Vegyük észre: tarthatatlan helyzet, ahogyan a kórházak dolgozói viszonyulnak a vezetőséghez. Mi magunk is tapasztaltuk, hogy a legtöbb kórházban az orvos kollégák, sőt a beosztottak, de még a betegek is dokit meg profot meg főnököt mondanak. Megpróbáljuk most leírni a kórházigazgató helyes megszólítási módját, például azonnali felmondás esetén: Prof. Dr. Bedros J. Róbert főigazgató főorvos, főtanácsos; legalábbis így van kiírva a bejáratnál. Az Egyenlítő blog szerint viszont a kórházigazgató a „Dr. Bedros J. Róbert főigazgató főorvos, főtanácsos, egyetemi tanár, orvos igazgató kórházvezető" megszólítást várja el; a bíróság nyilván majd eldönti, hogy melyik megszólítás kelti jó, illetve rossz hírét a kórházvezetőnek.
|
| Prof. Dr. Bedros J. Róbert főigazgató főorvos, főtanácsos |
Ha jól értjük a kórház ügyvédjének a tévében elmondott okfejtését, nemcsak rosszhír-keltésről van szó, hanem politikai szálról. A sajtó azért írta meg a hat altatóorvos kilépését, meg hogy az intenzív osztályra a pszichiátriáról és a reumatológiáról hívnak át nővéreket, akik össze vannak zavarodva, meg hogy a nővérek nem túlórázhatnak, hogy ne kelljen túlórapénzt fizetni nekik, miközben a kórházvezetőnek sofőrt fizet a kórház; szóval ezek azért lettek megírva, mert az újságírók mögött érdekcsoport áll. Plusz a takarító. Hogy már a takarító is pofázik.
Régen ilyen nem volt. Régen a kórházvezetőket mélységes tisztelet övezte: ha végigmentek a folyosón, elhallgatott mindenki, az orvosok meghajoltak, az ápolók és a takarítók pedig a homlokukat verték a kövezetbe alázatukban, nem volt olyan, hogy „drága igazgatóm, ráér egy percre, mert nincs se sebészcérna, se vérplazma, és két hónapja fizetés se". A kórházigazgató nemcsak igazgatott, de viselkedésével, gesztusaival, csöndes beszédével példát mutatott a beosztottaknak, s ezáltal a kórháznak, sőt az egész egészségügynek tekintélye volt.
Ezt a világot hozná vissza a Szent Imre vezetője, ha hagynák. De mindig belekötnek. Például hogy betiltotta a folyosón a hangos nevetést. Hogy ezzel belegázolt volna a beosztottak méltóságába. Holott a nevetés – akit vakbelesként röhögtettek már műtét után, az tudja – nem kórházba való; lehet, hogy miközben derűre fakad az egész ügyelet, a beteg ott fordul fel a műtőasztalon, mert létszámhiány miatt altatóorvos helyett pszichiátert küldtek a műtőbe. Vagy fizioterapeutát.
Erre érzett rá Balog miniszter, amikor azt mondta, hogy a kórházvezető kitűnően kézben tartja a kórházat; ő a jövő letéteményese. Az még persze a jövő titka, hogy a kórházban kötelező lesz-e az orvosállománynak vállra vetett zakóban járni, vagy hordhatja rendesen is, belebújva. Sajnos azt kell mondani, nem új jelenségről van szó: nyáron a pedagógusok kérték ki maguknak, hogy az etikai kódex tervezete előírná nekik a napi mosakodást, fésülködést, az ízléses öltözködést, valamint a rendszeres jelentésírást saját magukról és a kollégákról. A Szent Imrében meg képesek azon háborogni az orvosok, hogy ha nem veszik fel a mobilt a kórházvezető hívásakor, akkor jelentést kell írni másnapra, hogy miért nem fogadták a hívást.
Már elnézést, de az emberek vezetése komplex feladat, főleg most, amikor egy egész társadalomnak kell új hierarchiába rendeződnie. Sajnos országunkból kiveszett a tekintélytisztelet, amit újra meg kell teremteni, ha máshogy nem megy, oda kell csapni, gatyába rázni az embereket.
Az nem fog menni, hogy miközben Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár szerint „a magyar egészségügyi intézmények ma európai színvonalon működnek", a sajtó arról írjon, hogy ápolónőhiány miatt osztályt zártak be a Semmelweis Egyetem 2. számú belklinikáján, a Szent Istvánban szintén csoportosan mondtak fel az ápolónők, vagy hogy az egészségügyben több tízezren nem kaptak idejében bért; ez súlyos lejáratás. Mint ahogy az is, amikor a sajtó azon lovagol, hogy midőn a kórházvezető az előző munkahelyéről, a Jahn Ferenc kórházból távozott, a személyzet pezsgőt bontott örömében, amikor pedig a kistarcsai Flór Ferenc kórházat hagyta ott, „az akkori beosztottjai közül többen együtt mentek a templomba, hogy közös imádsággal köszönjék meg a változást".
Lesz dolga a bíróságnak bőven.
Megyesi Gusztáv, az Élet és Irodalom munkatársa
