Verslavina lett a Facebook-párbajból

még nem tökörészik, és nem kapuzár, 

nem bízik a földi s az isteni kegyben, 

mert veszt, aki áll és veszt, aki vár."

–, mire a költőtárs válaszolt A nőci, ha negyven... címmel –

Lackfi János Szabó Bernadett / Népszabadság/archív

„A nőci, ha negyven, még beste a teste, 

 a lánya kamasz, vele harcol erőst, 

 még könnyeden ébred, elalszik az este, 

 s útjára bocsátja a reggeli hőst."

–, és az elgurított hógolyó egész lavinát okozott!

Kettejük párbaja folytatódott, de közben beszálltak pályatársak és színvonalas amatőrök, és ami még érdekesebb-fontosabb, a pálya szélén megjelentek a nézők, a Facebook népe odatalált: százezrek (!) olvastak bele.

És minő szerencse, az irodalmi szerelem bizonyított ismerője-kutatója, Nyáry Krisztián kiadóigazgatóként meglátta a lehetőséget, Valentin-napra kötetbe kell szerkeszteni a legjobb darabokat. Férfi-nő párbaja, mi másról szólhat, mint a szerelemről?!
Ráadásul a politikai helyzet is kedvező volt: idióta politikusok és a macsó dalnok középkori felfogása nyitottá tette az olvasni tudókat a női és férfi szerep ironikus, könnyed, de pontos = művészi megfogalmazására.

Nem lehet nem gyönyörködni, ahogy klasszikus (az eredeti darabok leoninusok, azaz rímes hexameterek, de van jambikus vagy anapesztikus is) és magyaros (hangsúlyos nyolcas) meg szabad verssorokban „küzdenek meg" a szerzők egymással a két nem kapcsolatának legfontosabb kérdései­ben. Akarni, engedni, maradni, menekülni, ráhagyni, tervezni és így tovább.

Jól tudják, mindez játék, mégis halálosan komoly. Elég Szabó T. Anna párversének két szakaszát idézni:

„A férfi...? Ez csak szó. Csak puszta ketrec.

 A férfi: ember. Más törvénye nincs. 

Akkor kimondom, itt nincs már több kecmec, 

hogy nem a pénisz teszi. A gerinc.",

másrészt

„A nő...? Ez puszta szó. Csak puszta ketrec. 

A nő: az ember. Más törvénye nincs. 

Akkor kimondom, itt nincs már több kecmec:

 nem a vagina teszi. A gerinc."

Ahogy József Attila írta:

„A líra: logika, 

de nem tudomány".