A 33 éves Pet Shop Boysra ez csak nagyjából igaz, mert ők végig aktívak maradtak, ezt 12 soralbum, számtalan válogatás és néhány hajmeresztő vállalkozás is jelezte. Mert ők valahogy nem álltak le a kísérletezéssel: írtak zenét Eisenstein némafilmjéhez (Patyomkin páncélos), belekóstoltak a balett világába és még élő hangszereket is bevetettek (Release), ami az elektropop világában úgy hat, mint ördögnek a tömjénfüst.
Ám az egykor popzenei lapot szerkesztő Neil Tennant és az építészmérnök hallgató Chris Lowe mégis tud valamit. Hiszen nemhiába gyűrték le a konkurens Erasure-t, utasították maguk mögé a német diszkó felkent sikítókirályait, a Modern Talkingot, és adtak el több mint száz millió hanghordozót szerte a világon. (És kövezték ki az útjukat olyan mai sikereknek, mint például a Hurts.) Bármennyire furcsa is, ők lettek Anglia legsikeresebb popduója: 42 daluk került be a brit top 30-as listára, ami gombócból is sok, nemhogy slágerből. Mindmáig senki sem tudta megközelíteni ezt az eredményt.
|
| Teknős Miklós / Népszabadság |
Tavalyi albumukat (Electric) meglehetősen jól fogadta a kritika, s ennek turnéjával érkeztek el újra hozzánk, de a Pet Shop Boys igazi felhajtóereje még mindig a nosztalgia. Ami az Arénát már nem, de a Budapest Parkot még megtölti. És a negyvenes generáció nem is csalódhatott, néhány új dalon kívül best of-válogatást vezetett elő a duó, kissé leporolva a régebbi dalokat, igazi klubhangzással megtámogatva a régi szintifutamokat.
Volt hozzá szemfájdító lézer, vetítés meg két táncos, aki hol kentaurmaszkot, hol tököt viselt a feje helyén. Egy kis glamourért persze a fiúk sem mentek a szomszédba, most is úgy festenek, mintha Lady Gaga ruhatárából öltöznének. Mentségükre legyen szólva, ők kicsivel korábban kezdték.
Két őskövület bizsergethette meg a hallgatóság szívét mindjárt az elején, a látványos intró után, hiszen a felújított One More Chance és az Opportunities még a korai idők termékei, akár zsengéknek is mondhatnánk, hiszen akkoriban ez utóbbi még csak a slágerlista 116. helyéig kúszhatott fel.
|
| Teknős Miklós / Népszabadság |
Az új hangzás élővé varázsolta a dalokat, ami már azért is meglepő, mert az eleve új hangzással írt, új dalok kicsit fáradtnak tűntek, némiképp igazolták is az ellendrukkereket, miszerint „brit tudósok sem tudnak különbséget tenni két Pet Shop Boys-opusz között". De ilyenkor kisegítenek a fények, némi Daft Punk-os külső, egy kis táncikálás, vetített áramkörök, s mindjárt ugrálni lehet az első igazán nagy slágerekre, hiszen az időnek ellenálló Suburbia és a West End Girls tényleg a szintipop klasszikusai.
Még humoruk is van, hiszen a Love Etc. című dalukat függőlegesre állított, hófehér ágyból vezetik elő, nyakig betakarva, és a fejük alá vetítenek ide-oda tekeredő törzset, ahogy álmában keresi az ember az álmot hozó pozíciót.
A percre pontosan másfél órás produkció súlypontja mégis az utolsó harmad, ahol már nincs melléfogás, nincs hamis hang (igaz, az elektropop jellegzetessége, hogy akkor is kiválóan dübörög a zene, ha senki sincs a színpadon.) Külön öröm volt, hogy a kissé elhanyagolt, ám a meggyötört szívnek oly kedves Rent vezette fel ezt a blokkot. S talán épp ez a dal került ki a legerősebben az áthangszerelés cunamijából.
A poptaritopot hosszú ideig vezető It's a Sin, a Domino Dancing és az Elvis Presley-örökzöld Pet Shop-os verziója, az Always on my Mind pedig mindmáig a retródiszkók alapvetése, így nem csoda, ha erre kezdett leginkább hullámozni a tömeg. Erre érezte újra fiatalnak magát a valamikor még C. C. Catch-kitűzővel udvarló rajongó.
|
| Teknős Miklós / Népszabadság |
Ráadásnak pedig a kelet-európaiaknak szánt egykori szelíd fricska, az azóta klubhimnusszá erősödött Go West érkezett, amelyet épp annyira játszottak túl errefelé a rádiók, mint a Scorpions megagiccsét, a Wind of Change-t. Vagyis legmélyebb álmából felverve is el tudja dúdolni mindenki, hogy: (Go West) Where the skies are blue / (Go West) This is what we're gonna do.
Az új albumról vett Vocal című dallal búcsúztak, s pont annyira volt kínos az egész, mint a kötelező látogatás a távoli rokonoknál. Ahová fel kell húzni az illedelmes arcot, de legalább finom a süti.
