Heidegger szerint a nagy folyamatok, a meghatározó történelmi pillanatok elbeszélése-elemzése során a végéig kell elmenni időben-térben az eseményeknek, és onnan visszafordulni, újralátni-újraírni a történőt és a beleszőtt ego működését.
Sándor Ivánnál ezért is mutatkozik meg a megalkotott, utazó szubjektum számára a léttörténés mozaikosan, hogy a befogadó ne áttekinthetetlen egymásra csúsztatásokként élje meg az egymásutániságában is gyorsan tovatűnő históriákat, hanem időrendbe ágyazott emlékezésként.
A nagy kalandregények indulnak így: Kellermann Ferenc, a harmadéves budapesti medikushallgató, a múlt század harmincas éveiben, a véletlenek játékában a világ egyik leggazdagabb milliárdosának, Cornélius Vanderbilt jachtjának lesz a hajóorvosa. Bejárja az óceánokat. Eljut négy kontinens kikötőibe, városaiba, palotákba, kaszinókba, még Károly király madeirai sírhelyére is. Kölnből, Casablancából, Amerikából, Angliából, hajóútjairól küldött leveleit, naplóját, képeslapjait megőrzik budapesti és amszterdami rokonai. Egyikükhöz (K. Gy.) hetven évvel később jutnak el. Útnak indul, hogy bejárva a hetven év előtti helyszíneket, megismerje famíliája mozgalmas múltját.
Hitler hatalomra jutásától az ezredfordulóig követi az eseményeket a főhős. A regény a jelenben is élő múlt vargabetűit, áttételes lélektérképét analizálja. Ahogy korábbi munkáiban is, Sándor Iván regényeiben rendszerint a közép-európai emberi színjáték elevenedik meg. Ezúttal kitágítja a sorsszínpadot: most összeurópai komédia-dráma „nézőivé” avatja a gyanútlan befogadót. Milliárdosok, hajóskapitányok, amazonok, prostituáltak, gazemberek és lúzerek, felmentést kutatók és a kárhoztatástól szabadulni nem tudók, önnön tetteik elől elinalók és a múlttal szembenézők pörgő színorgiáját vetíti elénk, megspékelve a vérbeli, hús-vér kalandregényt együtt átvészelő férfi és nő szerelmi liezonjával.
