazai műkereskedelemre. A nemzeti bank által eddig megvásárolt többi műtárgy (kivéve talán az 1,6 milliárd forintos Munkácsy-képet) körülbelül a kialakult piaci áron jutott állami kézbe, tehát ennek sem lesz igazán hatása. Hacsak az nem, hogy esetleg megnyílhat a piac felé néhány, hosszú ideje nem mozduló gyűjtemény.