A hosszú évtizedek óta működő triumvirátus azóta is a dramaturgia kulcsa. A Kirk– Spock–McCoy-tengelynek nemcsak pörgős, intelligens vitákat köszönhetünk, hanem magát a Star Trek eszmeiségét is. A Roddenberry-féle utópia egy békés bolygóközi szövetséget vázolt fel a XXIII. században, ahol nincs pénz, és mindenki a képességeihez legjobban illő munkát végzi. Mindez számos társadalmi, gazdasági és politikai kérdést feszegetett merészen, miközben álláspontokat, ideákat ütköztetett a három figurán keresztül. Kirk a nyers erő, aki kapitány lévén a gyors cselekvés híve (és a magánéletben is, amelyben csak úgy hullanak a földi és az „idegen" női skalpok), Spock a színtiszta logikában hisz, míg McCoy a kekec bölcselkedő, akit morális elvei vezérelnek. Hárman kitennének egy szuperhőst (szuper embert), de így nem többek, mint három nagyon különböző ember, extrém helyzetekben. Ezek pedig még ma is aktuális szituációknak számítanának: gondoljunk csak a harcot a legnagyobb dicsőségnek tartó klingon fajra, akikkel a Föld zord hidegháborús viszonyban áll.
A legénység többi tagja is sok szempontból szimbolikus figura. Uhura, a kommunikációs tiszt szerepét Roddenberry fekete színésznőnek szánta (és csak ultimátum árán sikerült ezt elérnie), Sulu, a kormányos japán, Scotty, a gépész skót, Csekov, a pilóta pedig orosz. Ráadásul egy szemtelen alak, aki folyamatosan azzal henceg, hogy minden fontos találmány az oroszokhoz kapcsolódik. Aligha véletlen, hogy a hatvanas években a sorozat még véletlenül sem jutott el hozzánk. Ráadásul Roddenberrynek még ez sem volt elég, így a Star Trekhez kapcsolódik a televíziós történelem első csókja fekete és fehér színész között. a Platón mostohagyermekei című epizódban Kirk és Uhura szuggesztió hatására esnek egymásnak. Ehhez egyébként kellett Shatner makacssága is, aki foggal-körömmel ragaszkodott a forgatókönyvben lévő csókhoz, és direkt elrontott minden csók nélküli felvételt.)
A TOS megelőzte korát, így nem csoda, hogy a nézettsége nem röpítette a legnépszerűbb műsorok közé. Főleg egyetemisták és a művelt, iskolázott középosztály nézte, értelmiségi rétegshow-nak titulálták. Ma az ilyen nézőközönségnek örülnek a legjobban a reklámozók, viszont akkoriban még minden másként volt. A második évad végén az NBC meg akarta szüntetni a szériát, ám a rajongók olyan levéláradatot zúdítottak a csatornára, hogy be kellett mondani, álljanak le, inkább folytatják. Igen ám, csakhogy a Star Treket péntek estére száműzték, ami a tengerentúli tévés szokások esetében már akkor is a halált jelentette. Így 80 rész után tényleg búcsúzott a TOS.
A hetvenes években a folyamatos ismétlések viszont döbbenetes nézettséget értek el. Az eredeti legénység egy animációs sorozatban és hét mozifilmben folytatta a karrierjét. Ehhez persze kellett a konkurens Star Wars sikere is. Mindenesetre az első filmet (Star Trek – a mozifilm) Robert Wise (Napfivér, holdnővér) rendezte, aki sokat merített Stanley Kubrick univerzumából is, és ő volt az első, aki kiemelte Spockot, azaz a film szinte teljes dramaturgiáját az ő „másságára" épített fel. Nimoy persze sohasem tudott elszakadni Mr. Spock figurájától. Két önéletrajzi regényt is írt, az első, 1975-ben az I Am Not Spock pont arról szólt, hogy milyen frusztrációkat okozott neki, hogy azonosították a karakterrel. Húsz évvel később adta ki a másikat, már I Am Spock címmel. Ebben már arról beszél, hogy sikerült élete mozgóképes karakterét és annak filozófiáját beépítenie az életébe. A színész dilemmáit jelzi, hogy a második Strar Trek-film, A Khan haragja forgatásán kijelentette, hogy kiszáll, és így a film Mr. Spock önfeláldozó halálával végződik.
|
| Fotó: Todd Korol / Reuters |
Persze a franchise-nak is vége lett volna, ha nem tér vissza és egy trükkös jelenet nyomán sikerült dramaturgiailag illő módon feléleszteni Spockot. Ennek ára volt például az is, hogy Nimoy rendezhesse a következő mozis megmérettetést.
A Star Trek első legénységének megöregedése után/mellett tévés verziókban is tovább élt, de a folytatások sosem értek el a kultikus szintet. A franchise-t végül J. J. Abrams élesztette újra 2009-ben a nagy vásznon (szerényen ismét csak Star Trek címmel), természetesen újra életre keltve az első legénységet, Spockkal a fedélzeten. Sőt, egy filmtörténeti csínytevésre is futotta az erejéből: a fiatal Mr. Spock (akit Zachary Quinto alakított méltó színvonalon) találkozott az öreg Mr. Spockkal. Nimoy végül visszatért a következő mozis folytatásban, a Star Trek – Sötétségben is, az viszont biztos, hogy a forgatás előtt álló következő részben már biztos nem lehet benne. Mert ahhoz már a fantázia határtalansága sem elég.
