galéria megtekintése

Ezreket mentett meg Budapesten a láthatatlan hős

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 03. számában
jelent meg.


Bárkay Tamás
Népszabadság

Budapesten dedikál Giorgio Perlascának, az embermentő álspanyol áldiplomatának, az egyik világ igazának a fia. A vizit apropója: magyarul is megjelent A láthatatlan hős című regény, amely Perlasca budapesti történetét meséli el, a szándék szerint mindenekelőtt a 10–16 éves korosztálynak. A kötetben Franco Perlasca is visszaemlékszik apjára néhány oldalon át.

Giorgio Perlasca 1910-ben született Comóban. A húszas években a fasizmus híve volt, Francisco Franco tábornokot támogatva részt vett a spanyol polgárháborúban; cserébe egy olyan dokumentumot kapott, amely a világ összes spanyol követségén védelmet biztosított neki.

Franco Perlasca a Világ Igaza díjjal kitüntetett édesapáról beszélt a Dohány utcai emlékfánál
Perlasca az Emanuel-emlékfánál 
Veres Viktor / Népszabadság

Perlasca a nácikkal való összeborulás és az antiszemita törvények miatt fordított hátat a fasizmusnak. 1942-ben került Budapestre. A német bevonulás után vidékre internálták, barátja, a spanyol diplomata, Ángel Sanz-Briz hozta vissza Budapestre. Elhitetve, hogy ő lett a spanyol érdekek első számú helyi képviselője,

 

Perlasca menleveleket állított ki, élelmet, gyógyszert szerzett a védett házakban élőknek, pályaudvarokról, nyilasházakból, rendőrségi cellákból szabadított ki embereket. Pest felszabadításáig 5200 magyar zsidó életét mentette meg. Mint fiától megtudhattuk,

a háború után sohasem beszélt a budapesti időkről.

Családja csak 1987-ben szerzett tudomást a múltbeli eseményekről, miután egy magyar házaspár felkereste őket otthonukban, és felelevenítette a történetet.

A Luca Cognolato és Silvia del Francia által jegyzett A láthatatlan hős című kalandos, fiataloknak szánt életrajzi regény hétfői méltatásán a Perlasca által megmentett Harsányi Iván történészprofesszor kiemelte: a regény annyira hitelesen jeleníti meg a korabeli légkört, a lelki folyamatokat, sőt még a szagokat és bűzöket is, hogy olvasás közben alaposan megemelkedett a pulzusa.

A magyar verzió különlegessége részint egy térkép, amely pontosan megjelöli, hol álltak a városban egykor a védett csillagos házak, másrészt egy alapos korrajz („avagy milyen volt az élet, amikor Giorgo Perlasca Budapesten tevékenykedett”), hogy az olvasó könnyebben be tudja illeszteni a történetet a korszakba, amelyben lejátszódott. A zsidótörvények és a munkaszolgálat mibenlétét magyarázzák el. Szót ejtenek a német megszállásról és annak okozatairól, a sárga csillag kötelező viselésének bevezetéséről, a gettóba zárásról, az Auschwitzba deportálásról, az elgázosításról, a nyilasterrorról és a felszabadulásról. Külön fejezet emlékezik meg az embermentőkről, elsősorban a diplomatákról: Carl Lutzról, Ángel Sanz-Brizről és persze Perlascáról – akinek

a nevét nem őrzi

rakpart Pesten.

Meséket is írt
Meséket is írt
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Pécsi Tibor történész, az Élet Menete Alapítvány munkatársa az emlékezés fontosságára figyelmeztet. „A holokauszt nem volt szükségszerű, hogy megtörténjen, a kezdetekor le lehetett volna állítani, ha tudták volna, mi lesz a vége. Mi már ismerjük a történet végét is, ezért a mi felelősségünk, hogy ne ismétlődjön meg.”

Perlasca számos kitüntetést kapott, de – mint fiától megtudtuk – egy kisgyerekek által írt emlékplakettre volt a legbüszkébb, melyen ez állt: „Annak az embernek, akit példaképünknek tekintünk.”

Anne Frank szerepe

Ugyancsak a fiatalok figyelmére számított az Anne Frank novelláit egybegyűjtő, a Mesék és történetek a hátsó traktusból című kötetet megjelentető Park Kiadó. Anne naplója az egyik legolvasottabb könyv a világon. Az kevésbé ismert, hogy Anne Frank a bujkálás idején meséket is írt, mi több, Cady élete címen még egy regénybe is belekezdett.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.