– Találkozott valaha igazi sonderkommandóssal?
– Igen, nemrég találkoztunk az egyik utolsó túlélővel Los Angelesben, a görög Dario Gabbaijal. Kilencvenhárom éves. Megnézte a filmet, hitelesnek tartotta.
Nehéz volt a szemébe néznem.
Ez a férfi olyan dolgokat látott, amiket mi sohasem fogunk tudni még elképzelni sem. Azt mondta, azok voltak a legnehezebb pillanatok, amikor kis transzportok érkeztek. Egyesével kellett odavinni az embereket az SS-tisztekhez, akik pisztollyal végeztek velük. Ott haltak meg a szeme láttára.
– Hogy vették fel a kapcsolatot Gabbaijal?
– Egy barátja odajött hozzánk a Saul fia egyik vetítése után.
|
Felveszi a harcot
Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
– Említette, hogy világszerte több mint százötven közönségtalálkozón vett részt, és több száz interjút adott. Kik voltak a jobb kérdezők?
– A közönség. Mindig az emberek szemét nézem, hogy látom-e benne a film hatását. A legnagyobb hollywoodi sztároktól az egyszerű emberekig sokakat hipnotizált a film. Ez nagyon fontos. Elgondolkoztam azon, miért érintette meg őket a Saul fia, és így sok mindent megértettem a filmmel kapcsolatban. Olyan dolgokat, amelyek azelőtt nem voltak tudatosak bennem. Például amit a Golden Globe-díj-átadón mondtam: absztrakció lett a holokauszt. Korábban ezt így nem fogalmaztam meg magamnak.
Elveszítettük az egyént, az embert. Az arcot. Már nem kapcsoltuk hozzá senkihez a holokausztot. Mítosz lett.
– Az utóbbi nyolc hónapban a média középpontjában állt.
– Megtanul az ember beszélni a saját filmjéről. Ez nem evidencia, ez is egy szakma. Nem szabad megijeszteni a nézőket, inkább meg kell próbálni felkelteni az érdeklődésüket. Aztán a filmakadémiai tagok is külön figyelmet érdemelnek... Lehet, hogy valamennyi érzékem is van ehhez. Elvégre politikatudományból diplomáztam.
– Párizsban diplomázott. De hol érzi otthon magát?
– Sokat utazom, nem érzem magam rosszul külföldön. Bolyongó életet élek, sok helyen tudom otthon vagy éppen nem otthon érezni magam.
Az is érdekes, hogy a magyar rendezők közül kevesen gratuláltak nekem.
De Wes Anderson (A Grand Budapest Hotel rendezője – a szerk.) igen.
– A csütörtöki sajtótájékoztatón mondta: átrajzolná a frontvonalakat.
– Igen, például Németországban, ahol van rá tudat alatt igény.
– Mire van igény?
– Talán érzik, hogy amit a holokausztról gondolnak, egy rózsaillattal befújt verziója annak, ami volt.
– Pedig az utóbbi tíz évben elkészíttették az úgynevezett lelkiismereti filmjeiket, szembesültek a múltjukkal. Ott a Hitler-film például, A bukás.
– Szerintem éppen
A bukás tökéletes harmadik birodalmi propaganda. Egy Führer-glorifikáció.
Mintha az egész német filmgyártás a revizionizmusra törekedett volna, hogy megnyugtassa a németeket: „Igazából nem mi voltunk. Akik mégis, azok közül nem volt mindenki olyan rossz." Történelemhamisítás mesterfokon, ami mögött egy egész gépezet áll.
De én felveszem ez ellen a harcot.
Azt hiszik Németországban, hogy túl vannak a holokauszton. Igaz ugyan, hogy nem ők voltak, de tudniuk kell, mi történt valójában.
– A német kritikusokat kifejezetten irritálta a Saul fia.
– Megértem: még jó, hogy irritálja őket. Különös, a Film Comment decemberi számában pro és kontra kritikát is közöltek a Saul fiáról. Az elmarasztaló írást egy osztrák kritikus, Stefan Grissemann jegyzi. Nyilván ez sem véletlen.
Névjegy
Nemes Jeles László (1977) történelmet, irodalmat, nemzetközi kapcsolatokat és forgatókönyvírást tanult. Tizenhárom évesen horrorfilmeket forgatott párizsi pincéjükben. 2006-ban forgatta le Türelem című, 35-mm-es kisjátékfilmjét, amely „az érzékeny téma szokatlan feldolgozásáért” a legjobb kisjátékfilm díját nyerte el a 38. Magyar Filmszemlén, meghívták a velencei nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjába, majd 2008-ban jelölték az Európai Filmakadémia rövidfilmdíjára. A New York-i Egyetem művészeti karán (Tisch School of the Arts) folytatott tanulmányokat filmrendezés szakon. A cannes-i fesztivál égisze alatt működő filmes alapítvány, a Cinéfondation Rezidencia elnevezésű ösztöndíjas program keretében Clara Royer francia forgatókönyvíró közreműködésével fejlesztette a Saul fia forgatókönyvét. Az Európai Filmakadémia (EFA) tagja.
– Már több mint nyolcvan országba eladták a Saul fiát. Sipos Gábor és Rajna Gábor producer oroszországi bemutatónak is örülne.
– Én is.
A kelet-európaiak szinte igénylik, hogy elnyomják őket. Ez messze vezethet.
A putyini modell pedig súlyos és veszélyes. A posztmodern eurázsiai történelem megmutatja: Nyugaton a megválasztott politikusok kifejezetten gyengék, mint Németországban, Franciaországban vagy Nagy-Britanniában. Keleten az erősebbek nem feltétlenül demokraták. Nyugaton az emberek a béke iránti vágyuk miatt csak a gyengéket szeretik megválasztani. Nincsenek ma már erős demokraták, mint Churchill vagy De Gaulle.
– A Sunset című új filmje az I. világháború előtt fog játszódni Budapesten. Ez is eléggé univerzális történetnek ígérkezik.
– Igen, mert a civilizáció kérdései izgatnak a legjobban.
