A Magvető Kiadó minden eddiginél pontosabb, egységesített, ellenőrzött kiadásban jelentette meg Pilinszky János összegyűjtött prózai írásait és színpadi munkáit, amelyek ugyanakkor nem lehetnek ismeretlenek a költő munkássága iránt komolyabban érdeklődők számára: első kiadásuk 1984-ben jött ki a nyomdából, s azóta – bővített formában – már napvilágot látott 1993-ban és 1996-ban is.

Habár a könyv a Széppróza címet viseli, ezek a szövegek igen változatosak: olvashatunk filmnovellát, színdarabot, forgatókönyvet, operatervet, pár fejezetet egy soha el nem készült regényből, sőt egy hangjátékot is. A szövegeket szerkesztette, gondozta, a jegyzeteket és mutatókat Hafner Zoltán készítette, aki a kötet utószavában azt írja, hogy a mostani kiadás tartalma megegyezik az 1996-ban megjelent kötetével; a szöveggondozást újraellenőrizték, igyekeztek kiszűrni a korábbi sajtóhibákat, a legszükségesebb esetekben (főként központozási kérdésekben, címek egységesítésében) a mai helyesíráshoz igazították a prózai írásokat, továbbá figyelembe vették a hagyatéki anyagot, a magánkézből előkerült kéz-, illetve gépiratpéldányokat és hangfelvételeket is.

Javaslom, hogy Hafner Zoltán nagyszerű jegyzeteit ki ne hagyják, mert abban olyan érdekességek találhatók, miszerint a költőt a zongoraművész Kocsis Zoltánnal folytatott egyik beszélgetése ihlette arra, hogy megírja három darab egyfelvonásos operatervét – méghozzá énekesek nélkül. A „szövegkönyvet” a maga sajátos modorában alkotta meg, Pilinszky „operáiban” ugyanis csak képek vannak és zenei hangok, merthogy szerinte – amint azt éppen Kocsisnak írja egyik levelében – „az első darab tiszta ritmus, a második merő blaszfémia, privát koncentrációs tábor, a harmadik műanyag liturgia, míg az utolsó kép aranyozott maszk alulnézetből”, ráadásul „mindhárom egyfelvonásos – beleértve a záróképet – plasztilinből van, vagyis tetszés szerint lehet gyúrni és vágni őket”. Ugyancsak a jegyzetekből tudható, hogy a szerző az élete első, Gyerekek és katonák című darabját mindössze két nap alatt vetette papírra, s az első változatába „maszkos férfiként” saját magát is beleírta, amint fölszólítja a nézőket, hogy ha unják az előadást, nyugodtan menjenek ki. Akkor legalább a színészek is nyugodtabbak lesznek, a produkció pedig nézők nélkül is folytatja tovább a maga szomorú, tehetetlen útját. Nincs mit csodálkozni rajta, hogy Pilinszkyt a lírájáért szeretjük, nem a prózájáért – ennek ellenére a (nevezzük így) „pilinszkységnek” e különös és társtalan szövegek leválaszthatatlan tartozékai.

Pilinszky János: Széppróza
Magvető Kiadó, 2015.
336 oldal, 3690 forint