„Az 1892. évi, jubileumi ünnepségek alkalmával új igény jelentkezett az uralkodó réteg részéről. Olyan reprezentációs termekre lett volna szükség, amelyekkel a barokk palota nem rendelkezett. Ennek a belső térigénynek kielégítésére született meg az épület kibővítésének gondolata” – ezt a mai érvelésekben is visszaköszönő indokot olvashatjuk a királyi palota monográfusának, Czagány Istvánnak a könyvében arról, tulajdonképpen hogyan is született meg az ötlet, hogy a XVIII. századi épületet megduplázzák a Várhegy tetején. A végeredmény az általunk jól ismert, hatalmas építmény lett: a polgárváros felől egy vadonatúj szárnnyal, amely csak külsejében rímelt a délen megvolt eredetire.

Hauszmann pompás bálterme turistalátványosságnak számított Forrás: fortepan.hu

Itt kezdtük a palota belső termeibe vezető utunkat legutóbb, és a Szent György téri főbejáraton keresztül a díszteremsor fehérmárvány előcsarnokáig jutottunk. Most továbbmegyünk, és megtekintjük a hauszmanni palota legnagyobb szenzációját, az új szárnyban elhelyezett báltermet és a hozzá kapcsolódó úgynevezett büfé-galériát. Kövessük kalauzainkat, először is Vigand Rezsőt, aki a mű elkészülte után pár évvel írta meg Budapest útmutatóját.

Ebben így fogalmazott: „A várkapitányságtól engedélyt nyerve a palota megtekintésére, az udvari személyzet valamelyik tagja elvezet minket a díszes fehérmárvány ruhatárba, amely a megtekintésnél kiindulási pontul szolgál. Utána végtelen sorban következik 16 terem, amelyeket udvari estélyek alkalmával vesznek igénybe. Különösen fényes a fehér és sárgás márványfalú új táncterem, ragyogós, fényes csillárokkal és ezüstkeretű velencei tükrökkel, valamint remek fehér márvány karzataival”.

Aki ennél lelkesültebb leírásra vágyik, annak ajánlatos Megyery Ella harminc évvel később kelt szövegét is elolvasnia: „Mintha minden luxus és pompa ebbe a teremóriásba sűrűsödött volna össze, olyan tündéri ez a hófehér márványban szikrázó, megnyúlt kocka (…) A két emeleten húzódó galléria ötvennyolc méter hosszú s a diplomatapáholyokon kívül egy cigány s egy katonabandára való kis fülkét is rejt, ahonnan láthatatlan zenészek küldik le melódiáikat a táncolók közé.” Mindazonáltal túl gyakran aligha népesíthették be bálozók ezt a „sok raffinement-nal” megalkotott, „valóban királyi” termet, mert szerzőnk arra utal: „legutóbb IV. Károly király koronázási díszebédjén”, illetve az olasz királyi pár 1937-es látogatásakor költözött élet a márványfalak közé.

A hatalmas bálterem, „amelyben húszezer gyertyaerősségű – egyenként egy tonna súlyú – csillárzuhatagok záporozzák a fényt az ünneplőkre” az új palotaszárny nyugati oldalán húzódott végig. Mellette, a Dunára néző oldalon kapott helyet „az amerikai diófa asztalokkal megrakott nagy büffé, Feszty Árpád magyar mese-triptichonjával a tetőn, falain két régi értékes gobelinnel, amelyek a törököktől felszabadított Buda ostromáról regélnek”.

A világháborús ostrom után készült képek jól mutatják, hogy habár a harc és a tűz roppant károkat okozott ezekben a pompás termekben, lényegesen több maradt meg belőlük, mint például a Sándor-palotából. Helyreállításuk azonban ténylegesen sosem került szóba, csak átalakításuk módjáról vitáztak az építészek az ötvenes évek végéig. Végül a két emelet magas tereket födémmel szelték ketté, a hauszmanni enteriőrt modern belsővel váltották fel. Ma a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállítása látható a Budavári Palota úgynevezett B épületében.