A Makovecz család nincs elragadtatva az emlékmű tervétől

Melocco Miklós szobrász nyolcvanadik születésnapja alkalmából több interjút adott, amelyekben egyebek mellett arról beszélt, hogy jelenleg egy Makovecz-emlékművön dolgozik. Az alkotást a budavári Sikló aljához szánja, a Nulla kilométerkövet pedig szerinte vissza kell tenni a Clark Ádám tér közepére.
Elmondta: az emlékmű egy 14 méter magas torony lesz, mögötte magasodik öt jegenye, és lesz benne egy kétméteres Makovecz-arc, pajzs alakú fülkében. Mint kiderült, a terveket Orbán Viktor és Tarlós István is elfogadta. Az emlékműbe bedolgozik az a Párkányi Raab Péter is, aki a Szabadság téren felállított, a német megszállás áldozatainak óriási vitákat kiváltó emlékművét tervezte.

A Makovecz család és a Makovecz Imre Alapítvány ezzel kapcsolatban közleményt adott ki, amelyben arról ír, hogy „Makovecz Imre, illetve a Makovecz Imre Alapítvány köszönettel tartozik mindenkinek, aki Makovecz Imre emlékét, szellemiségét tiszteli, ápolja, és érte cselekedni is kész. Megütközéssel és sajnálattal vettük azonban tudomásul, hogy a sajtóból kell értesülnünk egy Budapest szívében elhelyezendő, nagyméretű emlékmű terveiről – még ha egyelőre igen homályosan körvonalazott tervekről van is szó. A mai magyar sajtó állapotát híven tükrözi a tervvel kapcsolatos visszhangok színvonala. Jellemzően senki nem vette a fáradságot, hogy egy interjúban csupán mellékesen említett elképzeléssel kapcsolatban tájékozódjon. Így történhetett, hogy a félinformációk ezúttal is csak pletykákat és indulatokat szabadítottak el, holott némi utánjárás után megtudhattuk: az emlékművel kapcsolatban semmilyen szinten nem történt döntés, sem annak helyszínéről, sem annak végleges formájáról.

Minthogy sem a családnak, sem az Alapítványnak nem állt módjában megismerni az emlékmű terveit, jelenleg csak a terjedő hírekből megismert mérettel kapcsolatosan fejezzük ki fenntartásainkat, illetve megjegyezzük, hogy egy emlékmű helyét soha nem szerencsés egy másik elmozdításával megteremteni.

Nem kétséges, hogy előbb-utóbb időszerű lesz Makovecz Imrének emlékművet állítani, ez azonban csakis a családdal és az Alapítvánnyal együttműködve, teljes nézetazonosságon alapuló közös akarattal valósítható meg, s nem utolsósorban: elejét véve a Hozzá méltatlan hisztériának.”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.