Abból azonban, ami nyomon követhető és felderíthető a Fejér megyei főúr hagyatékából, a székesfehérvári Szent István király Múzeum három munkatársa, Bányai Balázs, Gosztola Annamária és Kovács Eleonóra megpróbálta rekonstruálni a hajdani gyűjtemény képzőművészeti állományát, s a helyi Csók István Képtárban izgalmas kiállítást rendezett annak mintegy hatvan darabjából. A Németalföldtől Rómáig címet viselő tárlat a grófi család két generációjának gyűjtői ízlését, szemléletét érzékelteti, s árulkodik arról, milyen kincsek között éltek, milyen gyűjtői tematikát kedveltek a régi Magyarország főnemesei.
 |
| A gyűjteményalapító Zichy Edmund portréja (Hans Makart után festette Kardos Gyula) – a Szent István király Múzeum felvétele |
Mint említettük, a gyűjteményt Zichy Jenő apja, Zichy Edmund alapozta meg XVII-XVIII. századi németalföldi, francia, itáliai, német, osztrák, cseh és magyar festők műveivel. A kollekció gerincét a német, osztrák anyag képezte, köztük a cseh származású, de magyarföldön született, s a korszakban magyar festőként számon tartott Jan Kupecky művei, remek portréi, melyek közül kiemelkedik a Rákóczi-kori vitéz arcképe. Egy borostás, szúrós szemű, haramiabajszú hadfi rendkívül finom portréja, melyet sokáig II. Rákóczi Ferenc képmásának hittek.
De itt találjuk Christian Seybold fiatalkori önarcképét, Balthasar Donner férfiportréját, s egy rendkívül érdekes szobrász, a mellőztetése miatt az 1770-es években Pozsonyba visszavonult Franz Xavier Messerschmidt talányos karakterfej-sorozatának egy darabját, Az ásítót is.
A németalföldi anyagban – a főúri ízlésnek megfelelően – tájképek, életképek, csendéletek domináltak, ezeket akkoriban az itáliai képeknél olcsóbban lehetett beszerezni. A szekció kiemelkedő darabja mégis egy francia kép, a most Fehérváron is látható és sokáig XIV. Lajos udvari festőjének, Charles Le Brunnek tulajdonított Fiatal férfi képmása.
Az itáliai anyagban szinte minden jelentősebb XVII-XVIII. századi festőiskola képviselteti magát, sőt reneszánsz darabok is. Köztük Canalettónak (vagy apjának, Bernardo Canalnak) tulajdonított római városképek 1720 tájáról, továbbá Dosso Dossi, Giovanni Battista Moroni, Bernardo Strozzi, Giuseppe Maria Crespi, Il Borgognone bibliai jelenetei, portréi, csatajelenetei. A legérdekesebb történetű darabok Francesco Solimena a Monte Cassinó-i rendház számára festett vásznainak vázlatai. Miután az eredeti festmények 1944-ben elpusztultak, ezek alapján a Zichy-gyűjteményben fennmaradt vázlatok alapján alkothatunk fogalmat a XVIII. századi nápolyi művész e főműveiről.
Utóbbiakat a Bécsben élő Zichy Edmund az Esterházy-gyűjteményből szerzete meg. A különc gróf feladatának tartotta, hogy az akkoriban kiárusított magyar főúri gyűjtemények jeles darabjait megmentse, itthon tartsa, s vásárolt például a Festetics- vagy a Viczay-gyűjteményből is. Magyar művei közt Mányoki Ádám-, Markó Károly-, Borsos József-képek szerepeltek. Kortársainak, Markónak és Borsosnak megbízásokat is adott, így Markó neki festette például A puszta című híres tájképét, Borsos József pedig Libanoni emír címmel örökítette meg az 1840-es években a keleti ruhába öltözött ifjú grófot. A kép egyébként arra a délibábos elméletre is visszautalhat, amely szerint az ősi Zichy-család a szultáni családdal is rokonságban állt. Ennek az elméletnek a nyomán Zichy Jenő a századfordulón három keleti expedíciót is indított (apja, Edmund korábban a Ferenc József-földet felfedező osztrák-magyar expedíciót támogatta).
Jenő gróf egyébként a képgyűjteményt főleg magyar kortársak műveivel bővítette: Mészöly Géza, Jankó János, Kézdi-Kovács László és mások munkáival. Saját mellszobrának elkészítésére pedig megbízást adott a fiatal Strobl Alajosnak.
A kiállításból és katalógusának tanulmányaiból egy konzervatív gondolkodású, de a hazai műipart és művészetet, valamint a tudományt jeles alapítványokkal támogató apa és fia képe bontakozik ki. Talán érdemes megemlíteni, hogy Edmund gróf annak a Zichy Eugénnek a testvére volt, akit Görgey 1848. szeptember 30-án kivégeztetett. Az esetről hírt adó plakátokon azonban Eugén nevét Ödönként magyarították, amit igazából Edmund használt korábban. '48 után ezért Edmund soha többé nem viselte nevének magyarosított változatát. Ez a fura eset az irodalomban is nyomot hagyott: ez adta az ötletet Jókai Mórnak a Baradlayak névcseréjéhez a Kőszívű ember fiaiban.
A "kőszívű ember fiainak" öröksége június 29-ig látható a Csók István Képtárban, majd Sopronban állítják ki.
